Előrengések Romániában

Posted by

Bretter Zoltán
>Tegnap voltak az önkormányzati választások. Amikor az aszteroida bevágódott, a dinoszauruszok sem azonnal haltak ki, még maradtak néhányan, s még mozgatták farkukat. Nyilván a legnagyobb dino eltűnése, a gyakori földrengéseiről, a dinoparkjáról és az ország 11%-át kitevő bortermő vidékéről híres Vranceaban történt, ahol a 20 éve regnáló helyi báró, a PSD-s Marian Oprișan esett el.

A csodát, egy új politikai ökoszisztéma születését azonban Temesváron, Brassóban, Bukarestben láthatjuk, ahol betört a politikába egy fiatalabb, aktív, világlátott, egyértelmű európai elkötelezettséggel rendelkező választói réteg, melynek mintha a multikulturalizmussal sem volna semmi baja – sőt. Ugyan még eldöntetlen a küzdelem a főváros I-es kerületében (amolyan budapesti V-ik), de a jelenlegi állás szerint a francia származású, a románt bájos franciás kiejtéssel beszélő (amolyan Cooky) Clotilde Armand vezet.

A multikulturális forradalom azonban Temesváron, a forradalmak városában, zajlott. Dominic Fritz (sz.1983) német, aki románul a középiskolái végeztével tanult meg, beleszeretett Temesvárba, 2003-ban önkéntesként eljött ide; kifejezetten választékosan és észrevehető akkcentus nélkül beszél. Ő Temesvár új polgármestere, s a fél ország igyekszik megfejteni a titkát.

Tegyük hozzá, Marosvásárhelyen a független, az RMDSZ és a többi magyar párt által is támogatott Soós Zoltán nyert, részben RMDSZ- és korrupcióellenes, s hah! szörnyűség, multikulturális és modernizációs üzenettel, ráadásul a Maros megyei elnök is magyar – de ez most tényleg szinte lényegtelen.

A politikai szavazat (a megyei elnökök, akiket Romániában most közvetlenül választottak, azaz demokratikus legitimitásuk megerősödött) térképe (alább), a decemberi általános választások sokkal nagyobb rengését vetítik előre.PNL (Nemzeti Liberális Párt): 34%PSD (Szociáldemokrata Párt): 30%USR-Plus (Mentsétek Meg Romániát – Szabadság, Egység, Szolidaritás választási szövetség, liberális pártszövetség): 13%