Párhuzamosok – szeptember végén

Posted by

Kéri László

>Fontos és kevésbé fontos folyamatok futnak körülöttünk egymás mellett, s szinte semmiféle esélyünk sincs arra, hogy a közöttük lévő kapcsolódásokat olyankor vegyük észre, amikor bennük élünk. Talán, ha néhanapján, egy-egy napra kiléphetnénk a mindennapok rabságából, felfigyelhetnénk arra, hogy a párhuzamosokként érzékelt eseménysorok korántsem a végtelenben keresztezik egymást. E szeptemberi krónikaírás során, a következőkben megpróbálom nyomon követni hat olyan párhuzamos fejlemény elmúlt havi sorsát, amelyről – kellő távolságból szemlélve – úgy vélhetjük, hogy nagyon is ugyanazon folyamat különböző metszeteit mutatják.

1. Visszatért a járvány

Mi az, hogy visszatért? Kopogtatás nélkül berúgta az ajtót és bevágtatott az előszobába elsején, majd egy hét múlva betódult a nappaliba, most meg már a spájzban kotorászik. (Pedig…tudjuk, hogy ott már az oroszok is mozgolódnak, na, erről majd később.) Számokra mindezt lefordítva: hazánkban szeptember elsején 6251 koronavírusban megbetegedettet tartottak nyilván, a hónap utolsó napján ez a szám 26 ezer körül várható. Szerényen becsülve is négyszeres növekedést könyvelhettünk el – egyetlen hónap alatt. A helyzet komolyságát érzékeltetendőn csak annyit idéznék fel, hogy korábban, április 15. és augusztus 31. között NÉGY ÉS FÉL HÓNAP ALATT NŐTT négyszeresére a kórt elkapók száma (1579-ről 6139-re). Még elgondolkodtatóbb az aktív fertőzöttek számának drámai alakulása: a hónap elején ez 1763 volt, ám a hónap végén ez az adat már 19 ezer körül van, tehát egyetlen hónapon belül több mint tízszeres a növekedés.

Másfelől nézve, viszont a mostani társadalmi hangulat mintha sokkal kevésbé tartaná ezt a helyzetet veszélyesnek, amely nyugalomnak sok oka lehet. Talán a tavaszi nagy ijedtség eredménye, mert az akkori alacsony betegségszám túlzottan is megnyugtatta és elaltatta mind az egyéni, mind a közösségi veszélyérzetet. Talán a többség elhiszi a kormány szirénhangjait, miszerint minden rendben, az egészségügy felkészült, van elég gép, teszt, ágy, ápoló, orvos, és lesz majd vakcina is, hiszen, Viktor már Trumppal is megbeszélte ezt… Talán a lakosság nagy része még arról is értesülhetett, hogy számos jónevű, jóhírű országban még a hazainál is tragikusabb fejlemények kaptak lábra. (Lásd a francia, angol, amerikai, spanyol stb. eseteket.) Talán a többség ki- és belefáradt az állandó készenléti állapotba és úgy van vele, ahogyan ezt a nyáron számtalanszor hallhatta Rúzsa Magditól: Lesz, ahogy lesz… „Néha arra ébredek, jó lenne sosem halni meg…lesz, ahogy lesz’.

Ám a nyári halálozás-mentes napok után szeptemberben visszatértünk a tavaszi átlagokhoz. (A szeptemberi össz-mérleg nagyjából 155, vírusban meghalt esetet mutatott.)

2. Visszatért az iskola

Pontosabban mondva, a gyerekek és a tanárok tértek vissza az iskolákba, de aggodalmak tömegével eltelve. Ugyan a szaktárca ilyen-olyan államtitkárai naponta győzködik a közvéleményt afelől, hogy tessék megnyugodni, mert az iskolai munka zavartalan folytatásának minden feltétele adott, mégis az a benyomásunk, hogy ahány eset, annyiféle megoldás, ahány megbetegedés, annyiféle iskolai reakció.

Október elsejétől állítólag megoldott lesz a gyerekek ellenőrzése az iskolai kapuk előtt és a betegek kiszűrése, de szeptemberi élményeink alapján, nagyon kevés okunk maradt arra, hogy eme ígéreteket komolyan vehessük. A közismertté vált problémák tömegét a függetlennek megmaradt sajtó úgyszólván naponta figyelemmel követi, ezért a T. Olvasók esetleges további érdeklődését az alábbi forrásokhoz tanácsolnám. (A kezdet kapcsán:  ITT és ITT)

Az időközben felmerült és megoldatlan problémákról pedig itt olvashatnak összefoglaló jelleggel.

