BELARUSZ

Posted by

Gergely Tamás

A KOMA SÍR

A Koma mondja:

– Apám félt, én már nem félek.

Érti Vadmalac, hogyne értené, maga is része a jelennek, s azon sem csodálkozik el, hogy a Koma sír, miután ezt neki elmondta.

Sír, zokog.

Hogy el ne vágódjon, Vadmalac magához szorítja.

**

MAGAMAGÁNAK

Vadmalac mondja magamagának:

”Akármit csinálnak, nem félek. Apám félt, én nem félek. Akármi történik velem – börtönbe vetnek, megsebesítenek, lelőnek. Én a fejem felemelem, nekem más a horizontom.”

”Mint apámnak.”

Ahogy az apját említi, könny szökik a szemébe. Szíve meglágyul, sírni kezd. És nincs, aki a vállát átfogja, tartsa meg, nehogy a földre essen.

**

FÉLEK

– Félsz? – kérdi Vadmalac. Nem szokott ennyire egyenes kérdéseket feltenni, de most a helyzet megköveteli. Úgy gondolja. Ezt mondják az idegei.

– Egész idő alatt féltem.

– De nem mutattad. Mosolyogtál.

– Mosolyogtam, hogy ti ne féljetek.

– Mi most ijedünk meg, mikor vége van.

– A kráter szája is beomlik, ha kitört a láva.

A láva, igen. Úgy rendezi el magában az eseményeket, hogy az ellenfél, a közös, amelyik fentről támad, átlépett egy bizonyos határt.

**

SZÁMONKÉR

Nem azonnal, és nem sértő hangon, mégis kellemetlent kérdezett a Koma, azaz kimondta:

– Elhagytál bennünket.

Illetve ezzel csak megállapította a tényt, ennek ellenére a kérdés ott nyújtózott a kijelentésben, mint az áldozatára leső tigris.

– Mentettem magam meg a gyereket.

Igen, a Koma tudta ezt, mégis…

– Minket az utcán hagytál, vertek, bevittek bennünket.

Vadmalac hagyta, hogy társából jöjjön ki mind a fájdalom.

– Egyikünket egy teherautó gázolt el, a katonák élesre töltöttek.

Gomolyfelhőket rajzol az égre augusztus.

**

VITTÉK

Komájának nem is szólt, mindössze magának gondolta:

”Engem vittek, nem én választottam.”

Egy káposztalepke száll el a közelében, cikkcakk. Arra gondol:

”Megfogni nem lehet.”

Két lépés után pedig ezt:

”Menekül.”

Mármint a lepke.

”Nem szökött, hanem deportálták.”

Mármint őt magát.

**

GUMIBOT, FÉMDORONG

A Koma mesél:

– Úgy képzeld el, a gumibotukban fémrúd van. Azzal vernek. Végig kellett szaladni a sorfaluk előtt, között, lágyékra céloztak, fejre.

Vadmalac félrefordul, mintha szégyellné, hogy a társát megalázták.

– Lábra. Hogy essél el. Ha elestél, addig vernek, míg feltápászkodsz.

Vadmalacnak megfájdul a lába. Mintha vernék.

– Hát azt a gumidorongot – néz a Koma bele a Vadmalac szemébe, mint akinek nem is maga a verés a fontosabb – valaki megtervezte, nem? Valaki gyártotta, valaki kézbe vette, és használja…

Körbenéz, mert zokogást hall.

– Ki zokog? – kérdi. – Malacka hol van?

Füléhez kap, végigsimít a sörtéjén.

– Vagy csak képzelődöm?

**

MALACKA, VIRÁG

Malacka a hálószobából hallgatta kettejük beszélgetését. Illetve a Koma beszámolóját. Pihenni feküdt le a napközben, de amit hallott, felzaklatta. Mellkasa szabályos időközökben emelkedett. Zihált, rossz idegállapotában zokogni kezdett.

Felugrott, ki a hálóból, magára kapott egy trencskót, és búcsúzás helyett ezt kiáltotta:

-Virágot!

Azzal elviharzott.

Vadmalac egy szót sem szólt, százat nyelt, azt látta még, hogy felesége letép két szál rózsát a kertből. ”Tüntetni megy.” Lehet, nem is rózsa volt, amit letépett, hanem más, mindegy, virág.

