Az ellenzék két veresége

Posted by

Rózsa Mihály

>Két időközi választás volt a hétvégén, az egyik Karcagon a másik Mohácson. Mindkét helyen a Fidesz sima, nagyarányú győzelmet tudott elérni. Most sok helyen olvasom, hogy a lelkes fideszesek, úgy beszélnek erről a két sikerről, mintha ez már előremutató választ adna arra, hogy mi várható itt 2022-ben. De ahogy az ellenzéki hasonló győzelmek után az ellenzéki nagyon lelkeseknek el szoktam magyarázni, úgy elmondom, most a fidesznyik lelkesedőknek is, hogy egy időközi választás eredményéből jellemzően az ég világon semmit nem lehet érdemben kiolvasni, ami egy későbbi rendes választás eredményére vonatkozna. Illetve nagyon kevés “szélsőségesnek” mondható esetben igen, de ezek nem ezek voltak.

Mohácson ismert volt a helyzet. A Fidesz jelöltje a választási kampány során meghalt. A közös ellenzéki jelölt egyedül maradt állva. Kérte őt a Fidesz, hogy lépjen vissza, hogy új választás legyen, amin indulhat fideszes jelölt is, de erre ő elég sportszerűtlenül nem volt hajlandó, így nyert. Aztán hosszas kavarások után, feloszlott a testület, így került most sor új választás kiírására. Nagyon jó eséllyel – azon túl, hogy Mohács erős fideszes bázis- azért nyert a Fidesz jelöltje, mert a mohácsiak ezzel reagálták le Csorbai sportszerűtlenségét. Érdekesség, hogy közben bár a Momentum kivételével minden ellenzéki párt Csorbait támogatta most, az függetlenként indult, egy civil egyesület jelöltjeként, mert összeveszett pártjával az MSZP-vel. Ennek ellenére, ebben a felállásban, több szavazatot kapott, mint ősszel, de ez is vereséget jelentett számára. A településen megmaradt a fideszes többség, de meglepetésre, két körzetet nyerni tudott az ellenzék is.

Karcagon hatalmas fölénnyel nyerte meg a polgármesterséget a Fidesz jelöltje valóban. Itt az ellenzéki összefogás nem indított ellene jelöltet, abban bízhattak, hogy a Munkáspárt jelöltje megszoríthatja Szepesi Tibort, ami persze nem jött össze. Majdnem 91% szavazott a fideszes polgármester jelöltre, aki így tényleg nagyot tarolt. Itt egyetlen egyéni körzetben képviselő választás is volt, amin a Fidesz jelöltje több, mint kétharmadot begyűjtve, majdnem 76%-al nyert, az ellenzék közös jelöltjével szemben, aki 17%-ot tudott csak megszerezni. De, marad mindezek ellenére amit mondtam, ha itt most fordítva történtek volna a dolgok és mindkét helyen ellenzéki győzelem születik, az se jelentené azt, hogy minden rendben és borítékolható a NER bukása 2022-re. Ahogy a mostani eredmények se arról szólnak, hogy a Fidesznek nincs mitől tartania majd 2022-ben.