Az SZFE lemondott vezetősége és Vidnyánszky tárgyalt – sikertelenül

Posted by

Az SZFE lemondott vezetősége tárgyalt Vidnyánszky Attilával szerda délután. Upor László, Németh Gábor és Bagossy László ült egy asztalhoz a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökével.

Upor László elmondta, a beszélgetés lényege az volt, hogy az oktatás folytatódni tudjon, de ezen kívül sok konkrétum nem hangzott el. Az álláspontok viszont nagyon távol vannak egymástól. A találkozóról hangfelvételt készítettek, de ezeket nem hozzák nyilvánosságra.

Bagossy László szerint elsősorban a demokráciafelfogásban alakult ki vita, és e tekintetben messze áll egymástól a két fél. Egyelőre a vita nem tud elmozdulni a holtpontról. Megerősítették, hogy törekednek az oktatás fenntartására, de folyamatosan morzsolódnak le a tanárok. Nem akárkik távoztak, nem egyszerű őket pótolni – mondta Bagossy színházrendező.

Németh Gábor arról beszélt, hogy nem ugyanazt értik változás alatt. Az derült ki, hogy a változás nem ezen a szinten van elvárva, és hogy az autonómia garanciák megvonásával elsősorban egy ideológiai változást próbálnak előkészíteni – értékelte a helyzetet Németh.

Az egyik újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy miért tárgyaltak a lemondott vezetők Vidnyánszkyval. Bagossy László válasza szerint sok olyan technikai kérdés merülhet fel, amiről esetleg érdemes szót váltani. De erről kevés szó esett, a kuratóriumot most inkább az érdekli, hogy lesz-e oktatás a következő hetekben. De ezt a tárgyalást egyszeri alkalomnak gondolja Bagossy. Upor hozzátette, hogy nem a hallgatók háta mögött tették ezt, majd arról beszélt, hogy a tanítást, ameddig csak lehet, folytatni szeretnék.

Upor a sajtótájékoztatót azzal zárta, hogy az asztal körül ülők mindegyike legalább egyszer kimondta, hogy milyen sajnálatos, hogy az elmúlt 15 évben tartalmi tárgyalásokra, egyeztetésekre nem került sor. Természetesen mindenki mást jelölt meg felelősként ennek a helyzetnek a kialakulásában és Upor szerint ez jól meg is mutatta az áthidalhatatlan szakadékot a felek között.

***

Pár órával később, 18 órakor békés, élőláncos versfelolvasás kezdődött, amelyet fiatal költők, művészek szerveztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete elé szolidaritásból. Kollégáink helyszíni tudósítása szerint, körülbelül háromszázan gyűltek össze, alig 30 perccel később a Rákóczi út felé megtelt a Vas utca, ekkorra már megduplázódott a résztvevők száma. 

Az egyetem épülete elé szervezett versfelolvasást Simon Márton költő kezdte

Az erő nem szül jogot

idézettel. Simon Mártont, Parti Nagy Lajos és Závada Péter költők követték, de a mikrofonhoz bárki odaállhat saját, vagy más költő versét szavalni. 

ARRA KÜLÖN FELHÍVTÁK A FIGYELMET, HOGY FONTOS A JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK BETARTÁSA, SZINTE MINDEN TÜNTETŐ MASZKOT VISEL, ÉS ABBAN SKANDÁLTA: SZABAD ORSZÁG, SZABAD EGYETEM!

A 24.hu és azt index.hu alapján

Címkép: Upor László beszél