Posted by Fábián András
>Mármint Belaruszban. Meg persze Magyarországon. Soha ennyit nem foglalkoztak még szerintem a magyarok Fehéroroszországgal, mint az ottani választás előtt, közben és főleg most, utána. Ami leginkább azért jó a honi diktátornak és diktatúrának, mert most jól kibeszélik az emberek a dolgokat, aztán jön majd a beletörődés, a megnyugvás folyamata, végül pedig, 2022-re remélhetőleg, a totális közöny, beletörődés és megszokás. A „nincs ez másképpen máshol sem” belátása.
Vagyis nem azért volt fontos számunkra ez a választás, hogy kiderüljön: a dagadt és pökhendi fehérorosz diktátor marad-e és meddig marad a hatalomban. Marad-e egyáltalán?
Nézzük, miről és kiről is van szó! Belarusz területe Magyarország több mint kétszerese, lakosainak száma gyakorlatilag megegyezik Magyarországéval. 1991-ben lépett ki a Szovjetunióból, és vált függetlenné. 1994-ben, némi átmeneti politikai zűrzavar után, 80%-os szavazataránnyal választották meg Aljakszandr Rihoravics Lukasenkat elnöknek. Tanulságos érdekesség: antikorrupciós program és demokratikus átalakulás voltak a kampányának hívószavai! Az elnök nevét sokan oroszosan Lukasenkonak ejtik. Talán mulatságos, de nem véletlen, hogy a köznyelvben gyakran Bátyka (Bátyuska) néven is emlegetik. Olyan lehet ez a belaruszban, amely nyelvet egyébként az elnök nem használja, talán nem is beszéli, mint a magyar nyelvben a „Gazda”, csak utóbbi kevésbé haverkodó.
Azóta folyamatosan újraválasztották, mint állítólag most, 2020-ban is. Ehhez persze alkotmánymódosításra is szükség volt, de az sem jelentett akadályt. Több mint negyedszázada építgeti azt a diktatúrát, amely most összeomlani látszik. Egyelőre azonban ez csupán a fantázia világába tartozó képzelgés. Az elmúlt 26 év ugyanis a diktátor hatalmának és biztonságának megerősítése jegyében telt. Az előtérben, ahogy az már a diktátorok esetében megszokott, monumentális építkezések (vakulj paraszt! Hogy fejlődünk, mi?), a színfalak mögött az ország vagyonának kisajátítása, szemérmetlen lopás és féktelen gazdagodás. Volt persze idő arra is, hogy a dinasztiát megalapítsa. Hosszabb ideig a kis Kolját, Niykolaj Alekszandrovicsot, mindig ott láthattuk apukája mellett az alkalomhoz méltó öltözékben. Miután ebből kishíján hazai és nemzetközi felháborodás bontakozott ki, Kolja ma már inkább valami civil pálya felé kacsingat, legalábbis átmenetileg. A mi Gazdánk is úgy nevelte a gyerekeit, hogy megálljanak a saját lábunkon.
Fontos még megemlíteni, hogy a fő kiviteli cikkek az egykori Szovjetunió piacára szánt gépgyártási termékek, különösen szerszámgépek és a mezőgazdasági gépek. A behozatal terén az energiahordozók és az ipari nyersanyagok dominálnak. Ezek közül is kiemelkedik az orosz nyersolaj, amelyet finomítás után Belarusz tovább exportál nyugatra. Az utóbbi időben a felhőtlen orosz-belarusz kapcsolatok gyengülni látszottak, mivel Lukasenka óvatos nyitást kezdeményezett a nyugati demokráciák felé, amelyek azonban már régen nem díjazzák diktatórikus törekvéseit. Ennek kifejezésére korlátozásokat is bevezettek. A nyugati nyitás viszont Putyint bosszantotta annyira, hogy a kapcsolatok meglehetősen kimértté váltak. Legalábbis a mostani választásokig.
Lukasenka 80%-os győzelmét tegnap jelentették be. Ő maga sem lehetett túlságosan biztos a saját sikerében. A választások előtt már több olyan kijelentést tett, amelyben „óvatosságra intette” az ellenzékét. Pár ellenlábasa gyorsan megismerkedett a börtön hűvösével is. Minden esetre Putyin elsőként, a hivatalos eredményeket meg sem várva, gratulált a győzőnek. Ez pedig azt mutatja, hogy Oroszország elnökének nincs ellenére, hogy a fehérorosz diktátor továbbra is a helyén ül. Lukasenka által biztosítva látja a közös határokat. Megfigyelhető, hogy a diktátorok mindennél jobban szeretik a „stabilitást”, a „rendet” és a „biztonságot”. Akármit is jelentsenek ezek a szavak az ő használatukban.
Most ezekből az említett tényezőkből mégis hirtelen komoly hiány mutatkozik. Utcai összecsapások törtek ki, tüntetés tüntetést követ, sok helyen a fegyveres erők és a rendfenntartó alakulatok is passzívan tűrik a felháborodott tömeg dúlását. Az elnök a vihar elől állítólag a diktátorok nagy barátjánál, Erdogannal lelt átmeneti menedékre, Ankarában. Onnan üzenget és küld haza fenyegető üzeneteket. Orbán, akinek Lukasenka legalább akkora csókosa, mint Putyin, vagy a török elnök, még nem gratulált.
