Karácsony Gergely: kell egy szociáldemokrata párt

Posted by

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester aktivan részt vett az MSZP online-konferenciáján. Sorsfordító időket élünk és nem csak a járvány miatt – mondta. Azt látjuk, hogy az önkormányzatok jobban szolgálják az embereket, a védekezést és a biztonságot, mint a kormány. Ezért is támadják Orbánék az önkormányzatokat, ezért is próbál éket verni az ellenzéki együttműködés közé a Fidesz és propagandagépezete.

Szociális demokráciát akarunk, egy olyan Magyarországot, ahol nem a szabadság a kevesebb, hanem az egyenlőség a több, ahogyan Kéthly Anna is mondta. Szociáldemokrata értékekre és szocdem pártra szükség van, s éppen ezért az MSZP-re is szükség van.Teremtsük meg a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget!

A baloldaliak eddig is sokat beszéltek már azokról a globális kihívásokról, amelyek nap mint nap változtatták meg az életünket. De most a koronavírus járvány és annak a nyomán kialakuló gazdasági és társadalmi válság arra késztet minket, hogy még inkább komolyan vegyük a korábbi szavainkat”, A főpolgármester Mérő László pszichológus hasonlatára építve szélkakasként jellemezte a miniszterelnököt, mégpedig olyan szélkakasként, aki mindig ráérez, honnan fúj. És Karácsony szerint a miniszterelnök most azt érzi: az ellenzéki vezetésű falvak és városok érdemi kihívást jelentenek, ugyanis tükröt tartanak a kabinetnek: az emberek megtapasztalhatják, hogy ezek a településvezetők jobban szolgálják őket, mint ahogy azt a kormányzati figurák teszik az országos politikában.

Éppen ezért a főpolgármester a rosszban is meglátja a jót, hisz értelmezésében az önkormányzati politikát gátló kormányzati intézkedések mind arról szóltak, nehogy létrejöhessen egy ellenzéki alternatíva. Karácsony szerint épp ezért le kell zárni az MSZP-t terhelő vitákat, hiszen egy ország vár arra, hogy az MSZP rendezze a sorait – és az ellenzék tegyen végre egy vonzó ajánlatot.

A főpolgármester büszke a 2018-ban és 2019-ben az MSZP-vel vállvetve végigvívott kampányra, és továbbra is tartja magát a szociális demokrácia programjához, amit az MSZP és Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltjeként képviselt. Az a program ugyanis a biztonságról szólt. Márpedig ezekben a vírusterhes időkben nem elég a demokrácia visszaállításáról beszélni, hanem világossá kell tenni, hogy az ellenzék egy biztos jövőt garantáló új demokráciatípust akar – olyat, ahol nem a szabadságból van kevesebb, hanem az egyenlőségből van több. Márpedig az ellenzéki összefogásban egy dolog, a szociáldemokrata politikát csak az MSZP tudja képviselni. És a főpolgármester örül, hogy vannak liberális és jobboldali pártok a szövetségben, de szociáldemokrata párt nélkül nem lesz ellenzéki győzelem.