A halál napjai

Posted by

Asperján György

A feleségemnél 2011 szeptemberében állapították meg, hogy tüdőrákja van. De további vizsgálatokra volt szükség. Olykor egy-egy vizsgálat és annak eredménye között eltelt egy hónap is. Kezdetben azt mondta a főorvosnő, hogy műtéttel meg lehet oldani a problémát. De a műtét időpontja késett, mert vizsgálni kellett még ezt is meg azt is.

Közben eltelt hat hónap, és közben kialakult az áttét, ami lehetetlenné tette a műtétet. – Maga végstádiumos beteg – mondta röviden a főorvosnő.

Egy másik kórházba kellett mennünk kemoterápiás kezelésre. Háromhetente fogadott bennünket a főorvos. Természetesen az ő ajtaja előtt is sorba kellett állni. Amikor együtt bementünk, feleségem először is mindig letette az asztalra a húszezer forintossal bélelt borítékot, amit a főorvos úr odébb tolt, majd érdeklődött feleségem hogyléte felől. Ezt követően elküldte, változóan, különböző vizsgálatokra: ÉKG, vérvétel, hasi UH, röntgen, CT. Egyik alkalommal egy gyakorlatlan asszisztens volt a CT-nél, nyolcszor szúrt bele a felegéem akkor már kék-zöld karjába, hogy beültesse a vizsgálat előtt a kanült. Sírva jött ki. De mit tehetett volna. A vizsgálatok után hazajöttünk.

Másnap ismét sorbanállás a főorvos ajtaja előtt. A vizsgálat eredményéről nem mondott semmit, csak átadott egy papírt, amivel a kemoterápiára mehettünk. Ott is már sokan vártak a kezelésre. Minden alkalommal fél nyolcra mentünk be a kórházba, és a feleségem általában háromkor szabadult Négyszer négy más-más összetételű kemoterápiás kezelést kapott, és közben lelkileg és fizikailag teljesen tönkre ment. Az utolsó kezelést követő napon várt bennünket a főorvos. Feleségem állapotáról nem mondott semmit, csak annyit közölt, ha nem érzi jól magát, akkor jelentkezzünk. Megnyugtattam a feleségem, hogy ez minden ellenkező tünet ellenére jó hír, de magamban tudtam: a kezelés véget ért – eredménytelenül. Titokban felhívtam a főorvost, időpontot kértem tőle, bementem hozzá. Kérdeztem, hogy hogyan tovább.

– Egyikünk sem él örökké – mondta összefoglalóan a főorvos. Másfél hónap múlva négyszeres agyi áttétje volt a feleségemnek. Látni egy embert, akit nagyon szeretünk, hogy annyira képes összetörni, mint ő is összetört, hatalmas büntetés az élettől. Bementem a főorvoshoz, hogy most mi legyen.

– Ha gondolja, mondta a főorvos, besugarazhatjuk az agyi áttéteket.

– És akkor van esélye a gyyógyulásra? – kérdeztem. Honnan tudnám előre, hogy miként reagál a szervezete, nem vagyok isten. – De főorvos úr látott már olyan esetet, hogy a besugárzás hatására valami jó folyamat elindult? – Lehetetlen kérdésekre nem tudok válaszolni.

Feleségem lebénult, és iszonyú másfél hónapot élt még át. A főorvos úr már nem fogadott bennünket, mert nem ért rá, és különben is mit tehetett volna? Maradt a végtelen megalázottság és a nap mint nap várható halál.