A Bajszos megmondta

Posted by

Gábor György
>Értő, minuciózus vita folyik az ellenzéki oldalon, végre fontos és meghatározó disputa arról, hogy közép-európai időzóna szerint napra, percre és másodpercre pontosan, vajon jó időben állt-e fel az Index szerkesztősége, avagy előbb kellett volna ezt megtenni, mondjuk 37 perc 28 másodperccel, esetleg egy kicsit később, teszem azt hatvanhárom perc 51 másodperccel, mert annak lett volna igazi politikai súlya és szimbolikus ereje.

Meg arról is folyik a vita, hogy bizonyos Bodolai talpig úriember-e, avagy csak köldökig, esetleg gigáig, valamint hogy másik érintett, jelesül Szombathy Pál már mindent kiárusított-e, amire felkérték vagy felszólították, sajtóterméket, elveket, kollégákat, avagy a saját sótartóját nem adta még oda, ahhoz elvszerűen ragaszkodik, s két marokkal őrzi minden lehetséges önkénnyel szemben.Jó vita, hasznos vita, velejéig intellektuális vita, politikailag rendkívül gyümölcsöző, mozgósító vita, sokat fog ez hozni a konyhára, a felhajtó ereje gigantikus, kiváltképp, ha a rég nem látott sokaságban összegyűlt, nagyobbrészt fiatalokból álló tömeget a szervezők hagyják szépen, fegyelmezetten elmenni fagylaltozni, hátha van Tiborcznak vagy Mészárosnak egy kellemes nyalodája a Budai Várban.

Nem arról beszélgetnek szubtilis szerzők, cizelláltan fogalmazó rétorok és oroszlánszívű politikusok, hogy a Fidesz, ha nem tetszenének emlékezni, annyi, de annyi médiumot vert szét már, az Origótól és a Népszabadságtól, a közmédián át (amelyből a legigénytelenebb, legordenárébb és legprimitívebb tacepaót fabrikálták össze) a vidéki lapok jelentős részéig, hol internacionális szellemben találva meg a nemzetközi strómant bizonyos Pecina nevű gazember személyében, hol nemzeti keretek között lelve fel a már többszörösen bizonyított Vaszily Miklóst, aki a hívó szóra jött, látott, és egyeztetett Schmidt Máriával, akinél – köztudottan – makulátlanabb tisztaság még egy legmagasabb biztonsági fokozatú P4-es kísérleti laboratóriumban sem képzelhető el.

Mivel a magyar politikai géniusz picinyt feledékeny, a guanó és a mész hamar lerakódik, felidéznék egy rövid párbeszédet, amely kilenc hónappal ezelőtt zajlott le, útban a Parlament épületének irányába. A beszélgetés egyik résztvevője öles léptekkel igyekezett hivatala felé, ismerős arcú ismeretlen gorilláktól körülóvva-védve, újszerűnek tűnő Bocskai viseletében büszkén feszítve, magyar házelnöknek dukáló kackiás bajusszal, a beszélgetés másik résztvevője Simor Dániel volt, az azóta már megboldogult Index újságírója. A Vértanúk tere felől szaporították a léptüket, a bajszos-Bocskais épp a Nemzeti Vértanúk Emlékműve másolatát avatta fel, s ráülve Csurka Pista vesszőparipájára, emlékezett meg a „Lenin-fiúk utódairól, akik ma is itt állnak velünk szemben, és egyelőre még csak a virtuális világban, de ott folytatják, ahol a Szamuelyk és a Csernyk száz éve abbahagyták.” A bajszos az „istentelenekkel, a nemzettagadókkal és a külföldről pénzelt hazaárulókkal” szembeni küzdelemre szólított fel, ökumenikus légkörben, a négy nagy „történelmi” egyház hiánytalan jelenlétében és csendes meditációjától barátian kísérve.