Egy hónap elteltével, talán elhamarkodott lenne hosszabb távra érvényes következtetéseket levonni, mindenesetre az több mint szembeszökő, hogy az iskola-újrakezdés nehézségei és a többszörösére növekedett vírusveszély adatai között nem alaptalan valamiféle kapcsolatokat feltételezni.

3. Visszatért Orbán Viktor

Mármint a közéleti kommunikáció kellős közepébe. Nincsen ebben semmi meglepő, hiszen így megy ez már legalább egy évtizede. Megjön az ősz, kezdődik a politikai szezon, és a kormányfő felüti fejét a rádiókban, tévékben, újságokban, meg persze elsőként szólalhat meg a parlamentben is az őszi nyitány kapcsán. Ahányszor megszólal, utána egy-két napig a stúdiókat ellepik a pro és kontra vitatkozók, akik töviről hegyire megbeszélik, mit is akart mondani Magyarország kormányfője. Ő pedig rutinos manipulátor, minden egyes megszólalásakor tudatosan bent hagy a szövegében egy-két olyan (első hallásra többnyire hajmeresztő) kitételt, amiről pontosan tudhatja, hogy a későbbiekben elemzések, kommentárok tucatjai fogják ízlelgetni, találgatni, magyarázni és kritizálni.

Nos, ez a szeptember legalább két vonatkozásban is eltért a korábbi évek szezonnyitó, kötelező köreinek szokásaitól. A csócsálnivaló nyelvi provokációt ezúttal a „libernyák” kifejezés tudatos bevezetésével teremtette meg, és ma már meg sem tudnánk számolni, hogy hányféle írás próbálkozott e kifejezés udvarhű, avagy kritikai értelmezésével. Szeptember 4-én a Kossuth Rádió szokásos, pénteki monológjában szólalt meg először az őszi szezonban, s a következő két hét során mintegy fél tucatnyi reprezentatív szereplését kommentálhatta a hazai közvélemény. (A fontosabbak lelőhelyei ezek közül: 12345678910)

Sokféle megszólalásában megfigyelhető volt egyfajta megváltoztatott dramaturgia, amely révén a korábbi mondanivalóinak az új helyzetre való alkalmazásával próbálkozott meg. Egyre fárasztóbb, egyre didaktikusabb módon, az egyetlen oksági lánccá összegyúrt korábbi migránsveszély „Brüsszel-szidás’, Soros-hálózat” – összeesküvés-elméletét igyekezett a letagadhatatlanul nagyobb gond, a vírusveszély elleni küzdelem feladataival összhangba hozni. Szeptember végére már sikerült ezt a gondolati bravúrt egyetlen keretbe ötvöznie, és szokatlanul nagy terjedelmű – esszének nevezett – írással előrukkolnia. A korábbi kliséket megtartva, a vírus elleni védelem feladatát kiterjesztette az ellenzékkel szembeni könyörtelen élet-halál harcra is. A következő választások előtti harci tűz élesztgetésével igyekezett mindezt a nemzet megmentésének egyetlen lehetséges megoldásaként beállítani. E bonyolult összefüggés-sor egyelőre leginkább Orbán Viktor fejében létező valóság, ám a hónap utolsó napjai arról tanúskodnak, hogy a körülötte munkálkodó, és őt szolgáló szűkebb csapat tagjai a közeljövőben szinte szó szerint fogják ezeket a tételeket hangoztatni. Így a lázálomból előbb-utóbb valóban előállítható lesz valamiféle politikai realitás. Az Orbán-esszéről és a visszhangjáról itt lehet tájékozódni: 123456789

4. Folytatódó kultúrharc

Már az augusztusi – szokás szerint politikamentes – időszakot is hangos konfliktusok borzolták viharossá ama területeken, amelyeket némi eufémizmussal „kultúrharcnak” neveznek. Merthogy a legkevésbé sem ’kultúr’ ez a küzdelem, hanem éppenséggel nagyon is erőszakos, leplezetlen foglalással és rombolással telített folyamat. A nyár végén megkezdett Index-foglalás szeptemberben úgy ért véget, ahogyan ezt előre sejteni lehetett, és a továbbiakban megnyugtatóan Fidesz-közeli kezekbe került a – már csak egykori hírnevével – népszerű portál. Hasonló recept szerint, ám durvább brutalitással kezdődött el a Színház- és Filmművészeti Egyetem erőszakos átalakítása, de ebben az esetben a kormányzati megbízottak nem várt erejű és hosszúságú ellenállással találkoztak. E legkevésbé sem takargatott akciót olyan széles körű szolidaritás és tiltakozás kíséri, ami a kormányzati feleket egyelőre többhetes tétovaságra kényszerítette. (Az eddig történteket egy tízperces hosszúságú kisfilm igen kitűnően foglalta össze, ezért az eset részletezésétől el is tekintenénk.)

