Közönséges és taszító

Posted by

Alig néhány órája jelentették be, hogy az Európai Bizottság javaslata értelmében Magyarország 504 millió eurónyi (mintegy 180 milliárd forint) kedvező feltételű hitelt kaphat a koronavírus-járványból adódó munkanélküliséget mérséklő uniós pénzügyi eszköz (SURE) forrásaiból. Ezt a hitelt egy tagállam a jelenlegi körülmények között akkor igényelheti, ha a tényleges és adott esetben a tervezett közkiadásai 2020. február 1-jétől hirtelen és nagy mértékben megnövekedtek a Covid19-világjárvány okozta rendkívüli esemény társadalmi-gazdasági hatásainak kezelését célzó csökkentett munkaidős foglalkoztatáshoz vagy hasonló intézkedésekhez közvetlenül kapcsolódó nemzeti intézkedések miatt. A kedvezményezett tagállamok a pénzügyi támogatást elsősorban a nemzeti csökkentett munkaidős foglalkoztatás vagy hasonló intézkedések támogatására és adott esetben a releváns egészségügyi vonatkozású intézkedések támogatására használhatják fel.

Csak csendben jegyezzük meg, ám annál gyorsabban, hogy ennek a hitelnek az odaítélése kapcsán fel sem merült a jogállamiság kérdése, amire azért ennek ellenére majd még kicsit később visszatérünk.

Orbán Viktor nem is habozott besietni a család által birtokolt tévébe. Számos jó, sőt remek hírt osztott meg a nézőivel és a hallgatóságaival, melynek azért mégiscsak egy rossz hír volt a kiindulási alapja: a járvány. Lesz elég ágy, lesz minden, ami kell, nem lesz válság az egészségügyben, lesz nagy dohány a doktoroknak, és nem kell aggódni, mert a kormány a helyén van. Olyannyira a helyén van az a kormány, hogy ülésezik, megtárgyal ezt-azt és – ami a legfontosabb – döntéseket hoz.

A minelnök, vasárnap még arról beszélt, hogy „30 éve (!) az EP nem volt ilyen közönséges, taszító hely, mint amivé most teszi néhány ember”, és ebben igaza is volt. 30 éve ugyanis, a rendszerváltás évében még csak rózsaszín álom volt az uniós tagság, ábránd a visszatérés Európa kebelébe és részesévé válni a nagy európai álomnak. Meg sem fordult még akkoriban az européerek agyában, hogy lesz majd egyszer egy Orbán és lesz egy Mazowiecki/Duda/ Kaczyński. Lesz Fidesz és lesz Jog és Igazságosság pártja. Lesz Putyin és lesz Nigel Farage meg Boris Johnson. Csendben, békésen folydogáltak a dolgok akkoriban, abban az Európai Parlamentben. Fel sem vetődött annak kérdése, hogy egyszer, valaki, pláne másokkal egyetemben megkérdőjelezné azokat az alapelveket, amelyek alapján létrejött az államok jórészt konszenzuson alapuló politikai és gazdasági együttműködése. Az meg pláne nem, hogy egyes renitensek a vétóval való fenyegetődzéssel sakkban tarthatják egymást.

Ma bezzeg! – kiálthatunk fel jogos felháborodással. Már persze, ha mi vagyunk Orbán Viktor és tsai. Izélgetik itten a népeket, akik nem akarják azt, amit szerződésben vállaltak. A magyarok és a lengyelek diktátorokat akarnak a nyakukban látni és azt akarják, hogy ezek a diktátorok és az általuk kialakított államgépezet mondja meg nekik, mit tehetnek, mit nem, hogy élhetnek, és hogyan nem. Mindenféle jogállamiságot kérnek számon ezeken a jó magyar/lengyel embereken, akik azt se tudják lassan, hogy mi is az a jogállam. Nemzeteket támadnak és becsmérelnek ezek a magukat európainak valló emberek.

Most azonban ez az Európa, ez a Brüsszel éppen nem undorító, mert megint adott pénzt, nem keveset, amit el lehet szépen zabrálni. Csak annyi dolog van vele, hogy szépen ki kell pingálni, meg kell teremteni a kamuflázst a lopáshoz. Olyan provokatív és eleve elfogadhatatlan intézkedésekkel például, mint az orvosok bérrendezése és besorolása a hadrendbe. Épül a hadikommunizmus – mondhatnánk nem kevés malíciával. Persze ebből csak a hadi igaz, mert bolond, aki azt hiszi, hogy bárkinek is jó lesz ettől az országban, pláne valamiféle közgondoskodás, egyenlő elosztás irányában indulna meg az ország. Nem. Parancsra mozduló katonákká lesznek a magyar polgárok, orvosok, nővérek – és a színészek is. Megjegyzem az Színház és Filmművészeti Egyetemről egyetlen szót sem ejtett, és a mikrofonállvány riporternek eszébe sem jutott őt erről kérdezni.

A nép feladata a vezér akaratának teljesítése, és a számára kedvesek biztonságának garantálása. Utóbbiak persze szintén a vezér hatalmának bebetonozására ügyelve gazdagodnak.

További örömteli vezetői bejelentésként az is elhangzott, hogy nem volt hiábavalóság Novák Katalin miniszteri kinevezése, mert máris „alapvetéseket tett”. Ebből egy (1) elfogadásra is került a kormány (értsd a miniszterelnök) által. Ahogy ezt Orbán a saját, egyébként kisebesedett szájával elmondta: „Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő, ebből az 5 százalékos áfát el is fogadták, így 2022. december 31-ig ismét 5 százalékos lesz a lakásépítések áfája.”

