Ezek égtek, mint a kapcarongy a Mátrai Erőművel

Posted by

Adorján blog
>”Bezárjuk az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet, többszörösére növeljük a naperőművi kapacitást, az atom- és napenergia segítségével már 10 év múlva elérjük, hogy a Magyarországon megtermelt áram 90 százaléka szén-dioxid mentes legyen”/Áder/

Mama! A pofám leszakad ettől az illiberális államépítési gyakorlattól! Még egy éve sincs, hogy a Mészáros-féle Opus Globaltól megvásárolta Magyarország második legnagyobb erőművét az állami MVM. A kormány stratégiai célokat emlegetett, és önmagát fényezve előadta, hogy korszerűsítve, a lignitfelhasználáson alapuló széntechnológia kivezetésével hosszútávon biztosítható lesz a Mátrai Erőmű működése – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Még egy éve sincs, hogy az említett miniszter azt szónokolta: „ A további működtetést indokolja az erőmű elhelyezkedése is, hiszen több térség energiaellátása a hálózatok átalakításáig kizárólag innen biztosítható. Ezen felül több mint 2100 ember dolgozik itt, az üzemhez kapcsolódó ipari parknak csaknem 10 ezer alkalmazottja van, a megújuló erőműre ráadásul további üzemi lehetőségek is épülhetnek”.

Most meg bezárja az LHB, tudjátok a libernyákozó habonyizáltak gajdicsolói.

Mama, tudtad, hogy több mint tíz évvel ezelőtt még a nyócévezett baloldal idején a Mátrai Erőmű Zrt. tízezer mázsa saját termelésű barnaszenet biztosított díjmentesen a visontai és a bükkábrányi térség hátrányos szociális helyzetű lakóinak? És azt tudtad-e, alig, hogy megjelentek az illiberálisok, a Mátra Erőmű fejlesztésének két beruházója, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és az RWE úgy döntött, hogy leállítja a Mátrai Erőmű Zrt. 300 milliárd forint költséggel járó, kapacitásbővítő beruházását? Ezek mentek akkoriban.

Aztán volt olyan idő is, amikor a mostani kormány a Mátrai Erőmű hosszabb távú fennmaradásával számolt – ezt közölte anno a Világgazdaság szerint Németh Lászlóné. A nemzeti fejlesztési miniszter arra reagált, hogy Horváth László fideszes képviselő szerint a lakosság körében felvetődött az, hogy a német tulajdonosok esetleg kivonulnak az országból. És akkor jött a gázszerelő, meg a lánya, aki mellesleg a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságának elnöke lett – írta meg a Népszava.

Mama! Nem sok idő telt el ám és a Mátrai Erőmű tulajdonosa az Opus Global Nyrt. máris szándéknyilatkozatot írt alá az állami Magyar Villamos Művekkel a cég nagy részének eladásáról. Ment a játék rendesen…a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég, az Opus december 23-án adásvételi szerződésről adott ki közleményt a Budapesti Értéktőzsde oldalán. A szerződés aláírásával a résztvevő felek megállapodtak a Mátrai Erőmű Zrt eladásáról. Emlékeztetném a nagyérdeműt, hogy közel hatmilliárd forint veszteséggel vette át az állami MVM a Mátrai Erőművet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opustól. Sőt, az erőmű leköszönő igazgatósági elnöke, Halmi Tamás azt is elárulta: 2019-ben direkt csak 57 százalékos kihasználtsággal üzemeltették a blokkokat, hogy legalább ettől ne nőjön még nagyobbra a veszteség. A gázszerelőt minő véletlen, már megint megmentették!Az adás-vételekkel kapcsolatban bűncselekmény nem történt. http://m.blog.hu/sz/szelbernadettblog/image/ma_tra_noymozo_iroda_hat.pdf?fbclid=IwAR2_GFYbO8dwC0iH0b46549UlYaa0hOsYfMW6vPYBk0JTBYGoskUJ-l5Wpw

Az LHB égett, mint a kapcarongy ebben a történetben. Nemzeti és keresztényi alapokon förtelmes bűzt terjesztve az egész országban! https://www.youtube.com/watch?reload=9&v=uqLQMGnzVfE&feature=emb_logo