Szkeptikusok társasága

Posted by

Fábián András
>Néhány éve, egészen pontosan a 2018-as választásokat megelőzően, több írásomat azzal a mottóval kezdtem, hogy „Ha demokrata vagy, szavazol”. Végülis azért hagytam abba, mert keményen megbíráltak. Egy ismert véleményvezér és influencer, önmagára roppant büszke és rátarti celebritás rám förmedt. Mit képzelek én, mondta, hogy ő, aki a leghatározottabban elutasítja a jelenlegi rendszert, de még soha életében nem volt szavazni, mert a szavazás intézményét is elutasítja, majd pont az én hülye szlogenemre fog elmenni szavazni! Ha ez a feltétele annak, hogy valaki demokrata, akkor azt is kétségbe merem vonni, hogy ő, aki mindig is a demokrácia elkötelezett harcosa volt, demokrata?! Ez a kérdés nyilván a képtelenség határait súrolta az ő értékrendjében. Pedig akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, az végre öltözködjön már fel – mondhatjuk Hofi Gézával teljes egyetértésben.

Akkor aztán jöttek a 2018-as választások, ahol sokan voltunk, de mégsem elegen. Sokaknak, így az én emberemnek is derogált vagy értelmetlennek tűnt elmenni. Vagy a franc tudja miért egyébért, de nem akaródzott rászánni zsúfolt és fontos vasárnapi programjából egy fél órát arra, hogy legalább az esélyét megadja Orbán Viktor és felesküdött gengszterei leváltásának. Utána persze folytatódott az ájvékolás mindenféle fórumokon. Beindult a pusztító Fideszes gőzhenger a „rendszer teljes győzelmének megteremtéséért” (Kövér László).

Még a HírTV is megszűnt disztingváltan jobboldalinak lenni, kirúgták Kálmán Olgát, jött Földi László és Földi-Kovács Andrea, mint etalon és viszonyítási alap. Megszűnt a Szabadfogás is. Wahorn, Csintalan, Konok, Pörzse és szegény Bogdán László helyén Bayer, Bencsik és Gajdics vicceskedik. Szétröhögi magát, aki nézi. Satöbbi.

Mára a kormányzat lényegében és egy két kivételtől eltekintve megszállta a teljes magyar médiát. Erőszakkal, vagy a strómanjain keresztül. Az oligarchák zsebét kitömő pénzek bőséges keretet biztosítottak az akció végrehajtásához. Erősödik a pánik. Minden független tömegtájékoztatási eszköz ellenség. Egy-egy ketyegő pokolgép az ellenzék kezében. A növekvő korrupció, a társadalom valós problémáinak leírása, a kegyencek lopásai és disznóságai alapjaiban rendítik meg a rendszert. A választók széles köreit ráébreszti, hogy át lettek verve és meg lettek lopva.

Nem véletlenül említettem ezt a pánik dolgot sem. Aki Orbán szemét figyelte az elmúlt napokban róla nyilvánosságra hozott fotókon és videókon, megláthatta benne a totális félelmet. Nyilvánvalóan összefügg ez a Belorusz helyzettel. Retteg, hogy rövidesen ő is osztozni fog Lukasenka sorsában. Véget ért a száz év magány, mondta, holott nála jobban senki sem tudja, hogy soha nem volt még ennyire egyedül a világban.

Talán a magyar miniszterelnök agyán még az a gondolat is átvillant, hogy ezegyszer talán nem jól időzítették a kultúrkapf újabb brutális demarsát (INDEX, SZFE). A magyar tenger ugyan a mélyben még hallgat, de a felszín egyre erősebben fodrozódik. A „Nyugat” folyamatosan párhuzamot von Orbán és Lukasenka rendszere között. Ebből nem lehet jól kijönni. Még akkor sem, ha Orbán a magyarok számára önhatalmúlag és verbálisan leírja a haldokló „Nyugatot”.

Márpedig mi, magyarok – és azért ezt soha, egyetlen pillanatra se feledjük – mindig is Európához akartunk tartozni, nem félázsiához, a Távol-Kelethez, vagy az orosz medvéhez. Európa pedig, akár tetszik ez Orbánnak, akár nem, Nyugatra van. Valamikor 30 éve még ő is ezt szajkózta, bár több mint valószínű, hogy már akkor sem így gondolta.

Optimizmusra ad okot, hogy formálódik végre az ellenzéki pártok együttműködése. Ez az, ami a leginkább félelmetes a jelenlegi uraknak. Minden fronton elkezdték támadni az „egy a tábor, egy a zászló” orbáni doktrína ellenzéki manifesztálódását. Az előző választások során bebizonyosodott ugyanis, hogy az uralkodó 2/3-ot csak a népességnek mindössze 1/3-a választotta meg. Egy másik, valamivel nagyobb harmad a megosztottsága miatt „nem volt elegen”. A harmadik harmadot meg a rendszer bosszújától való a rettegése, a bevezetőben említett „demokratikus hagyományai”, vagy szimplán az érdektelensége tartott vissza attól, hogy segítsen leváltani az egyre nagyobb léptékben fasizálódó diktatúrát.

