Orbán mondott is valamit a járványról, meg nem is

Posted by

szaka.blog.hu

Valamit nagyon komolyan kéne vennie a miniszterelnöknek: A koronavírus elleni védekezést nem lehet az emberek vágyaihoz igazítani. Magyarán, a járvány elleni harc nem kívánságműsor. Orbán Viktor olyan területen kívánja felmutatni a demokratikus értékeket, ahol az a határozott központi akarat lehet hatékony, melyet a szakemberek irányítanak. A kormányfő szombat esti beszéde egyszerre szólt a kétségbeesésről és a felszínes magabiztosságról.

nemzeti_internet_figyelo.jpg

Fotó: Nemzeti Internet Figyelő

Nem először használja saját döntéseinek utólagos igazolására a nemzeti konzultációt a Fidesz. Ezúttal azonban komolyabb a tét, mint korábban, amikor például a rezsiharcot kellett támogatni, vagy a Soros Györggyel kapcsolatos fóbia felépítését irányozták elő a kollektív népbutítással a NER kommunikációs szakemberei. Ezúttal azonban kifejezetten a népakaratra hivatkozik a kormányfő, amikor a járvány második hullámának kezelését körvonalazta.

A nyári nemzeti konzultáció eredményei alapján a kormány tudja, hogy az emberek mit szeretnének, illetve azzal is tisztában van, hogy hogyan irányítsa a védekezést” – fejtegette Orbán az M1 nevű, közszolgálatinak titulált televíziós csatornán közvetített beszélgetésben. Régóta játssza a kormányfő ezt a bújócskát a magyar polgárokkal. Rendszeresen tálalja ugyanis úgy a saját döntéseit, mintha azt a köz kényszerítette volna ki belőle.

Ezzel egyrészt a saját népszerűségét igyekszik tartósítani, másrészt át is hárítja a felelősség java részét azokra, akik végül elszenvedik ezeknek a döntéseknek a következményeit. Lefordítva ez a mostani helyzetre annyit jelent, hogy amennyiben nem lesznek komolyabb megszorító intézkedések a járvány második hullámára reagálva, az azért történik, mert az emberek nem szeretnének újra olyan szigorításokat, mint amilyenek tavasszal voltak. Orbán logikája akár védhető is lenne, ha nem a „kollektív bölcsességre” hivatkozva hozná meg a döntését.

Az a baj, hogy ez a logika egy politikus gondolatmenetét követi, és nem a járványügyi szakemberekét. Orbán azzal érvel, hogy tavasszal milyen jól helyt állt a magyar egészségügy (ami önmagában nem állja meg a helyét), a nyári átmeneti hónapok pedig elég időt biztosítottak a szakma képviselőinek ahhoz, hogy felkészüljenek a második hullám kezelésére.

Orbán önleleplező módon még azt is egyértelművé tette, a megfertőzöttek magas aránya nem igazán fontos számára, csak az a lényeges, hogy ne legyen sok halálos áldozat az ősz folyamán. Kár, hogy a kettő között szoros összefüggés van, így ha a halálos áldozatok számát minimálisra szeretnénk csökkenteni, akkor sajnos azért áldozatokat kell hoznunk mindannyiunknak, így a jelenleginél szigorúbb korlátozó intézkedéseket is el kellene fogadnunk.

Orbán szerint azonban: „Az emberek azt akarják, hogy működjön az ország” Az ő olvasatában ez annyit tesz, hogy a kormány kényszerítse ki a jelenlegi szabályok következetesebb betartását, de érdemben semmin ne változtasson. A gazdasági érdekek prioritását azzal támasztja alá, hogy a tavaszi időszakban még sok mindent nem tudtunk a vírus hatásairól, most viszont már látjuk, nem annyira pusztító ez a betegség, mint ahogy először hitték a szakemberek. Orbán logikája akár védhető is lenne, ha nem a „kollektív bölcsességre” hivatkozva hozná meg a döntését.

Tudjuk, Orbán előszeretettel osztja meg a felelősséget olyankor, amikor nem biztos a dolgában. Tavasszal például széles autonómiát biztosított az önkormányzatoknak ahhoz, hogy saját hatáskörükben intézkedjenek a járvány elleni védekezés ügyében, de akkor is lehetett tudni, hogy ezzel támadhatóvá akarta tenni azokat a zömében ellenzéki településvezetőket, akik esetleg hibát vétenek. Most a nemzeti konzultációt visszaküldő, zömében fideszes szavazókra hivatkozva jelentette be a tévében, hogy lényegében semmilyen megelőző intézkedést nem kíván bevezetni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem sütöd el a puskádat, biztosan nem véted el a célt.”

szeka.blog.hu