Nem lesz dobozolás

Posted by

Kardos András
>Egy diktatúra addig érzi biztonságban magát, amíg mindent ural, minden az ő akarata szerint történik, beleértve a vele szembeni ellenállást is. Ha a tiltakozás a diktatúra által jóváhagyott keretek között marad, akkor a a diktatúra nyugodtan hajtja álomra a fejét ( ja, az diktátor, bocs), hiszen még a tiltakozást is uralja, sok példánk van erre.

Most azonban, mind az Index, mind az SZFE, mind az Oltalom Karitatív Egyesület (a szétverendő intézmények) tagjai felmondták ezt a hallgatólagos megállapodást. Nem Úgy állnak ellen, ahogyan azt a diktátor és csapata engedélyezte, hanem az Index is, az Oltalom is, az SZFE is engedetlen ellenállásba, lázadásba ment át. Ezt sehogyan sem uralja a Fidesz, pedig azt szokták meg, hogy amit ők nem uralnak: az nincs.

A diktatúrával szembeni ellenállás most új szintre lépett: A Fidesz egyik intézmény esetében sem ura az ellenállásnak. Szérverni persze mindent szétverhet, de innen üzenem: Az Index, az Oltalom és az SZFE valójában már megnyerte a meccset. Ha tetszik,nem a szó empirikus, hanem mélyebb ( transzcendentális) értelmében. Innen kell értelmezni az őrnagy úr (bocs, ezredes) tegnapi hátsó kapus kísérletét. Nem lesz dobozolás.