A tömbházmesterek világa

Posted by

Gaál Péter
>Politique potentielle. A lehetőségek politikája (francia). Politika, ami tele van lehetőséggel. Válasszanak, nekem ez a kettő jutott eszembe. Kérdés, hogy milyen politika. Kérdés, hogy milyen lehetőségekkel.

Politiquement correct. Politikailag korrekt. Melyikről jutott eszembe melyik?
Tulajdonképpen mindegy.

A “politikailag korrekt”, divatos rövidítéssel polkorrekt a korrekt politikai nyelvet jelenti. Azokat a kifejezéseket, amelyek megfelelnek a… és itt kezdődnek a bonyodalmak. Hogy MINEK. Nem inkább “kinek”? Igen is és nem is. A “kinek” ugyanis képlékeny, elég, ha Orbán Viktorra gondolnak. A harminc évvel ezelőttire és a mostanira. A “megtértekre”, kezdve egy bizonyos Saul nevű egykori farizeustól. Szili Katalintól, hogy ne menjünk annyira messzire. Szegedi Csanádtól. Legutolsó állami munkahelyem egykori párttitkárától, akinél fideszesebb ma már talán nincs is. Az egykori nacionalista nyilasoktól, akikből internacionalista kommunisták, az egykori internacionalista kommunistáktól, akikből nacionalista nyilasok (szépítve simán nemzeti érzelműek) lettek. A Zsiga profi megalkuvó, mondta Járairól úgy egy évtizede volt bankelnök barátom, aki különben egyáltalán nem táplál ellenséges érzelmeket vele szemben. Jól ismerik egymást. Szinte barátok. Bokrossal is jól ismerik egymást, vele nem “szinte”, hanem egészen barátok. Az a nyelv, a profi megalkuvóké, nem az ő nyelve. Ő másképpen korrekt politikailag. Nem nyelvi szinten. Liberális idealista, ha van ilyen meghatározás.

Kurva messze van attól, amit politikailag korrektnek mondanak.

Ő ugyanis alapból olyan. Így van bedrótozva. Nincs szüksége alkalmazkodásra, mert elég, ha saját magához alkalmazkodik. Akkor is azt mondaná, amit gondol, ha politikailag nem számítana korrektnek. Épp elég idős hozzá, bár az “öreg” nem itt kezdődik. Az “öreg” ott kezdődik, amikor valaki öreg. Lehet attól akár tizenkét éves is, mint egykori barátnőm kislánya volt egykor. Öltözködésében, gondolkodásában.

Egy tizenkét éves nagymama.

A politikailag korrekt az, amit ELVÁRNAK. Viselkedést, beszédet, hogy ne mondjam, gondolkodást. Nem az, ami jön, hanem amit nem néznek ki maguk közül. Nem echte “jobboldali” kifejezés, hanem echte “baloldali”. Úgy kell viselkedni, megnyilvánulni, mintha.

Pedig á, dehogy. És akkor is.

Úgy kell beszélni, mintha mindenki elvtárs volna. No és a nácik? Azok talán nem követelték meg? Még a köszöntést is megkövetelték. Harminckettő után minden német átsrófolódott volna? Negyvennyolc (nem ezernyolcszáz-, bár…) után minden magyar? Látják, ez az. Ilyenkor üti fel fejét az emberben a kétely, hogy talán… szóval, ami olyan fehér, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, az kacsa.
És ha MIND A KETTŐ úgy hápog, és úgy úszik, akkor talán…. Ez pedig a jobb- és baloldali minősítéseket illetően is felvet némi kérdeznivalót.

A “n.gger” (nem akarnám kilőni magam egy politikailag inkorrekt kifejezéseket kereső motor által – igen, például a Facebook, igen) sértő volt, mert a rabszolgatartásra utalt vissza, a régi fehér amerikai Délre, a Ku-Klux-Klanra, lángoló kereszt, fehér csuklyák, megértem. A “néger” előbbire hajaz, legyen hát “fekete”. (Ma már ez se lehet.) Latinul “niger”, magyarul “néger”, mint ahogy a “roma” magyarul “cigány”, zene is, pecsenye is, az előbbi meg csók, jó, nem ezekre gondolnak. De ugyan mire gondolnak? Ki gondol mire?

Micimackó például a mézre gondol.

