A Miatyánk és a Nemzeti Konzultáció

Posted by

Fábián András

> Két, egymástól látszólag független dologról fogok ma írni. Látszólag semmi közük egymáshoz, mondom, de a végére ki fog derülni, hogy talán mégis.

Az első az a lassan Magyarország újabb szégyenfoltjaként felfogható akciófolyam, amely a kormány szóhasználatában a Nemzeti Konzultáció nevet viseli. Aki egy kicsit is odafigyel, és nem viszi tévútra a düh vagy éppen a lelkesedés, annak számára az első perctől nyilvánvaló, hogy ezek a konzultációk hazug dolgok. Lényegében persze a kormány minden propaganda tevékenysége hazugságokon alapul, a konzultációnak azonban még csak annyi haszna sincs, hogy bármire felhívná a figyelmet, ami az ország számára valóban fontos. Definícióját tekintve a Konzultáció nem más, mint egy röplap, amely előregyártott kérdéseket és válaszokat tartalmaz érdemi tartalom vagy információ nélkül.

A kormány számára a propaganda eme eszköze ennél némiképp több célt is szolgál. Eltereli a figyelmet a valós társadalmi anomáliákról, mint például a jogállamiság felszámolása. Gyorsan elhiteti a kormányt támogató választókkal, hogy sokan vannak, hogy a véleményük fontos, és arra számít is a kormány. Gyorsan nyilvántartásba veszi továbbá a visszaküldők adatait a további agymosás alanyainak feltérképezésére (életkor, nem, lakóhely stb. szerint is!). Lényegében teljesen mindegy, milyen számok röpködnek a levegőben. Sem a feldolgozóhelyek, sem a számlálók-„értékelők” közelébe nem kerülhet olyasvalaki, aki erre megfelelő kormányzati felhatalmazással nem rendelkezik. Dobozok tömege, nagytotál felvételek a feldolgozást végző kisasszonyokról, sajtójelentések a sikeres akcióról: mehet. Senki nem láthatja azonban, hogy mi a színfalak mögötti valóság.

Nem mellesleg állami pénzekkel tömik ki a nyomdát, a postát, a kormányzati szervet, amely ezt a förmedvényt kidolgozta, és a reklámcéget, amely megtervezte és kivitelezte. Lényegében a lázas semmittevés jól jövedelmező üzletté válásának lehetünk szemtanúi. Említettük már, hogy a kérdések egyike sem valós kérdés, a problémák egyike sem valós probléma és a megoldásra irányuló, előre megírt válaszok sem érdekelnek a világon senkit sem. Némely esetben még olyan „problémák” is a konzultáció tárgyát képezik, amik nem a lakosság kompetenciájába tartoznak, vagy már réges-régen túlhaladottak. Mint mondtam, ennek amúgy sincs sok jelentősége, a polgár meg hadd érezze fontosnak magát. Egyetlen érdemi vetülete van az akciónak. Hányan küldik vissza a cuccot? Persze igazából a valós szám érdektelen, mert mint említettem, senki nem tudja ellenőrizni a valóságot. Akármi is történik, az sikertörténet. Több mint 7 millió postai küldeményből eddig kevesebb, mint 400 ezer érkezett vissza, de már ez is óriási siker, hiszen hol van még az augusztusi határidő.

Én is megkaptam a borítékot, levettem róla az azonosításra alkalmas adatokat és eljuttattam a gyűjtőhelyre, az ellenzéki párt postaládájába. Nem voltam egyedül. Sorban érkeztek hasonló célból a „konzultánsok”. Az ellenzék eddig közel 1 milliót gyűjtött be, de „az ellenzék természetesen hazudik”. Nem mellesleg, aki nem támogatja pártunkat és kormányunkat, az úgysem számít, hiszen nem a nemzet része.

Hazugságok vására. Vajon felfigyelt-e valaki azoknak az óriásplakátoknak a szövegére, amelyek lépten-nyomon elénk tolakszanak a főutak mentén? ’A te országod, a te hangod” – hirdeti a szlogen. Feltűnt-e valakinek, hogy ez a szöveg a tudatalattira igyekszik hatni. Jézus urunk imádsága, a Miatyánk, jelenik meg benne: Eljött végre a te országod, mert hallathatod a hangod és meglesz majd a te akaratod. Véletlen? Szándékos? Belemagyarázás? Blaszfémia. Lényegében mindegy. Jól hangzó hazugság. Elbíbelődünk vele. Ki azzal, hogy kitölti, ki meg azzal, hogy dühöng azon, hogy hülyének nézik az egész országot. Azt az országot, amelynek a lerablása eközben változatlan erővel folyik. Amelynek lejáratásán Orbán oly keményen dolgozik itthon és az Európai Unióban. De ez már csak nagyon kevesünket izgat. Ez is cél, a valóság iránt érdektelenség fenntartása. A Fidesz szavazóinak tudatában csak a kormány rátermettsége csapódik le. A harc, a küzdelem a Magyar Nemzet fennmaradásáért a rá minden irányból fenekedő veszedelemmel és ellenségekkel szemben.

