Magánszorgalmú kutyák

Posted by

Gábor György
>Valahogy még mindig felkészületlen vagyok az Orbán-rezsimből.Harsányi Sulyom László színházi rendező, egyetemi tanár posztját olvastam, amelyben arról számolt be, hogy az EMMI által összeállított kilenc tagú bizottság, amelyben az EMMI helyettes államtitkára (amúgy a Magyar Teátrumi Társaság tagja) mellett még további négy főt ugyancsak a Magyar Teátrumi Társaság delegált, miként dobta vissza a szombathelyi Weöres Sándor Színház vezetésére benyújtott igazgatói pályázatát.
A bizottság névsora pompás, önmagáért beszél, de most nem is ez a lényeg. A lényeg számomra a záporozó szakmai kérdések közül az, amit a bizottság egyik tagja, bizonyos Savanyú Gergely, a Soproni Színház színésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja, amúgy maga is a Teátrumi Társaság tagja szegezett a pályázó rendezőnek: „Ha igazgatóvá választanák, belépne a Teátrumi Társaságba?”
S miután Harsányi Sulyom László nem töltötte ki már ott helyben a belépési nyilatkozatot, s nem vette át a – gondolom – vörös, netán barna tagkönyvet, hezitálásával bizonyságát adta, hogy szakmailag még teljesen éretlen arra, hogy színházigazgató legyen, így a pályázata annak rendje és módja szerint elbukott.
Helyes, ez így volt rendjén! A Magyar Teátrumi Társaság a színházi szakma éber ökleként sújt le a megbízhatatlan, osztályidegen elemekre, mint tette ezt a népi demokráciában az MDP vagy az MSZMP. (Mellesleg – habár lehet, hogy szerencsés voltam, avagy az is lehet, hogy túl sokat tudtak rólam – a nyolcvanas években tőlem ilyesfélét már nem kérdeztek.)
Ennek a Savanyú Gergely nevű szakszervezetis színésznek viszont azt javaslom, hogy tanulja meg Illyés Gyula
A magánszorgalmú kutyák c. versét, fog az menni neki, abszolút testhezálló feladat, amit majd alkalmasint elmondhat a Magyar Teátrumi Társaság szakszervezeti ünnepségén.

A magánszorgalmú kutyák

Legtöbbet mégis ők gyötörtek.A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.Ez volt mégis a legcsunyább.
Sem a házat és sem urátnem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,hangjukba fúltak, a buták.
Aki csak utcájukba ért,szaggatták volna cafatokra,csontját mindet megropogtatva,külön-külön leszopogatva egy köhejért, egy zörejért.
A magánszorgalmú ebek Ahogy végigfutva a láncot,két lábra állva azt a táncotjárták:
vért, vért, vagy megveszek.
Ahogy az éji falun átmorse-mód híreket csaholtak:messze beadva élőt-holtat
s mert nem téphették le a holdat, zokogtak, szörny kanik s szukák!
Ez volt mégis a legcsunyább.
A magánszorgalmú dögök, a nyívók-sívók, hogy a gazda, ő rúgta őket végre hasba:
coki pokolba, ördögök!