Undornyákok

Posted by

Rózsa Mihály

>Hogy van ez a Magyarságkutató Intézet, az még jól van. Egészen pontosan kurvára nincs jól, hiszen egyrészt teljesen felesleges, másrészt teljesen egyértelmű, hogy nem más, mint egy közpénznyelő kifizetőhely. De ha már van és erre használják, akkor legalább azon túl, hogy azon keresztül lopnak tőlünk, ne csináljanak semmit, kussoljanak.

De ezek nem kussolnak. Nagyon nem. Úgy érzik, hogy nem csak jár nekik a lenyúlható pénz, de még ránk is onthatják a mérhetetlen primitívséget. Van ez a Deák Sárosi László – a nevét se hallottam még soha, nem hiszem, hogy ezzel bármit is veszítettem volna- aki filmesztéta meg költő és világmegváltó főállásban, azt tudja mondani, hogy Lázár Ervin csodálatos meséi és varázsos világa, amiken sokan nőttünk fel, kártékony a gyerekek és a felnőttek lelkére. Szerinte Lázár Ervin egy idióta író és mi akik rajongva olvassuk felnőttként is, szintén idióták vagyunk.

Lacika! Kedves édesanyád hogy és mint van? Mi lesz itt, ha ezek rátalálnak majd egyszer a rímhányó Romhányira is? Aki például azzal fertőzi a gyermekek lelkét, hogy azt mondja, hogy egy bagoly az orvos, egy sólyom pedig rendőr, egy medve asszisztensnő lehet, a boa pedig rektor, amikor ez beteges képzavar, hiszen lehetetlen! És tovább zavarja az elméjét a gyerekeknek azzal is, hogy azt mondja, hogy különböző fajú állatok, szerelmesek lehetnek egymásba, ráadásul még beszélnek is és értik egymás nyelvét. Ráadásul még csalásra is biztatja a gyermeket, hiszen bemutatja a bevezető dalban is, hogy dr. Bubó a bagoly, az pontosan tudja, hogy kamu a diplomája, amit a szélhámos boától kapott.

Romhányit is ki akarják majd törölni a létezésből, hogy bedarálva, ahogy ezt a náci Barbie tette vagy csak virtuálisan, ahogy a Deák Sárosi Lázárral, azt még nem lehet tudni. Azt viszont pontosan lehet tudni, hogy amit ezek művelnek az vérlázítóan felháborító és az ember ha őszintén akar róluk véleményt mondani, akkor csak hosszan egymásba öltött káromkodással tudná pontosan leírni, amit gondol és érez. És az a társadalom is magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, amelyik ezeket a megveszekedett kártékony balfaszokat nem küldi el rendesen a picsába. Haragot, felháborodást, undort egyszerre érzek most, de nagyon.