Kim Dzsongun könnyei

Posted by

Szele Tamás

>Kezdjük rögtön azzal, hogy tévedni emberi dolog, csak állati kellemetlen – tévedtem már én is épp eleget, nem is szeretném azt a látszatot kelteni, hogy soha nem kellett sajnálnom, amit leírtam. Volt, mikor kellett, akkor helyre is igazítottam, most nem én követtem el a tévedést és annyira enyhe, hogy alig szorul helyreigazításra – mégis meg kell említeni.

Szóval, történt a hét végén, hogy nagy katonai parádét tartottak Phenjanban, utána meg fecerunt magnum áldomás, mert a bohém életviteléről ismert Kim Dzsongun volt a szónok és a díszvendég egy személyben. Mondjuk az érdekes is lett, volna, ha nem ő az, na, akkor volna min törjük a fejünket. A magnum áldomásról, illetve áldomásokról azért tudunk biztosat, mert ahogy az ünnepség többi részéről, ezekről is beszámolt az észak-koreai KCNA hírügynökség. Sőt: a déli Yonhap is.

bankett_jo.jpg

De hagyjuk is ezt a részét a dolgoknak, bár nem szép, ha egy éhező országban bankettekkel ünnepel a pártvezetés, nézzük magát a parádét. Az bizony elég csodálatos volt, írtam is róla, ugyanis olyasmi a díszszemle a katonának és a politikusnak, mit a hölgyeknek a divatbemutató: ott lehet megnézni a legújabb modelleket, kollekciókat, kiegészítőket, onnét szerez tudomást az, akit illet az aktuális trendekről, divatokról. Ez most érdekesre sikerült, mert a parádét éjszaka tartották, a külföldi sajtó teljes kizárásával, tehát mindenki az észak-koreai állami tévé két és fél órás adásából láthatta csak a világverő sereget és annak pattantyúit.

Mely pattantyúk – írtam is – kísértetiesen hasonlítottak más országok már rendszerben álló eszközeihez, nagy kár, hogy sötét is volt, a kép minősége sem volt a legjobb… minimum kétséges, hogy ezek valódi eszközök, járművek voltak, de egyértelműt akkor lehetne mondani róluk, ha látnánk őket, napfényben, közelről. A legnagyobb attrakció az új interkontinentális ballisztikus rakéta volt, amiről még annyit sem tudni, mint a többi szerszámról, mert még csak nem is kísérleteztek vele, azt ugyanis látták volna a műholdak – annyi biztos, hogy olyasmi lehet, mint az elődje, a 2017-ben tesztelt Hwasong–15-ös, annak pedig 13 ezer kilométer a hatótávolsága, ez nagyobb, tehát ennek több kéne legyen. Már, ha működik. Már ha egyáltalán létezik. Annyi képből, adatból, ami rendelkezésünkre áll, még azt sem állíthatja felelősen az ember, hogy katonai díszszemlét láttunk, vagy csak egy ügyesen megrendezett, bedíszletezett virágkarnevált. Ha arra gondolok, hogy Észak-Korea az az ország, ahol máig használja a légierő azokat a kétfedelű An-2-eseket, amikről nálunk régebben permetezni szoktak, vannak bizonyos kétségeim.

icbm_1.jpg

Persze, hogy a parádé volt az előadás lényege, de fontos volt Kim Dzsongun beszéde is. És itt következik a nem is pusztán a magyar, de a világsajtó nagy részén átviharzó tévedés. Nem álhír, nem hazugság, szó nincs ilyesmiről: ez csak tévedés. Én magam olvastam a beszédet (angolul), bárki megteheti, ha van rá ideje és van hozzá türelme, mert a KCNA kiadta. Nem rövid, sajnos, és nem is egyszerű a szöveg. Vannak árnyalatai, mint minden kelet-ázsiai politikai megnyilvánulásnak, van, ahol pont az ellenkezőjét jelenti, mint ami oda van írva, szóval igazi Kim Dzsongun-beszéd. Náluk – mint majd látni fogjuk – az egész család így beszél és ír. Mármost ez nem az első beszéde a kis rakétás embernek, amit olvasok, van összehasonlítási alapom: sajnos nem egy szűkszavú ember. Nem beszél fél napokat, de ha nagy ritkán megszólal nyilvánosan, akkor az eltart egy ideig. Most is jó darabig tépte a hallgatóság idegeit, mondott mindenfélét, zöldet-vereset összevissza, csak hát máskor sem koherensebb. Ilyenkor kizárólag a tapasztalat segít abban, hogy rájöjjön az ember: mit is akar ez mondani igazából? A mostani beszéd lényegét egy mondatban foglalnám össze magyarul: „Adjatok pénzt, különben rosszalkodni fogunk!” Szóval, csak a szokásos: ahogy a világot ismerem, fog is kapni valamennyit.