**

MADÁR SZÁLL

Költői volt a Koma aznap. Sőt: költő, Vadmalac ezt állapította meg.

Amikor ugyanis azt ecsetelte, hogy miért állt be a tüntetők közé, bár eredetileg sétálni ment ki, így fogalmazott:

– Úgy éreztem, hogy egy madár akar kiszállni, amelyik addig a mellkasomba volt bezárva.

– Milyen madár? – kérdezte Vadmalac. Barázdabillegető? Rigó?

Értette a Koma a kérdést, ám ő akkor több szinttel a Vadmalac érdeklődése fölött állt. Ezt válaszolta:

– Szabadságmadár.

– És…?

– És amikor a két karom az égnek emeltem, kiszállt belőlem. Fel, fel, fel az égbe talán.

Vadmalac ezt olyan szépnek találta, hogy még a lélegzete is elállt. Bepárásodott a szemüvege, de nem akarta a patjával letörölni.

**

LEGYŐZTÉK

Fekszik a Vadmalacék pamlagán, váltja testén a borogatást, közben mesél:

– Tudod, a verésnél is nagyobb fájdalmam volt az, hogy legyőztek.

Vadmalac felkapja a fejét, de nem szól. Komája folytatja:

– Hogy nem üthettem vissza, hogy hiába remélem, hogy valaki igazságot szolgáltat, hogy a gyűlöltetet a szemükben nem semlegesíthetem…

– Nem vághatod ki a tekintetükből – próbálkozik Vadmalac.

– Hogy, ha ideiglenesen is, de ők győztek. Legyőztek. Gyengének bizonyultam.

Csend telepszik a lakásra. Kismalac málnaszörpöt szürcsölget, de azt ők nem hallják.

**

ÜVEGBURA

– Eddig nem tudtam róla – meséli a Koma –, de volt egy üvegburám. Ami védett, ha bántani akartak – például. De amikor lehúzták a gatyám, és belehelyeztek egy tárgyat, amiről azt állították, hogy gránát…

– És neked a kezed hátul össze volt kötve…

– Kezem-lábam. És akkor ők elmentek azzal, hogy én felrobbanok.

– Akkor a védőbura összetört.

– Még a hangját is hallottam, amint zizegve darabokra hull.

**

OTT VOLT

Hallgatja Vadmalac a barátját, komáját, ahogyan egymást becézik, akinek a másik szerint ő mentora, hallgatja, s magával így perel:

“A mentorának tart, aki mindent jobban tud, viszont a térre ő állt ki, kockáztatva a szabadságát, a testi épségét, végsõ soron az életét.”

A térre valóban a Koma ment ki, tüntetni, kifejezni a szabadság iránti vágyát.

Vadmalac újabb hidegvizes borogatást hoz a Komának, meleg ételt, egy stampedli pálinkát, hogy, ha tudja, felejtse el az a bánatát, enyhüljön a fájdalma.

“Te nem mertél oda kiállni!” – ostorozza magát. Túl finomnak minősültél ahhoz, hgy feláldozd magad!”

Közben felhúzza, kicsit és titokban a nadrágja szárát, mert viszket a csülke. Valami különös színt fedez fel a bokája fölött, majd felhúzza térdig, végül letolja a gatyáját, lila ütésnyomok látszanak, felkiált:
– Ott voltam én is!

**

MODERN KASSZANDRA

– Mi ez a vörös, tépd le rólam! – kiáltotta Vadmalac Komája.

Ingatta a fejét, mintha attól lecsúszna, ha zászló az idegen anyag.

– Vér az, komám – mondta Vadmalac, mert nem volt kedve játszadozni a komája idegeivel, olyan időket éltek.

– Vér, golyók repdesnek, tankok zaját hallod.

Ha vér, a Koma megpróbálta letörölni az arcáról, de újabb és újabb adag fröccsent rá.

Látták azonban azt, ami be fog következni. Vér mossa az utakat, hullák ezreire tapos a lánctalpas halálosztó gép.

Modern Kasszandrák ők, tudták vagy nem tudták.

Megjelenik az Újnépszabadságban, a Leonolajban és a Kalamárisban