Posted by Gábor György
Az ellenreformáció és a barokk, a katolikus megújulás időszaka a protestantizmussal szemben, az egyház önreprezentációjának ideje, amikor a hívek lenyűgözése és végső meggyőzése, továbbá a misztikus révületbe esés elősegítése érdekében valamennyi érzékszervre ható módon (szóban, vizualitásban és auditív elemekben egyaránt) pazar ráhatással kívánta feltárni legyőzhetetlen és szilárd önmagát az egyház, a pompás templomok külső és belső világától a festmények felelevenítette szent eseményeken és a barokk zene fenséges építményén át az újszerű liturgiáig, a látványos szertartásokig, „gesamtkunstosan” hatva a hívő érzelmeire, pszichéjére, lelkületére és gondolkodására.
Most minden újdonságnak kijáró félájult tisztelettel olvasom, hogy az orosz hadsereg kiállításán, a hagyományos színszimbolikát avantgárd módon megújítva, az új idők új elvárásainak megfelelően, vagyis katonai bevetésekre szánva, terepmintás papi ruhákat mutattak be, csinos, visszafogott, de felettébb attraktív ortodox keresztekkel a gomblyukak helyén. Klassz ez, annyi szent!
Bizonyára a liturgia is változni fog a két szín alatti áldozásról a terepszín alatti áldozásra. Miután Európa kereszténységének két utolsó védőbástyája az orosz ortodox egyház és a hazai római katolikus egyház, s miután a Nyugat elveszítette vonzerejét, s Magyarország a züllött és dekadens Nyugat helyett immár Kelet felé orientálódik, az amúgy is bivalyerős fejlesztés alatt álló magyar honvédségnek ajánlott átvenni az orosz példát. Mondjuk az Ecclesia Militans Kegy- és Lőszerboltokban lehessen hozzájutni a terepszínű papi ruhákhoz, s a bíborost a bíbor színét felváltó keki színről kekisnek kellene átkeresztelni.
Címkép: Orosz tábori papok egyenruhában