Posted by Nagyon hosszú lesz, bocsánat, de talán érdemes lesz elolvasni, hogy a 100 évvel ezelőtti Magyarországon hogyan beszélt egy kormánytag. Minden hasonlatosság a jelenlegi magyar NER-beszéddel valószínúleg csak a véletlen műve.
Nyáry Krisztián
>Igenis, a liberalizmusnak az a szelleme, amely Magyarországon volt, megszűnt”.
Miniszteri expozé a numerus clausus törvény országgyűlési vitájában. Száz esztendeje 1920. szeptember 25-én fogadta el az Országgyűlés a modern Európa első zsidótörvényét, a numerus clausust.
Az 1920. évi XXV. törvénycikk hivatalosan „A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról” címet viselte, és szövege nem is tartalmazta a zsidó szót. Utólag is ezzel szokták védelembe venni, akik védeni akarják. Hiszen a törvény hivatalosan csak az egyes „nemzetiségek és népfajok” összlakossághoz viszonyított arányszámához kötötte az egyetemekre felvehető hallgatók számát.
A törvény végrehajtási utasítása azonban nemzetiségnek minősítette a zsidóságot, így országos létszámarányuk alapján 6 százalékban maximálták az egyetemekre felvehető zsidók arányát. De már a parlamenti vitában is világos volt, hogy a törvény célja a zsidóság kiszorítása az egyetemekről. És még valami: nyílt leszámolás a 19. század magyar liberális államával, Deák Ferenc és Eötvös József művével.
A törvényt a kormány nevében beterjesztő Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter egy percig sem csinált titkot az új rezsim szándékaiból. Harcot hirdetett a nyugati típusú törvények, a lázadó hajlamú iskolák, a túl sok értelmiségi, a külföldet majmoló vagy simán csak tudományt és nem „magyar tudományt” oktató tudósok, a szociológia és más nyugati tudományok, a csak magyarul, de nem magyar érzéssel író írók, a politizáló vagy csak nem elég fegyelmezett egyetemisták, és úgy általában a liberalizmus szelleme ellen. Minden hasonlóság a száz évvel későbbi mondatokkal a véletlen műve…
Nemzetgyűlési napló, 1920. szeptember 2-a. Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter:
T. Nemzetgyűlés! Salus rei publicae suprema lex esto, vagyis a köznek az ügye, a java legyen a legfőbb törvény. Ezt a parancsot a múltban elődeink sokszor szem elől tévesztették. Abban az igyekezetükben, hogy moderneknek, liberálisoknak, haladóknak lássanak, akárhányszor koncessziót tettek ezen szempontok javára és a magyar szempont rovására. Hiszen azt tapasztaljuk még ma is, hogy aki a legcsekélyebb hajlandóságot mutatja arra, hogy ilyen szempontokat jobban értékeljen, mint a specifikus magyar érdeket, az ma is megkapja a vállveregetést, hogy ő liberálisabb, felvilágosodottabb, haladottabb, humánusabb gondolkozású ember, mint más.
Annál inkább megvolt ez a múltban, s ezért történt meg az, hogy olyan állami intézkedéseknek adtunk tért Magyarországon, amelyek következtében előállott apránként az a helyzet, hogy a magyar nemzet nem élte a saját életét, hogy a magyar nemzet kultúrája végre nem a magyar géniusznak volt összhangzatos megnyilatkozása, hanem valami olyan kulturális életet éltünk, amelyben bőségesen meg lehetett találni minden vonást, angolt, franciát, németet, mindent, csak magyart alig lehetett már benne valahol látni. (Igaz! Úgy van! a baloldalon)(…) Kell, hogy meglegyen az a bátorságunk, hogy a magunk különleges viszonyait nyitott szemmel megnézzük, ezekből levonjuk a magunk következtetéseit és olyan törvényeket alkossunk, amelyek nekünk jók, amelyek a mi viszonyainknak felelnek meg akkor is, ha azok a törvények mások lesznek, mint a franciák törvényei, az angolok törvényei, a németek törvényei. Mert a mi hivatásunk nem az, hogy idegen törvényhozók bölcsességét utánozzuk. A mi hivatásunk az, hogy a magunk különleges viszonyainak megfelelő magyar ruhát szabjunk a magyar nemzetre az ő törvényeiben. (Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) (…)
