Én láttam a dolgozó népet

Posted by

Konok Péter

>Én tizenöt éves koromban egy hétig még azt is kipróbáltam, hogy milyen lehet fasisztának lenni, és rájöttem, hogy nem tetszik.

Azok, akik átélték az államszocializmust, általában pont hogy távol tartják magukat a baloldali ideológiáktól. Hogyhogy nem undorodott meg például a marxizmustól?

Megundorodtam. Voltam vagy 14-16 éves, és utáltam. Szürke volt, unalmas volt. Pofozkodtak a rendőrök, nem lehetett utazni. Igazából minden szar megvolt benne, ugyanakkor fiatal voltam, lehetett bulizni, lehetett a rendszer kereteit feszegetni. A családom »reakciós« volt, állandóan szidták a rendszert. Ami engem felháborított, hogy a vezetők mennyire hazudtak arról, hogy mi van Magyarországon. Például azt mondták, hogy a »dolgozó népé a hatalom«.

 Hát én láttam a dolgozó népet, Kőbányán nőttem fel egy panelben, a dolgozó nép körében: nyilvánvaló volt, hogy nem az övék semmilyen hatalom. Filozófiát is tanultunk a gimnáziumban, volt egy kísérleti tankönyv, amit nálunk is kipróbáltak. Abban elsősorban nem Arisztotelész, Platón meg Heidegger szerepeltek, hanem társadalomfilozófusok, például Bakunyin, Marcuse, Kropotkin és hasonlók. Olvastam Bakunyint, ahogy szidja Marxot, nagyon tetszett, ültek a dolgok. Ó, mondom, akkor én anarchista vagyok.

Ahhoz viszont Marxot is el kellett volna olvasni, hogy tudjam cáfolni, így elolvastam a Bérmunka és tőkét, ami tök jó választás volt, kis piros, vékony könyv. Marx annak idején azért írta, hogy az egyszerű és képzetlen munkásoknak elmagyarázza az ő izéjét. Én egyszerű és képzetlen gimnazista voltam és döbbenten néztem, hogy az összes kritika rohadtul ráillik erre. Tehát amikor ezek magukról azt mondják, hogy marxisták, akkor hazudnak. Az egész dolog egy büdös nagy kamu, mert abban a szocializmusnak nevezett katyvaszban, amiben élünk, ugyanúgy van kizsákmányolás, elidegenedés, ugyanazok a mechanizmusok érvényesülnek.

Bár KISZ-tag sose voltam, a KISZ égisze alatt 1985-ben létrehoztunk egy filozófiai önképző kört. Kaptunk ezer forintot a KISZ-től, amin Super 8-as kamerába vettünk filmet és sört. A sörtől berúgtunk, majd a kamerával kimentünk a Vörösmarty térre és elkezdtük az embereket megkérdezni, hogy mi is az az anarchia. Gyönyörű válaszok voltak, és ezzel indult be a Mihail Bakunyin Akciócsoport nevű nagyon komoly szerveződésünk a gimnázium keretein belül. Kézi nyomdával stempliztük a magyar politikatörténet sehova el nem jutott, de egyik legabszurdabb röpcéduláját: »Független, demokratikus Magyarországot! Mihail Bakunyin Akciócsoport.« Hát ennyire értettük az anarchiát.

Én tizenöt éves koromban egy hétig még azt is kipróbáltam, hogy milyen lehet fasisztának lenni, és rájöttem, hogy nem tetszik.

Kőbányán nőtt fel, az ottani munkások ezekre mennyire voltak vevők?

Semennyire. El se jutott hozzájuk. Az emberek alapvetően arra voltak vevők, hogy ezek most már előbb-utóbb húzzanak el innen a francba, de ugyanakkor meg senki nem hitt benne, hogy elhúznak a francba. A jövőképük meg annyi volt, hogy hát azért jobb fridzsider kéne, de kéne a hétvégi ház is. Nem látta át senki, hogy mit jelent az, ha ezek eltűnnek a francba, csak annyi volt, hogy minden legyen jobb.

A rendszert majdnem mindenki utálta, de Kádár Jánost, a Janó bácsit szerették az emberek. Nekem akkor ez iszonyatosan felháborító volt, amikor még anyáméktól is azt hallottam, hogy hát a rohadt főnököm, a munkásőrparancsnok, a párttitkár, a rohadt párt, a rohadt rendszer, a rohadt kormány… de a Janó bácsi! Mondom nézzetek már rá, Janó bácsi egy termék, egyszerű politikai marketing, ti komolyan elhiszitek? Akkor olvastam egyébként Marcuse-t.”

A teljes írás itt olvasható:

https://azonnali.hu/cikk/20200917_a_hatalmat_nem_lehet_masra_hasznalni_mint_hogy_visszaeljenek_vele_konok_peter_az_azonnalinak