Bartók Amerikában

Posted by

 Szele Tamás

>Folytatódik a magyar kultúra „privatizációja”, méghozzá rémítő iramban folytatódik: hétfőn, száztizedik születésnapján Faludy Györgyről próbálta bebizonyítani a Magyar Nemzet, hogy alapvetően „harcos konzervatív” volt, akinek aztán liberalizmushoz köze nem lehetett és szombatig kellett csak várni, hogy halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából Bartók Béla kerüljön sorra.

Faludy ügyével máshol ugyan, de foglalkoztam, bocsáttassék meg nekem, hogy hat nappal ezelőtt még naiv voltam, bohém és ifjú, akkor még adtam egy esélyt arra, hogy őt csak szimpátiából próbálja a politikai jobboldalra erőszakolni a jegyzet szerzője, esetleg védeni szeretné lehetséges jövőbeli támadásoktól, de most, kevesebb, mint egy hét alatt sokat öregedtem, tapasztaltam, és már nem mondhatok mást Bartók esete után: az bizony tendencia.

Trend, már várom a konzervatív, monogám és antialkoholista Ady-képet valamint a mélyen vallásos Rejtőt. De lássuk, miről van szó.

Az írás szándékoltan Bartók halálának évfordulójára készült, mint címe is mutatja

:„Bartók Béla emigrációjának politikailag korrekt története

Ünneprontó gondolatok a zeneszerző halálának 75. évfordulóján”

és pont az is, amit a cím mond, bár annyit megjegyeznék, hogy én nem ünneplem Bartók halálát, hanem megemlékezek róla, a szerző lehet, hogy ünnepli, ez esetben viszont most nem ő rontja az én ünnepemet, mert nekem nincs, hanem én fogom itt az övét. Mit állít? „Miért New Yorkban? Erre a kérdésre akár az átlagpolgár, akár a zenét tanuló egyetemista ugyanazt válaszolja: mert emigráns volt. A politikailag korrektebb „haladó” értelmiségi pedig azt is tudni véli, hogy Bartók a Horthy-fasizmus elől kényszerült menekülni. Ez persze nem igaz, de jól van kitalálva, és azóta is működik. A manapság oly sokat emlegetett hamis hír klasszikus esete, ami évtizedekre meghatározta a közgondolkodást.”

Tehát nem emigrált volna? Akkor hogyan került New Yorkba, mégis? Kapunk magyarázatot. Nem igaz ugyan, de magyarázat.

„1940 októberében Bartók feleségével, Pásztory Ditta zongoraművésznővel koncertkörútra utazott Észak-Amerikába. Nem lehet másnak az agyával gondolkodni, de nem utólagos okoskodás – főleg felidézve a második éve folyó világháború apokaliptikus eseményeit –, ha vakmerőségnek, a realitások figyelmen kívül hagyásának nevezzük elhatározását, annál is inkább, mivel sem őt, sem feleségét nem fenyegette üldöztetés. Íme a hadi helyzet: az akkor még szövetséges (!) német és szovjet csapatok már lerohanták és megszállták Lengyelországot (Molotov–Ribbentrop-paktum). 1940 nyarán Belgium, Hollandia, Luxemburg már német megszállás alatt áll, és Hitler bevonul Párizsba. Ugyanez év őszén Bartók tengerentúli útra indul abban a reményben, hogy egy év múlva visszajön. A háború kiteljesedésével, Amerika hadba lépésével a visszaút lehetetlenné vált. Életének legnehezebb, legszomorúbb öt esztendeje következett betegséggel, szinte napi megélhetési gondokkal, mivel az impresszárió sem váltotta be fényes ígéreteit a koncertlehetőségekről. Közben itthon rendszeresen folyósították tisztes nyugdíját, amit Béla fia vett át.”

