Az oroszlán a Dunát nézi

Posted by

Ferber Katalin
>Ha én otthon lennék,nem avatkoznék a saját belügyeimbe. Bemennék egy boltba, mosolyognék akkor is, ha dühösen kaffog az eladó és ránevetnék, ha a felmosóronggyal jelzi, hogy “zárunk kérem tíz perc múlva”. Ha én otthon lennék, ügyintéznék, teljes nevemen mutatkoznék be, hozzátenném ehhez némi tartózkodással, hogy remélem, ez nem baj, hiszen az ember mindíg rosszabbra számít.

Hiába lenne migrénje annak az ügyintézőnek, aki a sorszámomat galacsinná gyűri és újat húzat velem, én akkor is mosolyogva mondanám neki, hogy az én adómból él. Ha én otthon megbetegednék, (volt már erre példa), nem lennék türelmetlen, ideges aztán fékevesztetten dühös, hanem inkább megkérdezném az orvos asszisztensét (miközben kopogással nem zavarnám a rendelést) hogy van-e még ebben az évben némi esélyem az orvossal való találkozásra.

Ha én otthon lennék, azért mosolyognék jártamban keltemben, hogy a velem szemben jövők is érezzék: én nem haragszom magamra sem. Keresnék egy padot, ahova le tudok ülni anélkül, hogy a hajléktalanok valamelyikét megzavarnám, de valószínűleg nem találnék ilyen padot. Elkerülném a viszonylag új, automatával vezényelt, betonból felspriccelő vizeket, inkább megszámolnám hány templom lett rendbehozva, hány kéregető nem mer a templomlépcsőre leülni, csak biztonságos távolból szemlélni a buzgó hívek imára kész, magabiztos lépteit.

Ha én otthon lennék, együtt éreznék a villamoson az elkeseredett bácsikkal és nénikkel, igyekeznék elslisszolni a kabátok és táskák között, még csak nem is súrolva senkiét, mert tudnám, hogy az csak a haragot zúdítja rám és mindenki másra. Ha én otthon lennék, megkérdezném a Spar-ban, hogy miért szürke minden eladó köpenye és miért csak akkor vehetek friss bőrösvirslit, ha előző este láttak engem a tévében. Ha én otthon lennék, nem kapcsolnám be a tévét, nem hallgatnám a rádiót, ellenben hallgatnám a barátaimat, akik mindent elmondanának nekem, beletörődéssel a hangjukban, s olykor megkockáztatva egy viccet is. A többiekkel tartanék, egyetértenék abban is velük, hogy úgysem lehet semmit tenni, ilyen ez és még ilyenebb lesz. Nem kérdezném meg, ki miért felelős, mert tudnám a választ: mindenkivel megtörténhet minden, érthetetlen miért, az ország sohasem volt másmilyen, miért lenne akkor most. Hagynám, hogy a barátnőm kisírja magát a vállamon, adnék neki rögtön zsepit, bár az nagyon kijózanító lenne úgyhogy inkább várnék ezzel. Ha vendégségbe hívnának, ott sem kérdeznék semmit, csak ámulnék a hatalmas ház helységein, elegánsan lepöccenteném magamról a kérdéseket, igyekeznék válasz nélküli válaszokat adni.

Ha én otthon lennék, bemennék a legnagyobb Hírlapboltba, ott derűsen összeszámolnám a napi és hetilapokat, a magazinokat, az ajándékcsomagoktól duzzadó ilyen olyan havilapokat és megállapítanám, hogy a több százból talán három van, amiben nemcsak betű találtatik, hanem értelem is.Ha én otthon lennék,elsétálnék a Parlament előtt, hosszasan nézném az oroszlán méretes, de egyúttal szemérmes hátsóját, megszámolnám a bámészkodó turistákat és megállapítanám, hogy az ország háza egy szemérmes hímoroszlán hátsó fertályával ékes. A belügyeimbe azonban semmiképp sem avatkoznék bele..Nem gondolnék a hímoroszlán hátsójára, nem érdekelne a betonrengeteg, mindegy lesz a spriccelő programozott használt víz, mindegy lesz az eladó rosszkedve, az ügyintéző migrénje, egyetlen dolog lesz csak fontos: a kérlelhetetlen közöny. Ha én otthon lennék sokan nem értenék, miért nem érdekel mindez. Talán azért, amiért másokat sem érdekel a saját jelenük és jövőjük. A hímoroszlán mindannyiunknak hátat fordít. A Dunát nézi, nem az úszó dinnyehéjat.