Épp ezért lepődtem meg, mikor tegnap először a magyar lapokban, aztán azok nyomán elindulva a világsajtóban olyanokat olvastam, miszerint:„Kim Dzsongun sírva kért bocsánatot a népétől”
„Kim Dzsongunon nagy a nyomás, könnyeit törölgette beszéde közben” „Kim Dzsongun könnyek között kért bocsánatot”

Hiszen nem kért az semmit, pénzen kívül. Azt sem így, egyenes beszéddel. Tény és való, hogy törölgette a szemét, de amilyen állapotban annak az embernek az egészsége és idegrendszere van, ez nem is csoda, igazából még azt sem csodáltam volna, ha beszéd közben felkukorékol. De hát honnan vették a kollégák ezeket a csodákat? Hiszen csupa olyan lapban olvastam, amelyek majdnem mindig hitelesek (és nem is rónám fel nagy hibának ezt a kis tévedést). Még szerencse, hogy az egyikük megjelölte a forrását. Hát… a nagy hírű Guardianból. No, ott meg is lett a világméretű baki eredete, mindenki tőlük vette a hírt. Az ő tokiói tudósítójuk értelmezte így a diktátor egyik-másik mondatát. Lássuk csak!

„Our people have placed trust, as high as sky and as deep as sea, on me, but I have failed to always live up to it satisfactorily. I am really sorry for that.”

Igen, ez szó szerint valóban azt jelenti, hogy:

„A népünk belém vetett bizalma magas, mint az ég, és mély, mint a tenger, én viszont nem értem fel ehhez mindig. Ezt nagyon sajnálom.”

De folytatja is, folytatja ám!

„Noha rám ruházzák azt a fontos felelősséget, hogy vezessem ezt az országot, támogatva a nagy elvtársak, Kim Il Szung és Kim Dzsong Il ügyét az emberek bizalmának köszönhetően, erőfeszítéseim és őszinteségem nem mindig volt elégséges ahhoz, hogy megszabadítsam népünket az életük nehézségeitől. Az emberek azonban mindig hittek és teljesen megbíztak bennem, támogatták döntéseimet és elszántságomat, bármi is legyen szó.

Még ha ez szenvedést is jelenthet, népünk bizalma irántam és pártunk iránt mindig abszolút és kitartó.

Az ilyen lelkes és őszinte bizalom és ösztönzés a legértékesebb vagyon számomra, amelyet nem lehet elárulni semmiféle hírnévért vagy sok millió tonna aranyért, ez kimeríthetetlen erővel arra ösztönöz, hogy ne féljek és ne ismerjek lehetetlenséget.”

Ja, kérem: minden világos. Egyszerű szóvirágokat hallottunk, stíluselemeket, a nép bizalmát dicséri, mely akkora iránta, hogy vígan éhezik is a kedvéért, hát akkor nem is lesz más a jövőben, csak további nyomor. Könnyű ugyan félreérteni, ha csak azt az egy bekezdést olvassuk, de ha az egészet nézzük, ez is csak ugyanolyan elszánt öntömjénezés, mint a többi mondókája.

Ha mindent komolyan vennénk, amit a Kim család stilárisan összefecseg, összeír, hát nagy bajban lennénk: még Kim Dzsongun a diplomata a famíliában, aki azért úgy nyilvánul meg verbális formában, hogy nagyon ne sértegessen másokat (ez fontos a távol-keleti diplomáciában: minden a tekintély, akár jelképesen is), bezzeg mikor nyáron a legérzékenyebb, az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával fenntartott külkapcsolatokat a húgára, Kim Jodzsongra bízta, a halkszavú leányka elsőre akkorát bődült, mint egy hajóágyú:

„A pimasz ember mézes szavai undorítóak

A dél-koreai elnök végül megszakította csendet, az észak-déli kapcsolatok romlásának közepette, a legrosszabb katasztrófa bekövetkezte előtt. (…) Szégyentelen és szenvedélyes szavak sorát mondotta, tele inkoherenciával. Beszélt „elnöki” minőségében, de fájdalmas volt hallgatni a beszédet, mert mentes volt ez az ember minden felelősségtől és jó szándéktól a nemzet és az állami vezetés iránt, valamint a jelen helyzet ellenőrzéséhez szükséges intézkedésekről sem szólt. De önfelmentésben, felelősségkerülésben és mélyen gyökerező lakájszellemben bővelkedett.”

