Szánalmas napok

Posted by

Iván Gizella
>Szánalmas. Igen, ez a kifejezés illik legjobban az elmúlt napokra. Gondolom nem is nagyon kell sorolnom a történéseket, aki olvas, hall és lát, ugyanarra emlékszik, mint én. Azért nagyvonalakban álljon itt a három legelrettentőbb példa.

A kancellária miniszter szerint a koncertek és a meccsek között az a különbség, s azért lehet akár tízezer főt is összezsúfolni a stadionokba, mert ott nem isznak. Hát nem a fenét. Ha ott nem, akkor előtte. S mennyivel jobb, ha a pógár már berúgva megy be a kapun, mint ha ott, a szünetben önt magába egy kis szíverősítőt. Persze, a meccs az fontos, mert a főnök szíve csücske. Ha nincsenek más tömegrendezvények, csak a futball, akkor talán megtelnek a stadionok is, s ezzel igazolhatja azok építését. Mert ugye a foci miatt, ki megy ki ma meccsekre? Akit kivezényelnek. Az önkormányzatok dolgozói, akiknek legtöbb helyen kötelező, a diákok, az utánpótlás, az ingyenjegyesek, na meg néhány fizetős fanatikus.

S ha valaki ezt cáfolná, ne tegye, mert nem a Fradi meccsekről beszéltem, ahol azért van szurkolótábor, hanem a vidéki fideszes városokban, falvakban megrendezett szép, nagy stadionokban zajló meccsekről. Na de, hogy klasszikust idézzek, ha tévedek, nézzétek el nekem, mert nem értek a focihoz.

S itt van a másik, ami nálam kiverte a biztosítékot, Bogdán László halála. Jómagam nem ismertem személyesen, s így nem is vettem magamnak a jogot arra, hogy egy sort is írjak a tragédiáról. Persze megtették helyettem ismerősök, ismeretlenek és barátok. Szinte semmit nem tudtam úgy kinyitni, hogy ne egy kéretlen nekrológba ütközzek. S nem is az a baj, hogy ezek az írások, videók, cikkek megszülettek, hanem az a néhány, amit az állítólagos barátok írtak. Mert az nem csak szánalmas, de szégyen is. Volt, aki kiteregette a legszemélyesebb titkait a polgármesternek, jelezve ezzel önmaga fontosságát, lám ő bizony milyen közel állt hozzá, még azt is tudta, amit mások nem. Sorolta a betegségeit, a kínjait az elhunytnak, de még azt is, hogy milyen kevés iskolát járt, s annak ellenére, hogy neki bizony több diplomája van, milyen jóban voltak. Nos, ez után az emlékezés után én ezt kétlem. Szerintem, neki Bogdán László csak egy díszcigány volt, akinek kihasználta az érzékenységét és a szeretetéhségét. Olyan ez, mint amikor egy ismerősöm azt mondta valakire, milyen rendes ember, pedig zsidó. Akkor is felfordult a gyomrom és ettől a megemlékezéstől is.

A harmadik borzalmon már nevetni sem tudok, pedig lehetne, annyira szánalmas. Az, hogy a kormánypárt nem képes megemészteni a budapesti választások eredményét lassan már egy éve, az undorító. Az, hogy minden ellenzéki polgármesternek, kerületnek betartanak, fogást keresnek rajtuk, szánalmas. S mindez azért, mert a nagy sportszerető főnök sem volt képes megtanulni, hogy veszíteni tudni kell. Persze, aki soha nem játszott sportszerűen, annak ez a természetes. Az ellenfelet ellenségnek tekinteni, s meg kell semmisíteni. Harcolni kell, támadni, mert a békés egymás mellett élés az munkás. Észre kellene venni a másikban a jót is. Ám ahol egy társadalom van arra felépítve, hogy az ellenfél az ellenség, az ott nem lehetséges. Ilyenkor attól sem riadnak vissza, hogy egy budapesti kerületi polgármester ellen vidékről hozzanak cigány embereket, gyanítom fizettek is nekik, hogy tüntessenek ellene. Azt gondolták, mivel a „nyóckerben” úgyis sok a roma, nem fog kiderülni, hogy idegenek kezébe adják az előre megtervezett, megírt tábláikat.

Ezen a szerencsétlenkedésen tényleg már csak zokogni lehet. Annyit nem tudtak megszervezni, hogy a kerületből szedjenek össze szimpatizánsokat. Vagy meg sem próbálták, mert érezték, nem járnának sikerrel. De akkor ez azért jelez valamit.

Az ellenzéki pártoknak például azt, hogy a vidékre kell koncentrálniuk, mert ott lenne értelme a felvilágosító munkának. A tájékoztatásnak. S hogy ez képes-e ellentételezni majd a krumpli adományokat, meg a pár ezer forintos ételcsomagot, az a jövő kérdése. Azért szerintem csak meg kellene próbálni.

Címfotó: Nagy Dániel;