Komlósi Gábor visszavonul, a KOS marad

Posted by

Körlevelet küldött a KOS (Komlósi Oktatási Studió) tanárainak Komlósi Gábor az intézmény alapítója. A levél szerint “Abbahagyom a KOS-t. Még 2020 januárjában úgy döntöttem – hivatalos okiratba is foglaltuk –, nyáron átadom az iskolát Kovács Brigittának, egykori hallgatónknak, aki 9. éve a KOS munkatársa. Nem falból, nemcsak látszólag, nemcsak papíron. Leköszönök.
Komlósi a levélben megírja azt is, hogy felszámolja a cégeit, de a KOS néven, viszont más keretek között tovább működő iskola a tervek szerint még fél évig a Duna Házban marad.”
Komlósi Gábor sportriporterként kezdte a pályafutását, hosszabb időn át Vitray Tamás asszisztense, majd helyettese volt. A rendszerváltás után 30 éve alapította iskoláját, amelynek az volt a koncepciója, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik egy személyben képesek riporteri, operatőri és vágó munkára. Komlósit 2015-ben MUOSZ elnökké választották. Mandátuma 2017 februárjáig tartott. A 61 éves studió-alapító motivációjáról nincs információnk.