Japán kapituláció a Missouri fedélzetén

Posted by

Kocsis Tamás
>75 éve: az atombombák után -Miért lett 1945 szeptember 1.-je, illetve 2.-ika a japán fegyverletétel ideje? Vagyis csak hetekkel azután, hogy az amerikaiak atombombát dobtak augusztus 6.-án Hirosimára, majd 9.-én Nagaszakira.
Pedig Hirohito japán császár ezek pusztító hatására utasította a háború irányításáért felelős legfelsőbb tanácsot, hogy az fogadja el a szövetséges hatalmak által lefektetett feltételeket. S ennek jegyében – titkos tárgyalások és egy sikertelen államcsíny után – az uralkodó már augusztus 15-én rádión be is jelentette, hogy Japán kapitulál a szövetségesek előtt.
A japán uraknak mégis csak 1945 szeptember 2.-án délelőtt (a világnak a háborúban érdekelt jelentős részén, nem utolsó sorban éppen Amerikában még szeptember 1. volt) kellett megjelenniük az Egyesült Államok „Missouri” csatahajóján, hogy elsőként Sigemicu Sigemicu Mamoru japán külügyminiszter aláírja a kapitulációs okmányt Douglas MacArthur amerikai tábornok, a szövetségesek főparancsnoka előtt.

A győztes hatalmak azért időzítették így, hogy a második világháború hivatalosan a japán fegyverletétel aláírásával, pontosan kitörésének – a 1939. szeptember 1.- i, Lengyelországgal szemben végrehajtott német agresszió – hatodik évfordulóján érjen véget. (Nem mellékes, hogy háborút éppen a Távol-Keleten széles körben mindmáig 1937. július 7-től számítják, amikor kitört a második kínai–japán háború.)Az viszont sajátos véletlene a történelemnek, hogy az akkori győztesek az első világháborút lezáró békeszerződés tervezetét – ebből szakadt Magyarország nyakába végül Trianon – éppen 1919. szeptember 2.-án adták át Franciaországban a bukott és már szétesett Monarchia képviselőinek.