Posted by Balázs Pandi
> Hát akkor hosszabban, miután bőgtem annyit, hogy csak levegő jön a szememből. Jobb a tűzben égni, mint a húgyban ázni – szokták mondani. Hát így döntöttünk. Viszont azért rakom ki ezt a képet, amin mindenki kint van, és nem csak a felmondó embereket, mert arról akarok írni, hogy mi így vagyunk egy család, és annyira vékony volt a vonal aközött, hogy küzdünk tovább, vagy megyünk, hogy teljesen érthető az, amikor valaki még kitart, és kivárja az első telefont, amiről én reálisan azt gondolom, hogy nem annak a kérdése, hogy lesz-e, hanem hogy mikor.
Az én döntésem oka az volt, hogy Dull Szabolcs személyében egy olyan vezetőnk volt, aki elképesztő gerinccel és erővel képviselte nem csak az Indexet, hanem a szabad sajtó eszméjét, aki megtanított arra, hogy a legapróbb vessző elhagyásának mekkora súlya tud lenni, akitől az utolsó percekig tanultam, hogy a végén még a mesteremből igazi példáképpé váljon. Én ott húztam meg a határt, amikor eldőlt, hogy őt nem kapjuk vissza indexes keretek között.
A vonulós videónkon (és az elhangzó „azt a kurva…azt a kurva bazdmeg”-en 
) 30 év múlva is össze fog szorulni a torkom, és büszkén fogom mutogatni gyereknek, unokának mindenkinek, hogy így néz ki, amikor azt mondod a hazug rohadékoknak, hogy na állj. Életem legnehezebb döntése volt kétség kívül, és a határán voltam annak, hogy fizikailag képtelen legyek a felmondás beadására. De ettől is elképzelehetlenebb, hogy bejárjak dolgozni egy üres szerkesztőségbe, képtelen lennék nem ezekkel az emberekkel dolgozni a rovatomban.
Végül pedig azokhoz is szólnék, akik előidézték, segítették a mostani állapotoknak, vagy szimplán örülnek neki. Szégyelljétek magatokat a végtelenségig. A körmünkig nem értek fel. Mi már szabadok vagyunk, nem kell többé úgy dolgoznunk, hogy a hatalom refluxos lehellete dermed a tarkónkon, és ne gondoljátok, hogy ennek most akkor itt vége. Még hallani fogtok rólunk.
Címkép: Az összes indexes