Mivel Orbán és Lukasenka meghitt kapcsolatról mostanában sok szó esett, én nem is pazarolnék most több szót erre. Az viszont – minden más esetben azt mondanám, hogy kellemesen – meglepett, hogy Ujhelyi István doktor, az MSZP EP képviselője határozott felhívást intézett a magyar miniszterelnökhöz (https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=3672286706118822&id=734217673259088):
„Addig, amíg egyértelműen fennáll a választás befolyásolásának alapos gyanúja, az államilag szervezett választási csalás lehetősége és a bizonyított megfélemlítés, egyetlen európai vezető sem fogadhatja el Lukasenko „győzelmét”. Orbán Viktor sem teheti meg, hogy a magyarok nevében legitimálja mindazt, ami Fehéroroszországban történik. A magyar kormányfőnek a lehető leghamarabb meg kell szólalnia, de kizárólag azért, hogy felszólítsa „barátját” a demokratikus jogok garantálására, a szavazatok újraszámolására és a tisztességes választási eljárás lefolytatására.”
Erről nekem azonnal a 2018-as Magyarországi választások jutottak az eszembe. A cseppet sem demokratikus választási törvény és az egyfordulós rendszer mellett számos további nyilvánvaló és egyértelmű jel mutatott akkoriban arra, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz komolyan visszaélt a kormányzati túlhatalommal. Jegyzőkönyvek meghamisítása, érvénytelen szavazatok tömege, az NVI számítástechnikai rendszerének „váratlan meghibásodása”, a részadatokhoz való hozzáférés korlátozása, a szavazókörök késői lezárása – mind, mind arra engedett következtetni, hogy itt bizony egyáltalán nem az úgynevezett tiszta választások esete forgott fenn. A szavazókörökben a fideszes delegáltak túlsúlya rontotta az ellenzéki pártok esélyeit, miközben döntően a Fidesz számára kedvező eredmények születtek. Másrészt pont ebből következhet az is, hogy a „kelleténél több” érvénytelen szavazat született olyan választókörzetekben, amelyet végül jelentős többséggel nyert a Fidesz-KDNP jelöltje. A 24. hu elemzője kiszámította például, hogy amennyiben az érvénytelen szavazatok aránya minden szavazókörzetben az országos átlag lett volna (1,2%) és minden szavazókörzetbe jutott volna 4 ellenzéki delegált (sok körzetben egy sem volt), akkor a statisztikai modell alapján a Fidesz-KDNP országos listán elért 49%-os eredménye helyett 45%-os eredményt ért volna csupán el.
Az választási megfigyelők már a választások előtt megkezdték munkájukat és tájékozódtak az előkészületekről éppúgy, mint a választások lefolytatásáról. Jelentésükben súlyos problémákra, a kormánypártok óriási pénzügyi és kommunikációs erőfölényére, a kamupártokra, a tömegkommunikáció és a választási rendszerek feletti totális felügyeletre hívták fel a figyelmet. Mindezek ellenére az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) szerint a magyarországi választások technikai kivitelezése szakszerű és átlátható volt (!). Minek a probléma, a konfliktus, ugye? Végülis nem bajt keverni küldték őket ide.
Valójában nem emlékszem, hogy akkoriban ezt az értékelést komolyabban kétségbe vonta volna bárki, bármely ellenzéki párt. Csendes letargia és beletörődés fogadta az eredményeket. Megkezdődött vagy épp folytatódott az ellenzéki pártok bomlása. Az együttműködési hajlam a pártok között a nullára zuhant vissza, Orbán viszont derűsen fogadta a jókívánságokat. Az általa folyamatosan gyalázott európai ellenfeleitől is…
Ujhelyi doktornak szerintem nem kell sokáig várnia arra, hogy hivatalos belarusz helyről hitelesen cáfolják „a választás befolyásolásának alapos gyanúját, az államilag szervezett választási csalás lehetőségét és a bizonyított megfélemlítést”. Ellenőrök nem voltak, az állami terror meg majd gyorsan elnyomja az elégedetlenkedő hangokat.
Azt javaslom, hogy akik ellenzik, vagy hiányolják a magyar miniszterelnök jókívánságait a győztesnek, azok ne aggódjanak. Nem lennék meglepve, ha már melegítenék a Magyar Honvédség valamelyik nem kormányzati célokra szolgáló Airbus A-319-ét, vagy a két Dassault Falcon 7X valamelyikét. Egy sima távirat helyett többet ér egy baráti csók és egy szívélyes, kollegiális hátbaveregetés. Jó azt tudni, hogy ki az, akire minden körülmények között, feltétlenül számíthat az ember, ha foglalkozására nézve mondjuk éppen diktátor.
Címkép: Párhuzamos gesztusok