Nekünk szakitanunk kell mindenekelőtt azzal a tévhittel, hogy egy nemzet szellemi nívója attól függ, hogy hány olyan embere van, aki felső iskolát végzett. Nem attól függ egy nemzet szellemi nívója, hogy hány embert fogadnak be az egyetemek és hány embert bocsátanak ki évenként, hanem attól függ a szellemi nívó, hogy azok, akiket kibocsát valami pályára, milyen alapos készültséggel, milyen szellemi fegyverzettel vannak ellátva; attól függ, hogy azok, akiket valamely pályára kibocsát, csakugyan a legtökéletesebb kiképzést és a legtökéletesebb ránevelést kapták arra a pályára. (…)
T. Nemzetgyűlés! Nekünk vissza kell adnunk a legfelsőbb, oktatást tudományos és nemzeti hivatásának. Épen azért szeretném fixirozni azt, hogy mit várunk mi a legfelsőbb oktatástól. Várunk először is tudósokat, de (…) nem olyanokat várunk, akiknek legfőbb törekvése abban merül ki, hogy lerombolják azt, amin építeni kellett volna tovább, nem olyan tudósok kellenek nekünk, akik a szociológiából közvetítenek, de csak azt, ami dekomponáló, ami romboló, csak azt közvetítik, ami nemzettagadó érzéseket és lázadó hajlamokat nevel, azonban nem közvetítik azt, ami konstitutív erejű, nem közvetítik azt, ami alkotásra képes. (…)
Nekünk tudósok kellenek, t. Nemzetgyűlés, akik elsősorban a magyar talajban, a magyar történelemben, a magyar lélekben kutassanak, akiknek az legyen a céljuk és feladatuk, hogy azt, ami a magyar földben, a magyar lélekben, a magyar históriában kincs és értékes, azt derítsék fényre, azt fejlesszék tovább, azt mutassák meg a külföldnek. (Helyeslés.)
Nem olyan tudósok kellenek nekünk, akiknek legfőbb céljuk, hogy idegenben keletkezett elméleteket erőltessenek rá a magyar nemzetre, hanem megfordítva, akik a magyar lélekből kitermelt igazságokat akarnak elismertetni a külfölddel. (Helyeslés és taps.) Nekünk, t. Nemzetgyűlés, tudósok kellenek, akik ne a külföldet majmolják, ne külföldi divatot akarjanak ránk erőszakolni, hanem akik maguk csináljanak divatot itthon, a szépnek, az igaznak, annak az igazságnak a divatját, amelyet alapos tudományos módszerrel lehet ott felfedezni és amely igazság befogadására a magyar léleknél alkalmasabb nincs; különösen akkor, ha az magyar szívvel, magyar írással, magyar nyelven adatik be. (…)
Másodszor várunk, t. Nemzetgyűlés, a felsőbb oktatástól tanárokat, de olyan tanárokat, akik szélkakasforduláskor nem azt mondják tanítványaiknak, mint amit mondottak most a múltban, hogy mindig hazudtak, amikor a magyar históriának hőseit dicsérték az ifjúság előtt; (Helyeslés és taps.) (…) nekünk tanárok kellenek, akik azt az ösztönt, azt az elszántságot, amely az ezeresztendős nemzetnek a múltjából atavisztikusan mint hajlam, mint készség, mint elszántság átöröklődik egy nemzet fiaiba, azt öntudatossá tegyék,’ megerősítsék, kifejezésre hozzák, hogy az ő nevelésük, tanításuk alól ne szürke kultúremberek, hanem magyar kultúremberek kerüljenek ki. (Helyeslés.) (…)
Tisztelt Nemzetgyűlés! Nekünk nem lehet a köznevelés terére bocsátani embereket, akik előtt nem szent sem a nemzeti, sem az erkölcsi szempont. Mi a felsőbb iskoláktól olyan tanárokat várunk, akiknek nem céljuk letörölni a hímport a magyar ifjú lelkéről, azt a hímport, amelynek erejénél fogva azonnal megismernők, hogy ez magyar, ez pedig más. Nekünk nem oly tanárok kellenek, akik nem magyart akarnak képezni, hanem egyszerűen csak kultúrembert; nekünk tanárok kellenek, akik mindenekelőtt magyar jellemű, magyar acélosságú ifjúságot küldenek nekünk az életbe, különösen most, amikor tudatában vagyunk annak, hogy a magyar nemzet élete hosszú időn keresztül nem lesz más, mint harc és küszködés. Erre a harcra és erre a küszködésre nekünk oly emberek kellenek, akik megtanulták a komoly munkát és akiknek jelleme oly acélkeménnyé van kalapálva, hogy az egykönnyen el ne pattanjon és el ne hajoljon, (Úgy van! Úgy van!) (…)