Nem tudjuk, mi a többi pillér, néhány érdekesség azonban ebből az egyszerű, látszólag pozitív tartalmat hordozó mondatból is kihámozható, és nem csak az, hogy fondorlatos csalással akarják éppen megvásárolni a fiatal szavazókat.

Az uniós hitelek nem kis részét továbbra is lakásépítésre akarják használni, munkahelyteremtés fedősztorival. Ezzel nincs baj, kell a lakás. A kormány azonban nem elfogadható költségekkel járó bérlakásprogramban gondolkodik. Nem azokon a fiatalokon akar segíteni, akik ebben a járványos időszakban éppen belefognának a családalapításba. Számára ez újabb alkalom arra, hogy nagy pénzeket toljon a csókosok (Garancsi, Mészáros, Wáberer, Szíjj, Dunai György és mások) által épített öröklakásokban. Hiába azonban az 5%-os áfa, attól a lakások nem lesznek olcsóbbak. A csökkentett ÁFA nem a vásárlóknak, a fiatal családoknak nyújtott kedvezmény. Ennyivel is több marad az ingatlankereskedők zsebében. Szinte hallom a felhördülést: de hiszen a lakásvásárlásokba a gondos állam is beszáll. A CSOK, a babaváró hitel, mifene vonzóvá teszi a programot. Az „ingyen pénz” ígérete azonban csak még tovább emeli/emelte az ingatlanárakat. Viszont, ha már az ember fia/lánya megigényelte, felvette azt az „ingyen pénzt”, akkor azt bizony lakásvásárlásra is kell fordítani. Vagyis – ha a család nem tud beszállni – bankhitel is kell. A banki hitelt viszont nem adják ingyen. 20 millió forintért 20 éves futamidővel, változó kamatozás mellett, a legnagyobb magyar banknál például 10 millió 766 forint kamatot és kezelési költséget kell fizetni. Fix kamatozás mellett ugyanennyiért 13,5 milliót. Vagyis a bankok is nagyon jól járnak ezzel az „ingyen pénzzel” és alacsony ÁFA tartalommal. Ki van ez találva.

További érdekessége ennek az 5 %-os kedvezményes ÁFA-nak, hogy a lejáratát a 2022-es választások utánra tervezte be a mostani kormány. Amúgy minden ígérete olyan, hogy azt már a következő így-úgy megválasztott utódoknak kell majd teljesíteni. Vagy sikerül nekik, vagy nem. Olyan tömegű adósságot halmoztak fel a választások után munkába lépő kormánynak, hogy ember legyen a talpán, aki – miután felismerte, hogy milyen örökséget vett a nyakába – nem nyúl azonnal az oldalfegyvere után – öngyilkosság nem is titkolt szándékával. Pláne, ha majd megismeri azokat a kötelezettségvállalásokat is, amikről még nem is tudunk, mert az ezekről szóló megállapodások nagy suttyomban, sub rosa köttettek.

Csak csendben jegyzem meg, hogy a fentebb vázoltak is a jogállamisággal és a korrupcióval összefüggő kérdések. Most már azt is megállapíthatjuk, hogy nagy butaság azt gondolni, hogy a „közönséges és taszító” Európai Parlament egyes politikacsinálói akárcsak részben is átéreznék a saját felelősségüket abban, hogy a lengyel és a magyar jogállamiságról csak múltidőben beszélhetünk.

Az Euronews riportere feltette a kérdést Manfred Weber Néppárti frakcióvezetőnek: “Magyarország és Lengyelország szerint a jogállamisági vita politikai fegyver a konzervatív kormányok ellen. Egyetért velük?” Weber, akinek ugyancsak bőven van felelőssége abban, hogy idáig fajulhattak a dolgok, így válaszolt: “A múltban a baloldali pártok sokat hibáztak uniós szinten: hiszen a jogállamiság általános elvét pártpolitikai célokra használták. Ez hiba volt. Most arra van szükség, hogy a politikusok fogják be a szájukat a jogállamiság értékelésénél. Ez a bírák és a független intézmények dolga, hogy eldöntsék, nyomás alatt áll-e a jogállamiság az EU-ban. És mi épp ezt szeretnénk elérni, hogy kivegyük az ügyet a politikai testületek kezéből és az igazságszolgáltatás asztalára helyezzük. Ott kell dönteni a jogállamiságról, ezt szeretnénk elérni.”

Vagyis, hölgyeim és uraim, a mai helyzetért azokat terheli a felelősség, akik folyamatosan felhívták a figyelmet a jogállam felszámolására és tiltakoztak ellene. Ne is az adófizető polgárokat érdekeit képviselő Európai Parlament döntsön az érintett országok jogkövető magatartásának kérdéseiben (amely esetleg újra elutasítaná a költségvetés jóváhagyását). A döntést át kell adni a jogászoknak, majd azok elbíbelődnek vele pár hónapig vagy évig. A Lex CEU ügyében is három évbe telt, mire kimondták Magyarország elmarasztalását. Addig meg annyi minden történhet, és nekünk se kell Orbánt izélgetni. Arra már nem is térek ki, hogy Weber milyen rafináltan keni el a jogállamiság megsértését egyes tagállamokban, amikor úgy fogalmaz, hogy a jogászoknak azt kell megvizsgálni, hogy „nyomás alatt áll-e a jogállamiság az EU-ban.”

Lehet, hogy mégiscsak van abban valami, amit Orbán mondott: van néhány ember, aki valóban közönséges és taszító hellyé teszi az Európai Parlamentet. Persze előfordulhat, hogy nem ugyanazokra és ugyanarra gondolunk.