Tíz év eléggé hosszú tanulási folyamatnak tekinthető az ember életében. A hat éves első osztályosból ennyi idő alatt már önálló gondolkodásra, döntésekre és véleményalkotásra képes fiatalember válik, aki 2022-ben már választási joggal rendelkezik. Nagy részük már egyházi iskolákból érkezik a nagybetűs ÉLET-be, mások, a hátrányos helyzetűek a passzívak vagy a könnyen befolyásolhatók körét erősítik. Ők a közmunkában, segédmunkában próbálnak megélhetést találni. Őket is ez a rendszer kényszeríti oda. A fiatalok életéből a családi indíttatást, mint tényezőt, az „oktatáspolitika” az első perctől igyekszik kiiktatni a kötelező iskolai benntartózkodás idejének maximalizálásával. A társadalmi-politikai ismereteket a minimális szintre szorították vissza. Ezek helyét elfoglalta a hittan az erkölcstan és az úgynevezett testnevelés. A tankönyvek uniformizálásával igyekezetek megteremteni az egyen-gondolkodás (nem együtt gondolkodás!), az apolitikus és az elfogadó-beletörődő állampolgári magatartás robotjait. Agymosás a nemzetinek mondott ideológiai maszlag teljes uralma mellett. A jó pénzen felvásárolt egyházi hatalmasságok megszolgálják Orbán beléjük vetett bizalmát. Terelgetik a híveket a helyes irányba. Megmondják a híveknek, hogy hova kell tenniük az ikszet. A most felnövekvő fiatalokkal, az eddig elvándoroltak után, már egy második generációt veszíthet el az ország!

Ehhez képest a még önálló gondolkodásra és véleményalkotásra képes polgáraink egy nem csekély része szerint ennek az egész összefogásosdinak ezért, meg azért, meg amazért nincs létjogosultsága. Van olyan véleményvezér, aki máris kijelenti, hogy ő erre az összefogásra ebben a felállásban, az egyik vagy a másik résztvevő személye miatt nem szavaz. Neki ez vagy az a pártvezető nem szimpatikus. Így nekik nem kell az összefogás. Ezekkel? Azokkal?? Amazokkal????

Karácsony Gergely győzelme félelmetes a Fidesznek, mégsem elég bizonyíték a nem kevés megrögzött „lényeglátónak”. Mint ahogyan azoknak a profit-pártoknak, pártkreatúráknak sem, amelyek mindenképpen az önálló indulás hívei.

Magánügy, mondhatnánk persze, ha ezek a, finoman szólva, szkeptikusok nem ragadnának meg minden lehetőséget arra, hogy a nézeteiket propagálják, és azokhoz híveket toborozzanak. Mint az oltásellenesek és járványtagadók. Követők és lájkolók jelentkezését várják! Megtehetik persze, de csak annak tudatában, hogy fanyalgásukkal a regnáló fasisztoid diktatúra érdekeinek aktív képviselőivé válnak. Defetizmusukkal keblükre ölelve védelmezik a rendszer túlélésében érdekelt maffia-kormányt.

Annak, aki valóban végig akarja járni a demokrácia helyreállításának nehéz útját, meg kell érteni és tudomásul kell vennie, hogy ennek különböző fázisai vannak. Mindenek felett és első helyen dominál a rendszer és a diktátor leváltása. Ez pedig csak mindazoknak az egységes fellépésével érhető el, akik akarják ezt a rendszerváltást. Minden egyéb vitát majd a győzelem után kell és lehet lefolytatni. A formákat és kereteket ezekhez a tisztázásokhoz és vitákhoz a választási győzelem fogja megteremteni. A tartalom a fontos, a struktúra most csak másodlagos.

Aki ezt nem érti meg, az szokás szerint panaszkodni fog 2022-ben. Döngeti a mellét, hogy „ő megmondta”, hogy ezek ellen „így” nem lehet. Lám, ő nem szavazott a Fideszre. De akkor ki? Senki nem fogja vállalni. Mellesleg az ellenzékére sem szavazott, mert „ezekre ő nem szavaz”, vagy – mint tudjuk – ő egyébként sem szavazott soha.

Vajon lesz-e itt is annyi ember majd az pesti utcákon és tereken, mint mostanában Minszkben? Tényleg itt is polgárháborúra lesz szükség, mint ahogy az Belaruszban kialakulóban van? Ahelyett, hogy a polgárok akaratát legalább megpróbálnánk békés úton keresztülvinni? Vagy Orbánnak valóban igaza lenne, amikor a Bátyuskánál tett látogatása kapcsán azt mondta: „A két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk”?

Címkép: Weisz Béla rajza