A legújabb szeptemberi lépés pedig a Klubrádió megszellőztetett megszüntetése, amely akció lejátszása egyelőre a kezdeti lépéseknél tart, de azért a végeredményt illetően, nagyon sok kétségünk nem lehet.

Mi az, ami ezt a három esetet összeköti? Nemcsak az elérni kívánt cél, azaz a meghirdetett „kultúr-egyensúly” erőszakos kialakítása, nemcsak a megcélzott értelmiségi csoportok munkájának ellehetetlenítése, és nem is pusztán a következő választásokat megelőző kampány idejére történő „profiltisztítás”. Hanem az a fajta következetes kormányzati képmutatás, ahogyan a kabinet igyekszik úgy tenni, mintha mindehhez neki semmi köze nem lenne.  Az Index esetében a tulajdonosok szent és sérthetetlen érdekeiről papolnak, az egyetem ügyében képesek azt állítani, hogy a hallgatók szeretnének visszakerülni az állami függés biztonságába. A Klubrádiónál pedig a jogszabályok makulátlan betartása lenne az indok. Azaz, mindegyik ügyben úgy tesznek, mint akiknek mindehhez nincs semmi közük, noha a kormányt naponta kiszolgáló médiahadak ennél sokkal leplezetlenebbül kürtölik világgá a nyers hatalmi indítékokat. Nem beszélve arról a napnál is világosabb tényről, hogy valamennyi esetben konkrét kormányzati döntések, kezdőlépések (pontosabban szólva: kezdőrúgások) indították útjukra az erőszakos folyamatokat.

5. Folytatódó klientúra-finanszírozás

Már a tavaszi hónapok alatt számtalanszor szóvá tették, hogy a kormány a járvány ürügyén elindított ’gazdaságvédelmi csomagjának’ bontogatása során, nem képes elszakadni azon évtizedes hosszúságú szokásától, hogy minden lehetséges alkalommal a saját, szűkebb nagyvállalkozói érdekcsoportok túlfinanszírozását tartja első számú feladatának. Nos, e tekintetben szeptemberben tovább szaporodott ez a végtelen lista. Illusztrációként elegendő egyetlen szeptemberi kormányzati forrás-átcsoportosítás részleteibe belekukkantanunk: 123

6. Távoli párhuzamosok

A mögöttünk hagyott szeptemberi hónap legnagyobb figyelemmel kísért külpolitikai botrányát egyértelműen az elcsalt belorusz választások nyomán kitört – és még mind a mai napig tartó – össznépi ellenállásra adott hatalmi erőszak jelentette. A széles körű nemzetközi elítélést és tiltakozást egyedül a putyini orosz kiállás színezi borús árnylatúvá. Merthogy e minszki rendszer magától már nem lenne képes fennmaradni, de a hatékony orosz támogatás továbbra is lélegeztetőgépen tudja tartani Lukasenka hatalmát.

***

Van-e valami közös metszéspontja és olvasata az imént bemutatott hat párhuzamos jelenségnek? Úgy véljük, hogy több is. Ehelyütt beérjük a magunk szubjektív értelmezésének közreadásával. Kívülről tekintve, lehet egy visszataszító és hazug rendszer akár húsz éven át is életképes. Lehetséges, hogy egy kormány folyamatosan az ellenkezőjét műveli mindannak, amit magáról kommunikálva szeretne elhitetni, sőt még az is lehetséges, hogy ezt a rezsimet demokratikusan megválasztott kellékek megszervezésével legitimálják.  Az is lehetséges, hogy néhány év alatt képes kitermelni egy olyan széles körű mamelukréteget, amely mindig és minden körülmények között zavartalanul kiszolgálja a rendszergazda legképtelenebb ötleteit is. Mégis, a lehető legváratlanabb pillanatokban elég akár egyetlen olyan eset, ügy, ürügy ahhoz, hogy még a legnagyobb csöndre és szabadságtól fosztottságra kárhoztatott százezrek és milliók egyszerre mondják: elég volt.

Avagy, ahogyan egy jónevű esszéista publikálta minálunk szeptember 21-én:„Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek”

Hirklikk.hu