Azt én tökéletesen elhiszem, hogy a nyugdíját folyósították. Azt is, hogy Pearl Harbour után – hm, milyen érdekes felfogás, „Amerika hadba lépésével”, mintha Amerika meg is köszönhette volna szépen Japánnak, hogy miszlikbe bombázták a csendes-óceáni flottájukat, és ha így tesz, elmarad az a csúnya hadba lépése – a visszaút lehetetlenné vált, bár aki nagyon akart, a semleges Portugálián, Lisszabonon keresztül eljuthatott a tengelyhatalmak országaiba.

Rosszul érezte magát Bartók Amerikában? Rosszul bizony, más ország, más kultúra (bár nem volt soha otthonülő típus, világlátott ember volt), de a közönségnek is más viszonya volt a zenéhez, mint az európainak, még akár azt is elhiszem, hogy az első hónapok után utánanézett, nem jöhetne-e vissza. Ne feledjük: a legborzalmasabb vétekről, a haláltáborokról akkor még nyilvánosan nem tudott senki, szövetséges oldalon csak a legfelsőbb vezetésnek voltak információi róluk, tehát Bartók még érezhette a világháborút politikai, történelmi tragédiának, de nem okvetlenül a humanizmus válságának. Lehet, hogy írt levelet a washingtoni magyar követnek és a New York-i főkonzulnak – mármint azelőtt, hogy Magyarország hadat üzent volna az Egyesült Államoknak – bár a szerző által idézett szöveg hitelességében kételkedem. Állítólag ezt írta volna:

„Hogy én itt már eddig sem éreztem magamat jól, azt szóbeli közléseimből tudja. A megváltozott körülmények még nehezebbé tennék helyzetemet. Ezért ha csak mód van rá, haza kellene utaznom. Az utolsó lehetőség az volna, hogy a konzuli tisztviselőkkel együtt térnénk haza. Attól tartok, hogyha kitudja hány esztendeig kellene itt maradnunk, az számunkra katasztrofális lehetne.”

Írt-e ilyent vagy nem írt, nem állíthatom bizonyossággal, bizonyossággal csak azt állíthatom, hogy a Magyar Nemzet szerzője nem jelöli, miszerint ez a levél-idézet Temesi Ferenc „Bartók” című regényéből származik, melyet maga Temesi is úgy határoz meg, hogy: „Ez nem egy dokumentumregény, inkább áltényregény, és bár dokumentumregénynek mutatja magát, valójában nem az. Életrajzi tényeken alapuló könyv, nevezzük lélekrajznak.”

Tehát vagy írta ezt Bartók honvágyában és szegénységében, vagy sem, el nem tudom dönteni. Azonban azt igenis el tudom dönteni, mert el lehet, hogy emigrált-e a magyarországi helyzet elől.

Igen, emigrált, az amerikai koncertkörút vállalása tudatos döntés volt. Ezt az állításomat arra a levélre alapozom, amit viszont kétségtelenül írt Veress Sándorhoz 1939. január 3-án, aki szintén zeneszerző volt, és amelyben nagyon pontosan beszámol önemésztő tépelődéseiről, az emigráció dilemmájáról. Idézzük:

„Igen tisztelt Veress úr!

Levélíráshoz leülni – ez számomra mindig nehéz egy dolog. Ebben az esetben még az is fokozta az elhatározás nehézségét, hogy nem valami könnyű erről a tárgyról írni.

Az az értesülése, hogy én Magyarországot elhagyom, téves. De ez a hír már egy idő óta el van terjedve – sokan szóltak nekem erről.

Más kérdés persze, hogy ki kellene-e vándorolni (amennyiben lehetséges) vagy sem. Többféle szempontból lehet ehhez hozzászólni.

Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik, mondhatják. És ezt még meg sem lehet nyilvánosan cáfolni, mert akkor abból csak baj lesz, és céltalanná válik az itt maradás.

Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba is kerül az ország szekere, mindenkinek itthon kell maradnia és segítenie a dolgokon tőle telhetőleg. Csak az a kérdés, van-e belátható időn belül remény arra, hogy eredményes segítő munkát lehet elérni. Hindemith ezt próbálta Németországban 5 évig, de ezután, úgy látszik elfogyott a bizalma.

