Menni vagy maradni

Posted by

Andor Mihály

>Nagy vita bontakozott ki arról, hogy az Index szerkesztősége jól tette-e, hogy egységesen fölmondott, vagy maradniuk kellett volna. (Mielőtt továbbmennék, jelzem, hogy az egyszerűség kedvéért „Fidesz” vagy „kormány” helyett mindig Orbánt fogok írni, mert ebben az országban minden fontos döntést ő hoz, ő a felelős azért, hogy Magyarország minden téren csúszik lefelé, és társadalma több emberöltőre gyűlölettel mérgezett lett.)

A maradás mellett kardoskodók fő érvei: 1. megspórolták Orbánnak a kirúgások piszkos munkáját; 2. erősítették azt a látszatot, hogy nem Orbán szüntette meg a lapot, hanem ők maguk; 3. emiatt Orbánnak könnyebb lesz a hazai és a külföldi közvéleményt félrevezetni.

A csoportos fölmondást helyeslők fő érvei: 1. a gesztus nem várt kellemetlen helyzetbe hozta Orbánt (igaz, csak átmenetileg); 2. követendő példát mutatott szolidaritásból, amiről Orbán azt hitte, hogy már teljesen kiirtotta a magyar társadalomból; 3. nagyobbat szólt (itthon és külföldön is), mint szólt volna a lassú fölmorzsolás; 4. a folyamat vége akkor is az lett volna, mint a csoportos fölmondásnál, csak egyenként rúgtak volna ki mindenkit. Az ötödik érvet csak én teszem hozzá: ha az Index tönkretétele nem is az utolsó szeg az orbánizmus koporsójában, ez a szeg is kell hozzá, hogy lehessen majd utolsó. Hűlt helye sajogni fog, és elraktározódik – tehát ez is lendíteni fog az eseményeken, ha majd eljön az utolsó szeg órája.

Mindkét álláspont érveiben van igazság, és mindkét álláspont érveire lehet cáfolatot találni. Lehet, hogy csak vérmérséklettől, habitustól függ, hogy ki melyiket vallja. Én személy szerint a másodikat, ezért a maradás pártiak érveit próbálom cáfolni.A maradás pártiak összes érve egy olyan kimondatlan előfeltevésen alapul, hogy a magyar társadalom többségét érdekli, hogy mi történik az Index-szel, és ezt szorosan figyelemmel is kíséri. Szerintem viszont jó, ha a tíz százalékát érdekli, és jó, ha öt százalék figyelemmel is kíséri az eseményeket. Ez az öt százalék ugyanazokból áll, akik végigkövették, mi történt a Népszabadsággal, mi történt az Origóval, mi történt a Magyar Nemzettel, a megyei lapokkal, mi történt az ATV-vel, őket tehát nem lehet megtéveszteni. Nekik hiába mondja Orbán összes rádiója, tévéje, újságja, szóvivője és minisztere, hogy semmi köze az Index kicsinálásához, őket nem tudja megtéveszteni.

Ők pontosan tudják, hogy a politika megpróbál gazdasági álarc mögé bújni. Pontosan tudják, hogy mi lett volna a forgatókönyv, ha a szerkesztőség nem áll föl egységesen. Akkor az újságírókat egyenként és apránként próbálták volna látszólag jelentéktelen árulásokra rávenni: „itt most ezt a kis mondatocskát ki kellene hagynunk, de a többi maradhat” – mígnem azt veszik észre, hogy a többi maradt ki. Akit pedig nem tudnak megrágni, azt kiköpték volna, mint egyszeri focista a mócsingot. Akit érdekel és figyel az Index sorsára, azt nem kell félteni a maradás pártiaknak – legyen az akár külföldi újságíró vagy politikus.

Címkép: Az index utolsó napja. Bödey János képe