Végül, t. Nemzetgyűlés, nekünk írók kellenek, olyan írók, akik nem magyar nyelven írnak csupán, hanem akik magyarán írnak, akik magyar érzéssel írnak, ( Úgy van! Úgy van!) akik a színpadra a magyar jellemet és ha kell, magyar bűnöket és hibákat vigyenek, akiknek azonban ne az legyen a céljuk, hogy a külföldre kimenő színdarabokban a magyar falut és magyar intelligenciát úgy állítsák oda, mint amely fenékig romlott, ahogy azt megtették most is a múltban, (Úgy van! Úgy van!) nekünk nem oly írók kellenek, akik idegen kultúra utáni csámcsogást élesztenek és ébresztenek fel a magyar olvasóközönségben, hanem olyan írók, akik megszerettetik és megkedveltetik mindazt a szépséget és jót, ami a magyar nemzet életében és történetében van. (Úgy van!) Nekünk írók kellenek, akiknek könyvéből áradjon a magyar szellem és levegő. Nekünk nem kellenek írók, akik a magyar nyelvet zsargon nyelvvé teszik ! (Általános taps.) Nekünk nem kellenek írók, akiknek ha a könyvét elolvassuk, mindent lehet belőle konstatálni, csak azt nem, hogy a magyar közönségnek magyar munkával, magyar betűvel íratott. (…)
1867-68-ban az összes egyetemeken és jogi akadémiákon a hallgatók száma 3353 volt. Ebből a zsidó hallgatók száma 396, vagyis összesen 11,8% volt. (Felkiáltások balfelől : Ez elég tűrhető!) 1913-14-ben a zsidó hallgatók száma volt 3879, tehát több mint 1000%-a annak, ami 1867-68-ban volt. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon és jobbfelől.) Szóval: tízszerese volt. (Zaj és felkiáltások balfelől: Borzasztó!)
T. Nemzetgyűlés ! Ha így fejlődött volna a mi egyetemi hallgatóink száma, akkor ma 33.700 egyetemi hallgatónknak kellene lenni, de nem ennyi van, hanem mindössze – a teológusokat is, számítva – 16.700 egyetemi hallgatónk van, a körülbelül 2000 teológus leszámításával pedig, akik között mindössze 21 zsidó van, 14700 az egyetemi hallgatók száma. Megjegyzem, hogy a teológusokat annál inkább leszámíthatjuk, mert 1867-ben sem voltak beszámítva. Ebből a 14.700 egyetemi hallgatóból zsidó hallgató van 3879. (Zaj és felkiáltások balfelől: Borzasztó !)
T. Nemzetgyűlés! A túlprodukció legerősebb coefficiense tehát tényleg a magyarországi zsidóság, ami kitűnik abból is, hogy 5%-os népesedési számaránya ellenére a zsidó egyetemi hallgatók percentszerű száma volt az 1906-1910-ig terjedő ciklusban a jogi karon 26,4, az orvosin 46,9, a gyógyszerészetin 33, a műegyetemen 38%.(…)
T. Nemzetgyűlés! Ha tehát itt visszaszorításról van szó, ha nemzeti, tanulmányi és nevelési szempont indokolja, hogy mi korlátozzuk az egyetemre beiratkozhatok számát, akkor nagyon természetes dolog, hogy ez igen erősen fogja érinteni a túlprodukció legerősebb coefficiensét: a zsidóságot is. (Élénk helyeslés balfelől.) De nem azért fogja érinteni, mert mi épen a zsidóságot akarjuk kizárni, hanem érinteni fogja azért, mert ő volt az, amely a legnagyobb túlprodukciót szolgáltatta.T
. Nemzetgyűlés ! Nagyon jól tudom, hogy ez a javaslat korántsem oldja meg azt a problémát, amellyel foglalkozik, aminthogy az én meggyőződésem szerint problémákat általában véve egy javaslattal vagy törvénnyel, vagy akár ötvennel is nem lehet megoldani. Az a probléma, amelyre rávilágít ez a javaslat is, az a tény, az a helyzet, amely ezt a javaslatot is szülte, sokkal jobban belegyökerezik a magyar politikai, közgazdasági, kulturális életbe, semhogy azt onnan gyökeresen ki lehetne tépni egyetlen törvénnyel, vagy akár többel is. Ezt a problémát, amely magában foglalja a magyar fajnak szellemi és gazdasági szupremáciáját, — legalább itt Magyarországon — amely magában foglalja azt, hogy a magyar nemzet vezető rétegének feltétlenül a magyarságból kell kikerülni, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) amely magában foglalja azt, hogy a magyar irodalomban a magyar faj legyen a hangadó, amely magában foglalja azt, hogy a gazdasági és politikai élet minden területén azok legyenek legelől, akik feltétlenül a magyarságot képviselik, annak minden históriai értékével és erkölcsi tartalmával egyetemben: ezt a problémát nem fogja megoldani sem ez a törvény, sem utána még akárhány. Ezt a problémát megoldani csak a magyar nemzet összessége tudja, (Igaz! Úgy van! balfelől.) és csak akkor, ha minden területen mindenki elkövet minden tőle telhetőt. (…)