Én pedig egy emberre. Eszem ágában sincs megsérteni, és eddig akárhány cigánnyal találkoztam, akit lecigányoztam – egyébként ők is cigányozzák saját magukat, az afroamerikaiak pedig lenégerezik, sőt len.ggerezik, azok persze ők, ráérünk még ezen is kiakadni -, egyik se sértődött meg, mert valahogy megérezte. Úgy mondtam. Olyan volt a szituáció. Nem én voltam ilyen vagy olyan, nem is ő, hanem a hangsúly, szövegkörnyezet és mimikai körítés. Ugyanez vonatkozik a melegekre is. Vagyis a …, nem írom ki, mert a keresőmotorok, ugye. De kiírnám, mert Önök már tudják, hogy hogyan értem.

Ha az ember a mai Nyugaton meg akar maradni, már ahol, persze, de a trend ez, akkor jobb, ha azt gondolja, amit gondolni illik, hogy ne mondjam, lehet, azt csinálja, és baromira igyekszik, hogy még véletlenül se tévedjen az ingoványba.

Pedig már ott van. EZ MAGA AZ INGOVÁNY.

És az ingoványok természete már csak olyan, hogy minél beljebb kerül az ember, annál jobban növekszik a valószínűsége, hogy elsüllyed. Egy rossz szó. Egy nem polkorrekt vicc. Egy félreérthető mozdulat. És még ezek is csak a kezdet, mert utána jön a MEGGYŐZŐDÉS ELVÁRÁSA. Már nem elég úgy viselkedni, már úgy is kell gondolkodni. Innentől pedig tág tere nyílik bárminek.
Az a gyanús, ami nem gyanús. Pont azért. Ha meg a delikvens botlik, akkor meg azért.
Áttevődik a legalantasabb emberi ösztönök szintjére. A szomszédok, rosszakarók, tömbházmesterek szintjére.

Ez lenne a rothadó Nyugat? Lófaszt rothadó. Most kezd csak kibontakozni. Ha majd egy szép napon a kínai technika kínai alkalmazása is társul hozzá, akkor beteljesedik Orwell jóslata. Madách jóslata. Sokak jóslata, csak ők a kommunizmusból indultak ki.

Pedig ez is az. Nem szlogen szerint, hanem lényege szerint. Vagy nácizmus.
Esszenciálisan mindegy.

Akkor tehát Orbán mester nem várja el a politikai korrektséget? Elvárja, csak másképp. OTT nem az a primer. Úgy is lehetne mondani, hogy vastagon leszarják. A primer a LOJALITÁS. A csapathoz – HOZZÁ – tartozás és teljes alárendelés. Keleten Atyuska van, nem párt, illetve ha párt is van, akkor annak élén is ott az Atyuska.
A kapitalizmus lenne a ludas? Nem, drágáim. Nem a kapitalizmus a ludas, hanem a Jóisten. A Jóisten, aki így húzta meg az ívet. Az Anyatermészet, mint a Jóisten materialista szinonimája. Kellett nekünk agy. Kellett nekünk az agyunkkal állati ösztöneinknek engedve a komfortot privilegizálni. Ameddig nem lehetett, addig – más utak alig-alig létezvén – a szellemi utak voltak az elsők, amitől fogva pedig úgy tűnt, hogy más utak mégis léteznek, fokozódó mellbedobással azok felé fordultunk. Kis ideig még megfoghatók voltak, mondjuk Verne Gyula és Marx Károly még ebben élt, aztán már ezek is elkezdtek virtualizálódni, átsétáltak a fikciók szintjére, mi meg itt maradtunk…

…egy immateriálisan materiális álomvilágban, amely azonban minden immaterialitása ellenére materális alapon szerveződik és működik, azaz…

…anyagi érdekek szerint.

Ezek az anyagi érdekcsoportok pedig nem osztályalapon, nem szegregatív-kontraszegregatív alapon működnek, hanem FOGYASZTÓI alapon. Mindenki fogyasztó, és e szempontból MINDENKI EGYFORMA. Ez a felállás minden diktatúrával és elitizmussal szemben ellenérdekelt, minden szakrális és nem szakrális fensőbbséggel szemben, noha mindezeket nem ússza meg, csak másképp nem. Látszólag a szabadság és (bizonyos korlátok között) szabad verseny híve, a gyakorlatban a manipulációé és a tőke szabad versenyéé, bizonyos nagyság felett.

Alatta a politikai korrektségnek nevezett száj- és gondolatzár van csak, plusz a fogyasztás szabadsága. A tömbházmestereké, és a mindent látó technikáé.
Vegyétek és egyétek.

Tálalás szerint fasiszta/náci kommunizmus, amit tökmindegy, hogy hívnak.

Ugye, tudják, mi a “politique potentielle” rövidítése? Hogyne tudnák. Pot Pot.

Hol volt addigra már Szaloth Szár, az egykori buddhista bonctanonc?