Nekem – de hát ez teljesen egyéni dolog – nincs semmi bizalmam. Viszont bizonyos munkákat (még legalább egy esztendeig) csak itt végezhetek, mert múzeumi anyaghoz vannak kötve. Másrészt nem látok sehol olyan országot, ahova érdemes volna kimenni, ha egyszerű továbbtengődésnél többet akarnék. Szóval egyelőre teljesen tanácstalanul vagyok, habár érzésem azt mondja, aki csak tud, menjen el.

De másokat ilyen irányban befolyásolni nem akarok.

Jövő év febr. vagy márc.-ában az Egyesült Államokba megyek néhány (5-6) hétre. Ott mindenesetre körül szeretnék nézni – ha ugyan addig nem jön közbe valami, ami az egész utazást meghiúsítja.

Itt bizony jócskán romlottak az állapotok. A választás eredménye sem olyan rózsás, ahogyan azt egyesek látják. Végeredményben a főpárt és a mellékpárt közt ugyanaz a különbség, mint a szociáldemokraták és a kommunisták közt: ugyanazt akarják, de az egyik óvatosan haladva és (ál-) alkotmányosság leple alatt, a másik meg hirtelenül durván, nyílt zsarnoksággal. Aztán meg bármely nap arra ébredhet a kormányunk feje, hogy „megbízható” többségének javarésze hirtelen átpártolt a nácikhoz.”

Tehát szó sincs Bartók amerikai útja esetében kalandvágyról, pénzéhségről, „ígéretekkel kecsegtető impresszárióról” ahogyan azt a Magyar Nemzet érezteti, annál inkább beszélhetünk nagyon tudatos politikai helyzetértékelésről, a „menni vagy maradni” alapvető kelet-európai kérdéséről. És igen, tisztában volt azzal is, hogy megélhetési gondjai lehetnek: ezért ír „egyszerű továbbtengődésről”, tanácstalanságról. Mindenesetre akárhogyan is tagadja Magyarország szándékos elhagyásának szándékát 1939-ben, január elején, több, mint másfél évvel 1940. október 10-i elutazása előtt, ezt a lehetőséget reális alternatívaként kezeli. Hogy a levél kelte és az út között rengeteg olyasmi történt, ami csak erősíthette emigrációs szándékát: mindannyian tudjuk.

És ha ez a szándék nem lett volna komoly, ha úgy gondolta volna, hogy még visszatérhet egy éven belül, távozása előtt nem írt volna végrendeletet. Melyben nem csak földi vagyona felől rendelkezett, de keményen meghagyta: „Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.”

Gyengébbek és tájékozatlanabbak kedvéért: az Oktogon Mussolini tér volt, a Körönd Hitler tér.

Bartók levelezéséből tépelődő, politikától idegenkedő, sőt, undorodó jellem rajzolódik ki, és legyünk őszinték: volt is mitől undorodjon. Ment is volna, maradt is volna, lehet, hogy mikor már Amerikában volt, jött is volna, maradt is volna – ez nem vétek. De nem is jelenti, hogy híve lett volna Horthynak és rendszerének, melyben nagylelkűen „nem szenvedett üldöztetést”. Mert, ugye, szenvedhetett is volna. Az viszont az általam idézett levélből és végrendeletéből is kitűnik, hogy az amerikai út tudatos, határozott állásfoglalás volt, ilyenformán bizony politikai emigráció.

Nemzetes urak, nagyon nehéz lesz ellopni a magyar kultúrát, annyira meg átírni, amennyire ti akarnátok, attól tartok, nem is lehet.

Még a végén ki kell dobni az egészet az ablakon.

Csak a baj van vele.

A héten volt Faludy, Bartók – tényleg nem csodálkoznék, ha jövő héten Adyra kerítenétek sort a zsdánovi programban.

https://forgokinpad.blog.hu/