Szóval az ünnepségnek vége, haladunk a Parlament felé, amikor az Index újságírója odalép a bajuszoshoz: ¬- Az Indextől vagyok, Simor Dániel, én is kérdeznék valamit. – Örvendek – így a bajuszos. De nem komolyan! – teszi hozzá gyorsan, humortól átitatott viccelődős-úriemberes, gyomorbeteg-küllemű jó kedéllyel. Index: Amikor ilyen Szamuely Tiborokról beszél, vagy hasonlítja a mai politikai résztvevőkhöz, van konkrét ember is, akire gondol, mert azért itt elég komoly bűnöket elkövetett emberekről beszél? Bajszos: Többen is vannak, többen is vannak, többen is vannak! Index: Tud egy-két példát említeni? Bajszos: Igen, név nélkül, akiket Önök soha nem emelnek ki, soha nem ítélnek el, akik politikai ellenfeleik meggyilkolásának kívánatos voltáról írogatnak a világhálón, büntetlenül, de remélem, ez nem sokáig lesz így – delirál a bajszos. Index: De kire gondol? Bajszos: Ha tudnám is a neveiket fejből… Index: Olvasott ilyet? Bajszos: Igen, hogyne olvastam volna. Ha tudnám is a neveiket fejből, akkor sem mondanám, mert nem érdemlik meg. De számon vannak tartva! – emeli fel pedellusi szigorral a hangját, hogy mintegy a sors szimfóniájának meteorológiai hangszerelésében fenyegetően belekapjon bajszába a jeges északi szél. Index: Számon vannak tartva? Bajszos: Igen, pontosan, hát a világháló mindent számon tart. Úgyhogy csak utána kell keresni. Index: Köszönöm! Bajszos: Nem szívesen!

És itt véget ért a dialógus, amelyet Shakespeare, Racine, Csehov vagy Molnár Ferenc sem írhatott volna meg különbül.Én meg csak azt szeretném kérdezni, hogy mielőtt a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulatához (Brian élete) hasonlóan felkoncolná önmagát az ellenzék megannyi szószólója, rétora és vitázó kedvű értelmiségije, előtte nem volna-e hasznos újrahallgatni a fenti diskurzust, szeretettel megemlékezni Vaszily Miklósról és Schmidt Máriáról, valamint Orbán Viktorról, aki köztudottan nem vetemedik sosem arra, hogy elhallgattassa azokat, akik nem értenek vele egyet, egy gyertyát gyújtani az összes felkoncolt, szétdarabolt, ellopott és meggyalázott médiumért, s csak ezután imaginálni a helyes cselekvés hársfasorát? Mondom: a helyes cselekvését!

**

Egy utolsó megjegyzés a pár órával ezelőtt kitett Index-posztomhoz, miután a megírását követően több jelzést is kaptam. Immár egészen rövidre véve, a következőképpen látom a történteket. Orbánnak most nem állt érdekében az Indexet a Vaszily-féle jól bevált vadkan-módszerrel széttapostatni. Nem volt szüksége egy újabb seggnyaló konkurenciára a többi kitartott mellé. Orbánnak inkább egy másik, a korábbiakban szintén alkalmazott metódus járhatott a fejében: a lassú átformálás, áthangolás, átállítás, lecsendesítés, domesztikálás, mindez még a 2022-es választásokat megelőzően.

Sokan vagyunk, akik ezt a komótos átalakulást már kezdtük észrevenni az Indexnél (sajnálom, de ez így volt), egyfajta lassú bulvárosodást, még akkor is, ha az Index készítői ezt belülről nem is biztos, hogy érzékelték. De akár így, akár úgy, ha más nem, az életösztön működik, és az öncenzúra finoman berágicsálja magát az agyba, a szívbe, a klaviatúrát csépelő ujjakba.

Orbánnak ugyanaz lehetett most az elképzelése, amit nagy hatalomtechnikai elődje, Rákosi is alkalmazott 1946-1948 között, s csak azt követően kezdett durvulni minden. Egy lassú átmenetet képzelt el Orbán 2022-ig, finomhangolást, majd legfeljebb egy esetleges és elkerülhetetlen durvább smirglizést, s úgy számított, hogy mindez néhány emberáldozat árán kényelmesen megvalósítható. Megszokta, sajnos teljes joggal, hogy az ő környezetében, amelyre csak vigyázó szemeit veti, mindenki nyüszít a félelemtől. Ehhez a lassú elcsendesítéshez kellett az új vezérigazgató, ám a mestertervet összekuszálta egy előre nem kalkulált esemény: a szerkesztőség becsületes és elvszerű döntése, a közös felállás, amellyel épp ennek az orbáni elképzelésnek intettek be jókorát.

Meg annak az öntelt vélekedésnek, hogy itt mindenki fél és retteg és behúzza a fülét-farkát. Úgyszólván mindenki, de ők nem. A szerkesztőség egészének köszönet jár mindezért! A többi néma csend…

Címkép: Halász Géza: Sztálin és az Index