Posted by Bíró Zoltán István gondolatai Nguyễn Ngọc Thuân: Csukott szemmel nyiss ablakot című könyvéről és arról, miért van a borítón a fordító neve
Ül a recenzióíró szürke munkaköpenyében, s megvallja még idejében, hogy elfogultan szereti Háy János munkáit. De ha elfogult a recenzor, kérdeznénk, akkor miért nem másnak adta a szerkesztő a feladatot? Mert annyira kérte.
Háy az olvasóit oda viszi, ahová akarja – ezúttal vietnámi mesével. Háy és mesekönyv?
Ha csak a minap megjelent munkáit nézzük, például a tavalyi Kik vagytok ti? – Kötelező magyar irodalom – Újraélesztő könyv címében emészthetetlen „kötelező irodalmat” ígér. Ehhez képest a könyv valójában sorra leveszi a magyar irodalom alakjait monumentális szobortalapzataikról, de nem azért, mert szobrokat akar rombolni. Ő a tankönyvek avas fűrészpor-ízét söpri le, és helyette eleven alkotókat ad. Miközben persze időnként kikacsint mögülük, hogy hej!, én, Háy szintén itt vagyok ám, ez az én történetem (is).
Aztán a járvány után (már amennyiben utána vagyunk), megjelent a Ne haragudj, véletlen volt járványnapló. Kit érdekel egy járványnapló? Itt éltünk benne valamennyien, viseltük/viseljük a maszkot, nem találkoztunk szeretteinkkel, a toaletten húzhatjuk le ezt az évet – mit lehet erről még mondani?
De magába húz Háy története az elhallgatásaival, hogy valami hiányzik, hogy kinek nincs többé ott a lába a paplan alatt, egy feleség elment; hová?, hogy nem jön vissza, az álomban áll a víz a fürdőszobában, ahogy emeli a vödröt, egyre magasabban, és a mosdó kiszakadt a falból és „Eszter meg áll a fürdőszobaajtóban, és azt mondja, ne haragudj, véletlen volt, nem akartam”.
Szinte ugyanekkor megjelenik az Európa Könyvkiadó gondozásában Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot című mesekönyve, Háy János fordításában.
Megint bevisz a bozótosába, gondolja az olvasója, s észreveszi, hogy meglehetősen szokatlan módon a borítón áll a – sajnos nem tudjuk, hogy kell kiejteni nevű – szerző nevével azonos méretű betűkkel, de tipográfiailag még inkább kiemelve a fordító Háy neve. Rendesen az ember a hatodik oldalon találja a fordító nevét, ennél ötször kisebb betűkkel írva: aki kíváncsi, megtalálhatja. (A családnév kb. nujennek ejtendő. – A szerk.)
Gyanakodni kezdhetünk, hogy a sok húron-hangon játszó szerző átverésének esünk áldozatul, netán nincs is ilyen vietnámi író, akit a fülszöveg szerint Háy „egy közép-vietnámi város szállodájának könyvtárában” talált meg. (Aki már járt Közép-Vietnámban: szálloda már csakugyan van, ne firtassuk, milyen, de könyvtára az nincs. Ha meg mégis van, akkor az összesen egy polc és kizárólag vietnámi nyelvű könyvek hevernek rajta.)
Ehhez képest Nguyễn Ngọc Thuần nagyon is létező(nek tűnik), olyannyira, hogy Svédországban 2008-ban Pán Péter-díjat is nyert. A kérdés csak annyi, hogy miért is érdekli a hatalmas betűkkel szedett nevű fordító kiadóját és olvasóját a vietnámi gyermekirodalom?
Ha csak nem azért, mert Háy fordította.
Éljünk a nem igazolt gyanúval, hogy a fordítás néha olyan folyamat, melynek során a mondjuk vietnámiból fordított szép történetek újra szövődtek, amikor először angolra, majd más színeket vesznek fel, mikor meg abból magyarra ültetik át őket. Miként – hogy a térségben maradjunk – keletkezett már új vallás is pusztán azáltal, hogy az eredetiből taoista filozófusok a saját szókészletüket alkalmazva, a tőlük telhető legkorrektebb módon egyszerűen kínaira fordították.
Háy itt-ott kinéz a kedves-bájos vietnámi történetből, ami nem is Pán Péter-, hanem Kis herceg-díjat érdemelt volna. Egy kis herceg a főszereplő, aki vietnámi gyerekként természetesnek veszi a fájdalmat.
A szelíd gyermekmesében tragédiák bújnak, de olyan édes szóval, annyira távolból adva elő, hogy nem is kínoznak annyira. A névadásról szóló fejezettől a szomszédék gyermekének csecsemőhaláláig igazából minden fejezet egy metafora. Az ujjunk a test büszke jelképe, ha a szeretett kedves elmegy, az ég a szívünkben szakad szét.
Az öreg Tur bácsinak ugyanis a jobb kezén csak négy ujja volt, de boldog volt, mert a golyók a háborúban akár az egész kezét, vagy a testét elvihették volna. Hong néninek viszont – akibe Hùng bácsi titokban szerelmes – két ruhája is van, egy kék és egy piros. Miként a bubifrizurát hordó, túl alacsony tanárnőnek meg két cipője van, szintén kék, meg piros. És izgulni kell, hogy a tanárnő a magas sarkú cipőjében le ne essen a dobogóról, és rá kell beszélni, hogy a szétkopott kéket is felvegye.
Gyermekmese csakis felnőtteknek.
Nguyen Ngoc Thuan: Csukott szemmel nyiss ablakot
Fordította: Háy János
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020
200 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2624 Ft,
ISBN 978 963 504 1275 (papír)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Egy közép-vietnámi város szállodai könyvtárában bukkantam a kötetre. Hetek óta nem olvastam semmit, csak egy lélektelen útikönyvet. Már magamat is lélekvesztettnek éreztem, egy különleges országban, mégis reményvesztetten, amikor belekezdtem ebbe a regénybe. Egy ültő helyemben olvastam végig. Olyan volt, mintha élet érkezne az egyszerű, ámde minden mozzanatában pontos szövegből.
Egy vietnámi falucskában vagyok, egy kisfiút követek, amint ismerkedik a világgal, ismerkedik önmagával. És visz a főszereplőm épp annyi Vietnámot mutatva meg, amennyit szívesen olvasunk, és épp annyit mutatva meg emberségből, igazságból, életből és halálból, amennyit kell. Saját belső Vietnámunkba visz el, önmagunk belső útjaira, érzékeny figyelemmel. Aki ezt a könyvet elolvassa, kicsit biztos másmilyen lesz, pontosabban fogja tudni, mi fontos és mi nem, pontosabban fogja tudni, kicsoda ő. Jöttem el a szállodából, a portán visszaadtam a kötetet, a recepcióslány boldogan kérdezte, hogy tetszett, mert ez az ő kedvenc könyve, mint annyi más vietnáminak és világszerte sokaknak. – Háy János
Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása
Címkép: Utca Hanoiban