Mälar-parti séták – BELARUSZ

Posted by

Gergely Tamás

Szeptember 14.-e van, nagy nap, fontos nap, ma dől el Fehéroroszország, mai nevén Belarusz sorsa. Tudtuk, hogy Lukasenka ma Szocsiba utazik, számon tartottuk, és féltük ezt a találkozót. Putyin kezében van újra, vagy továbbra is annak az országnak a sorsa.
Putyintól mit vár? Pénzt, ha nem, összeomlik az ország, az ő országa. Ha Putyin ad, bár neki sincs, mit vár el cserébe? Hogy ez a megalomániás sztálinista diktátor eladja neki Belaruszt?
Voltak olyan idők, amikor azt képzelte, hogy ő lesz az egyesített Oroszország-Belarusz vezetője. Sztálinja…
Egy őrült!
Itt állunk, 14-én öt perccel öt óra előtt, s nem érkezik hír, talán még mindig tanácskoznak, még minden lehetséges.
Hideg szelek fújnak.
Én azt reméltem, hogy a belarusz hadsereg vezetői ezt a helyzetet kihasználva ejtik Lukasenkát. Ahogy Ceaușescuval történt. Amikor a nacionalizmus erősebbnek bizonyult a diktátor iránti lojalitásnál.
Ám ott még nem tartunk. A politikai érés folyamata hosszabb, jóval hosszabb.
Hogy tehát Lukasenkát vissza sem fogadják Minszkbe. Sebaj, gondoltam, kap majd egy dácsát a Krímben, hegyezheti ott a zabot. A levitézlett ukrán vezető, Janukovics szomszédságában. Diktátor-temető, a Krím!

Különben szomorú volt a Mälar-part is, mintha mai idegállapotunk vetült volna ki a természetre. Időnként cseperészett, majd “mintha mindegy volna”, elállt. Behúzódtunk a kioszk fedele alá, ameddig a fémasztal engedte. Bámultuk a vizet, a ludakat, az arra sétálókat. Rucák jöttek felszedni a lehullott makkot. Minthogy az elmúlt napokban esett, a boszorkánykörökben megjelentek a szegfűgombák. Szedtünk belőlük.

Várjuk a híreket. Nyugalom, biztonság kívül, a Mälar-partján; gyötrő bizonytalanság belül, a lelkünkben.