Posted by Bíró Zoltán István újraolvasta Puskin titkos naplóját
Egyáltalán, ki olvas ma Puskint (Goethét, Schillert, Voltaire-t)? Nem kötelező vizsgára, hanem csak úgy, saját kedvére, napi olvasmányként? Többségünk számára romantikus, unalmas oszlopként áll az irodalomtörténet távolában.
Pedig a hatalmas alak nem szobor volt, hanem zsigeri vágyakkal, gyakran mániás, gyötrő rögeszmékkel és édes vonzalmakkal teli ember.
Alekszandr Szergejevics Puskin költő, drámaíró, az orosz irodalom meghatározó alakja, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője; Titkos naplóját halála után mintegy másfél száz évvel csempészték ki, mondhatni szabályosan kilopták a széteséshez közeledő Szovjetunióból. Angolra egy gyanús alak, bizonyos Mihail Armalinszkij fordította, aztán huszonöt nyelven jelent meg, s csak legkésőbb oroszul.
Bár világszerte a legjobb kiadók adták ki (többen kalózkiadásként) – az antikváriumokban magyarul is megvásárolható, interneten beszerezhető – Naplót, s ugyan egyik sem cáfolta Puskin szerzőségét, érdemes némi távolságot tartva megjegyezni, hogy a mai napig akadnak (főként orosz) filoszok, akik vitatják a mű eredetiségét, s csak a nagy költőnek tulajdonított szövegként hivatkoznak rá.
Érthető, hogy tagadják. Minden mondata szembe megy a hős, a felesége becsületének védelmében párbajozó áldozat monumentális emlékével: a napló úgy vág elé a Nagy Költő eddig őrzött képének, mint egy, az autópálya leállósávjából kétszázzal kitörő, tülkölve, villogva előző fekete BMW.
A Titkos napló közvetlenül a költő halála előtti időben indul, mikor Puskin már ismeri a szemérmetlenül jóképű, szőke francia hadnagyot, Georges Charles d’Anthèst, aki majd párbajban halálra sebzi őt. A műben – nem csak az utólag okos olvasó szemében – elég fontos szerep jut d’Anthèsnek, meg a pénznek, valamint számolhatatlanul sok nőnek, de a Költő érdeklődése középpontjában, ezerféle taglalásban és kifejtésben egyetlen dolog áll, a felesége ágyéka.
Az imádott testtájék – melyhez képest minden elmosódik – Magasztos Tárgy. Mozgó, csöpögő, lélegző, mesés objektum, amit a Költő a Napló utolsó lapjáig, haláláig nem győz minél pontosabban leírni. Szereti, ha nyíratlan, ha természet adta módon szagló, aromás bozont.
Tulajdonképpen minden nőé érdekes, csak a Punci érdekli – Puskin a magasztos dolgot csakis így, ezzel a nagybetűs névvel illeti. Izgalma nem jut el mellekig, lábakig, arcot már végképp nem lát, érdeklődését maradéktalanul leköti a P. és az Ő közvetlen környékének nyílásai.
Pornográf írás a végtelenségig, persze.
Ahogyan azok Zichy Mihály ismert rajzai, Louis Aragon (a szocialista realizmus nagy alkotója) meghökkentő regénye, az Irène puncija, és lehetne sorolni még a vérbő művészek szabadszájú (tollú) művészi ingerkedéseit. A Költőnek tulajdonított szöveg a keresetlen szavak tobzódásától, a derékon aluli részek anatómust megszégyenítően pontos leírásától egészen a „ne fürödjön le!” kívánságból adódó, különféle testnyílások összevegyült szagának dicséretéig tart. És így tovább, az émelygésig és azon is túl.
Szeretője örömének fokozására férfiakat szerez maguk közé, felesége húgait asszonyával együtt viszi a hitvesi ágyba, sötét utcákon hátulról elkapott parasztlányokat dönt az árokba, s úgy tartja őket, hogy kielégülten majd tovább mehessen anélkül, hogy az arcukat látta volna.
A Titkos napló írója nem fejlődésregényt írt, mégis több ez a mű a gerjedelem irodalmi minőségű megszövegezésénél.
A történés – ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről a Napló esetében – alapja már az írás legelején kiderül. Tárgyilagosan rögzíti, hogy gyönyörű feleségét, N-t, az úri társaság elismert szépségét a házasságkötésük után három hónappal iszonyatosan megunta, gyerekeit nagyjából csakis azért kalapálta össze, hogy legalább a terhességek ideje alatt szabaduljon asszonyától.
Aztán amikor feltűnik a női szemeknek oly kedves, szép d’Anthès, eszébe jut a jósnő, akinek négy jóslatából bizony három már beteljesült, s a negyedik pedig úgy hangzik, hogy harminchét esztendős korában egy magas, szőke férfi hozza majd el a balszerencséjét. Eddig, ahányszor lehetett, a csúf, bár hatalmas férfierejére büszke Puskin megfutamodott a szőkék elől, még azt is tervezte, inkább falura költöznek, ahol a parasztok között ő, a ronda szerecsen lehet a legszebb, írja. De most, megint pénzzavarban, a cárnak kiszolgáltatva, az úri társaság által megszóltan inkább elébe megy a sorsnak.
Elviselhetetlen lett, hogy Natalja Nyikolajevna Puskina talán álmodozva viszonozza d’Anthès merész pillantásait.
Mondatok a könyvből
„Milyen iszonytató ráeszmélni, hogy nem minden nő kíván engem.”
„Egy kapcsolat erejét az határozza meg, van-e bátorsága a férfinak elrejteni a nő elől, hogy mennyire fél az elvesztésétől. Hasonló ez a sztoikus kapcsolathoz a halállal.”
Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása
Címkép: Tatjana és Anyegin – valójában egy Puskin és felesége szobor