És folytatta ezt a gyalázkodást szépen, hosszasan. Tudunk ázsiai háborúról, ami ennél kevesebb miatt tört ki, tisztelet-becsület Dél-Koreának, hogy nem csaptak oda azonnal sem, később sem. Persze, tudta a hölgy, hogy nem lesz komoly következménye a sértéseinek, cifra káromkodásainak, az meg, hogy később mi lesz, a jelek szerint nem érdekli. Szóval: nem kell mindent szó szerint érteni, amit mindenféle diktátorok vagy családtagjaik mondanak. Keleten aztán főleg nem.

A Guardian írása viszont nem mindenben téved, abban feltétlenül igaza van, hogy a természeti csapásokat, például a világjárványt Észak-Koreában komolyan veszik: hivatalosan ugyan egyetlen megbetegedés sincs az országban, de elég sokat emlegette Kim Dzsongun a beszédében, hogy lássuk: nagyon foglalkoznak vele. És ha ránézünk a mai Rodong Sinmun (a Koreai Munkapárt hivatalos lapja) „vélemény”-rovatára – mintha lehetne bárkinek is véleménye náluk – bizony, két írás is felszólít a járványellenes küzdelemre, igaz, ez náluk összefolyik a hazafisággal és valamiféle hadjáratnak tekintik. Tudok európai politikust is, aki olyant szólt, hogy „ledöfjük a vírust”. Ami viszonylag érthetően kiderül a Rodong Sinmunból az az, hogy Kaesong városát lezárták, de pontos adataink a fertőzöttekről és halottakról nincsenek, hiszen hivatalosan járvány sincs abban a virágzó országban, csak mégis van ezek szerint.

kim_dzsongun_lakotelep.jpg

Akkor végső soron miről is szólt ez az egész történet? Arról, hogy a világjárvány felborította Kim Dzsongun terveit. Tavaly év végén még úgy gondolhatta, hogy a békülés-fenyegetőzés ritmikus váltogatásával tud annyi segélyt, támogatást szerezni, hogy megálljon a rendszer a talpán és neki is jusson a mindennapi pezsgőre. Igen, csak most a világ nem rá figyelt, kipróbált mindent, eltűnt, megjelent, halála hírét keltette, feltámadt, kinevezte a húgát mindenfélének, semmi sem segített: most mindenki a maga bajával törődött. Már katonai parádét is rendezett, ha ezek után sem kap pénzt, a csoda tudja, mihez folyamodik: háborút talán nem indít, már csak azért sem, mert az is pénzbe kerül. Kapkod az emberünk, kezd csődöt mondani az eddig bevált recept.

De hogy nem kért bocsánatot a népétől, még ha az a bizonyos mondat szövegösszefüggéseiből kiragadva szó szerint ezt is jelenti: az biztos. Aki hitt a Guardiannak, és az ő tudósításuk alapján írta meg a hírt, nem hibás, ugyanis a Guardian máskor és más ügyekben mindig hiteles forrás. Én magam sem vettem volna észre a tévedést, ha nem olvastam volna egy-két nappal korábban magát a beszédet. Hogy a Japánba kiküldött tudósító miért értelmezte másként az elhangzottakat, annak ezer és egy oka lehet, akár a fordítás hibája, akár sietség, de róla sem tételeznék fel szándékosságot. Van olyan, hogy tévedünk, olyan is van, hogy mások aztán követik a példánkat és ők is tévednek. Valami olyasmit sejtek a dolog mögött különben, mint a viccben, amikor Kohnt bepereli Grün becsületsértésért, mert az illető őt tolvaj gazembernek nevezte. A bíróság úgy határoz, hogy Kohnnak bocsánatot kell kérnie és ki kell jelentenie, hogy a felperes nem tolvaj és nem gazember. Ki is áll a bíróság elé

– Tisztelt bíróság! Még, hogy a Grün nem tolvaj? Még, hogy a Grün nem gazember? Már bocsánatot kérek!

Szó szerint fordítva ez is bocsánatkérés.

No, mindegy, ne is bolygassuk tovább, tévedés történt, nincs komoly fontossága, vétkese sincs, legközelebb legyünk óvatosabbak.

forgókínpad.blog