Posted by Gaál Péter
>Előtte
– Mit ajánl, Szabó?
– Nézzük, elnök úr. Itt van ez a kormánypárti leányka. Csinos, kedves, értelmes. Kár, hogy a diktatúra lakája, és nem a miénk, de ezen nem tudunk segíteni. Néhai lakájának a lánya, aki szintén lakáj. Ezzel szemben mi…
– És nekünk nincs hasonló? Havi egymilliós fizetésminimumért, másfél évre, ha ügyes, sokkal többért, ha még ügyesebb, további négyre… Csak akad jelentkező?
– Akad, akad, akadna kevesebbért is. Egy mobiltelefonért is öltek már embert… ezt nem mondtam. Tehát akad. Sajnos, egyik sem helybéli, ami vidéken sokat számít, de végtére is országgyűlési képviselőt választanak, nem önkormányzatit. Mit szólna pártelnök úr ebben a járványos időben egy köztiszteletben álló, független orvoshoz?
– Ismerik?
– Majd megismertetjük velük. Infektológus, a pandémiák szakértője. Most mindenki retteg a koronavírustól, hála a kormánymédiának.
– És a miénknek. Muszáj nekünk is ijesztgetni egy kicsit, hogy aztán elmondhassuk, azért lett ennyi beteg és halott, mert lenyúlták a védekezésre fordítható összes pénzt
.- És nem nyúlták le?
– De, lenyúlták. Nem mi nyúltuk le, sajnos. Akkor most magának is több lenne a fizetése. Vagyis a pótlék, vagyis a khmmm… mindegy. Vettek az adófizetők pénzén egy rakás felesleges felszerelést, többszörös áron. Micsoda üzlet lehetett volna nekünk is, édes Istenem! Na, majd ha nyertünk. Hol tartottunk?
– Az orvosnál.
– Mintha pártonkívülit emlegetett volna.
– Az, elnök úr.
– Tegyük kicsit talonba. Más?
– Van itten egy tanár. Szabadelvű iskolaigazgató, régi ellenzéki.
– Párttag?- Az volt, de a pártja régen feloszlott, a már ismert okok miatt.
– Ez baj. Hogy feloszlott. Nemnem, hogy kiderült. Látja, teljesen összezavar. Hiszen csupa jót csináltak. Különben nem lehetne díszpolgár az egyik volt prominensük, aki húsz évig ült a pikszis közepében. Húsz év, gondoljon bele. Húsz év! Krőzusok lehetnénk. Krőzusok, én mondom. A horvátországi villa a minimum. A maga jelöltje is díszpolgár?
– Nem, elnök úr.
– Akkor lapozzunk. Díszpolgárnál alább nem adjuk. Következő?
– Munkáscsaládból származó munkás a szomszéd községből, hét gyermek apja. Saját kezével építette fel a házát, a becsületességéhez kétség se fér. Még a feleségét se csalta meg soha. Autodidakta, az őt érdeklő témákban egyetemet végzetteket is kenterbe ver.
– Nem kommunista véletlenül? Azok most kollaboráltak.
– Nem.
– Azt mondta, tájékozott?
– Feltétlenül, elnök úr.
– Hát az baj. Nagy baj. A mi jelöltünk ne inogjon meg, ha ki kell állni mellettünk. De hopp! Kikkel is kötöttünk mi választási szövetséget?
– …, …, …, … Ja, és a Vérszipolyok Pártjával. De hogy minek..
.- Minek, maga tökkelütött? Ezt kérdezi tőlem, aki tető alá hoztam az egészet?? Minek???? Nélkülük meg lennénk lőve. Az összes vérszipoly másra szavazna. Tudja, mennyien vannak azok?
– Kevesen, elnök úr. Valaha sokan voltak, de meghasonlottak önmagukkal, a kormány is aládolgozott, és a többség átment a Nemzeti Vérszipolyok Pártjához.
– Beszél nekem itt zöldségeket. Temérdek vérszipoly maradt. Én magam is sokat ismerek közülük.
– Mi nem azt mondjuk, hogy mélységesen elítélünk minden vérszívást? Hogy szinte vegetariánusok vagyunk?
– Ez most más, Szabó. Maga ezt nem értheti. Pártpolitika. Viribus unitis. Egységben az erő. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Egy vessző önmagában gyenge, de… szóval, de. Minden apró vérszívó számít. Azok is számítanak. Mindenki. Az ember mindenevő, Szabó, ha nem tudta volna. Vegye ezt iránymutatásnak, elvégre én vagyok az elnök. Ennek fényében tud valakit ajánlani?
– Hát, ismerek egy ilyet. Havasalföldi gróf, régi vérszipoly családból. Nemrég költözött ide Romániából, de majd ezt kicsit kozmetikázzuk, és azt mondjuk, erdélyi. Csaba királyfi, vezesd népedet. Édes Erdély, itt vagyunk. Vagyis az édes Erdély van itt, ésatöbbi, ésatöbbi. Egy romos, régi kúriát vett meg az erdő szélén.
– Tökéletes, Szabó! Tökéletes. Ez lesz a mi jelöltünk. Tud maga gondolkodni, csak instruálni kell egy kicsit!
– Hogy fogjuk ezt propagálni? A vérszívást?
– Azt sehogy. Kussolunk róla. Marad a kastély, a havasok, a farkasüvöltés… bocsánat, báránybégetés. Kolomp szól, nyáj csörög és morog. Pardon, mosolyog. Vidróc ki, Vidróc be. Fogjon neki, Szabó.
– Igenis, elnök úr.
Utána
– Hát, ez nem sikerült, Szabó.
– Nem, elnök úr.
– Mondja, nem talált jobb jelöltet ennél a… ennél a… vámpírnál?
– De hát az elnök úr mondta…
– Ne fogja rám, Szabó. Ne fogja rám. Nem maga volt a kampányfelelős?
– De én, elnök úr.
– Hát már nem az. És nem is lesz. Hogy juthatott ilyesmi az eszébe? Ez egy politikai hulla! Sőt valóságos. Maga azt hitte, ripsz és ropsz életre kel? Elnézik neki, hogy ki akarta szívni az emberek vérét, csak azért, hogy tovább vegetálhasson? Ő maga mondta! Nem is egyszer.
– …
– Most bezzeg hallgat. Hallgatott volna előtte, mint…!
– Ki hallgatott, elnök úr?
– Én.