T. Nemzetgyűlés! Szükség van arra is, hogy helyreállítsuk a fegyelmet az összes iskolákban. Helyreállítsuk a fegyelmet azért, mert az egész iskolai ifjúságnak, ideszámítva az egyetemet is, első és legfőbb kötelessége a tanulás, (Úgy van! Elénk taps jobbfelől.) Nem a politizálás a kötelessége, hanem a tanulás, mert a politikára a legjobban úgy készül el az iskolai növendék, — az egyetemi is és a többi is — ha addig, amig módjában van az iskola padjai között ülni, minél keményebben és minél komolyabban tanul s minél kevesebb időt szentel egyéb dologra.(…) Az iskolai növendék idejének meg kell oszolnia az iskola padja, a tanulószoba, a játszótér és a templom között, másutt nincs keresni valója sehol. (Általános élénk helyeslés és taps.)
Végezetül kénytelen vagyok még rámutatni egy erős ellenvetésre, amelyet vezércikk formájában legutóbb az Egyenlőség című újságban olvastam. (Halljuk! Halljuk!) Ez a lap »5%« cím alatt azt írja, hogy »A numerus claususról szóló törvényjavaslattal új fejezet kezdődik a magyar törvényalkotás történetében«. — Ezt aláírjuk. — »Ezt a történelmet eddig a liberalizmus szelleme hatotta át. A liberalizmus szelleme a numerus claususról szóló javaslattal megszűnik.« (Felkiáltások balfelől: Nem baj!) T. Nemzetgyűlés! Igenis, a liberalizmusnak az a szelleme, amely Magyarországon volt, megszűnt. (Taps balfelöl.) Nálunk, Magyarországon, megszűnt és napja a külföldön is leáldozóban van. Ne méltóztassanak hivatkozni Deák Ferencekre. Szilágyi Dezsőre, Eötvös Józsefre és a többiekre. Én meg vagyok győződve, hogy ezek a nagy magyar hazafiak sokkal jobban szerették a magyarságot, mint a liberalizmust, és meg vagyok róla győződve, hogy ha ők előre látták volna, hogy az a liberalizmus, amelyet ők kezdeményeztek, amelyet később elferdítettek, valódiságából kiforgattak, eltorzítottak és hívatlanul kisajátítottak, a magyar nemzetet a nemzetietlenségnek milyen stációjához fogja vezetni, az anyagi és erkölcsi fejlődésnek milyen kálváriájához fogja vinni, nem indultak volna meg ezen az úton. (Igaz! Úgy van! balfelől) Pető Sándor képviselő bekiabál:A háború tette! (Zaj és ellenmondás balfelöl. Felkiáltások: A zsidók!)
Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter (folytatja):(…) Nekünk hiába mondják, hogy inhumánusok, reakcionáriusok vagyunk, nem vagyunk világpolgáriak. Ezek a frázisok ránk nem hatnak többé. A világégés óriási tüzénél elhamvasztották a magyar nemzet legjobb értékeit. (…) Ezek a jelszavak nem hatnak ránk többé. Előttünk egy kötelesség van: levonni a múlt idők konzekvenciáit, (Helyeslés balfelöl) levonni úgy, ahogy a magyar nemzet jelene és jövője megköveteli. Előttünk egy kötelesség van: gyáván meg nem hátrálni a kötelesség teljesítése elől; az elől a kötelesség elől, hogy a magyar nemzet jövőjének csináljuk meg az útját és ne törődjünk a világ vállverégetésével, (Taps balfelöl) és ne törődjünk azok elismerésével, vagy el nem ismerésével, akik itt benn az országban még ma is azt képzelik, hogy a régi frázisok bodzapuskájával meg fogják tudni állítani azt a vonatot, amely a jobb magyar jövő reményében elindult. Kérem, méltóztassanak a javaslatot általánosságban elfogadni. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.)(A teljes jegyzőkönyv elolvasható itt: https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1920_05/…)
Címkép: A Parlament anno (1928)