Kínosan mulatságos, hogy ez az intézményesített harc a legfőbb szövetségeseink ellen folyik, a legfőbb szövetségeseink gazdasági és politikai ellenfeleinek támogatásával. Van-e ennél abszurdabb élethelyzet?!

A másik, ettől látszólag független mai kérdésünk egy interjú kapcsán vetődött fel bennem. Mégpedig azért, mert mintha túlságosan keveset foglakoznánk azzal, hogy közelednek a 2022-as választások. Az már-már megszokottá vált, hogy a Fidesz választástól választásig kampányol. Nagy arccal hirdeti éppen soron lévő diadalát. Most éppen a szerencsére minden nagyobb drámai hatás nélkül lezajlott vírusjárvány első hullámának legyőzése van napirenden. Senki nem tudná megmondani, hogy ebben mekkora szerepe volt Orbánnak, mint ahogy azt sem, hogy valójában hány megbetegedés, hány haláleset történt. Talán örök titok marad, hogy hányan haltak meg a kórházi ágyak kiürítése miatt. A rendszer viszont elkönyvelhet egy vitathatatlan „sikert”. Megteremtette az egyszemélyi diktatúra alapjait és megtartotta annak főpróbáját is. Puha ágyat vetett a rendeleti kormányzásnak, s eközben még ráadásul sikerült ismét jó mélyen belenyúlni az államkasszába is. Csak úgy röpködtek kifelé a milliárdok, de hogy mire, milyen társadalmi haszon érdekében, arra máig nincs válasz.

Az általam említett interjú egyébként Fodor Gáborral készült és a Magyar Nemzet című, kormányellenességgel egyáltalán nem vádolható orgánumban jelent meg. Javaslom, hogy szakítsanak rá időt, mert nagyon tanulságos. (https://magyarnemzet.hu/belfold/a-liberalizmus-nem-anarchiat-jelent-hangsulyos-eleme-a-torvenyes-rend-8370213/) Szó van benne arról, hogy Fodor szerint a jelenlegi helyzetben nem beszélhetünk diktatúráról, Fodor is megemlékezik a kormány remek tevékenységéről járvány ügyben, és arról, hogy Karácsony Gergelynek ideje lenne már tenni is valamit, mert az üres duma ideje lejárt. Mond ő még ezen kívül is érdekes dolgokat, de nem ez volt a fontos ebben a cikkben, hanem a mögöttes tartalom.

Tudjuk, hogy Fodor a „liberális” Fideszből indult, eljutott egészen a liberális SZDSZ elnöki székéig, hogy ott aztán küldetését befejezve szétverje és fel is számolja azt. Bizonyára sokan felkapják most a fejüket, pedig tessék már végre észrevenni, hogy a Fidesz lényegében beépült valamennyi ellenzéki párt vezetésébe. Nem túlzás azt állítani, hogy egy-két kivételtől eltekintve lényegében a Fidesz hozta létre önmaga ellenzékét. Így aztán nem volt és jelenleg sincs különösebb oka aggodalomra. Az ellenzéki pártvezetők mindenben ügyesen az utasítások szerint járnak el. A diktatúra jogszabályi hátterét megteremtették. Baj tehát nem származhat az ellenzéki tevékenységből. Még pénzelik is titokban őket, hogy még „divatosabbak” legyenek, „gyorsan nő a népszerűségük” a (kormány által finanszírozott) közvélemény kutatások szerint.

Amikor azonban elérkezik az idő, meg fogjuk látni, hogy a mostanában alakult pártok sem különbek, mint a Fidesz más műpártjai. Az LMP, a Jobbik, a Milla mozgalom, a Szolidaritás mind eleven példa arra, hogy hogyan bomlanak fel nagyon gyorsan ezek a politikai alakulatok, ha veszélyessé válnak a rendszerre. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ezeknek az alakuló pártoknak a hitelét gyakran növeli, hogy tömegével csapódnak hozzájuk a naiv, megtévesztett emberek, akik tényleg hisznek abban, amit az adott párt meghirdet, amikor zászlót bont. Főszabály szerint bárki bármit mondhat, egyre azonban nagyon kell ügyelni. Nehogy azok kerüljenek túlsúlyba a párton belül, akik komolyan is gondolják, ami azon a pártzászlón lobog. Amikor így fordulnának a dolgok, és valódi veszélyt jelentenének az uralkodó pártra, azonnal szétrobbantják a rákos sejtet. Bomlás, fejetlenség, kiábrándulás, elfordulás a politikától…

Addig viszont sok rendes ember elbíbelődik olyan dolgokkal, amelyek sok mindenre jók, csak éppen a rendszer megbuktatása nem szerepelhet ezek között. Mert az nem lehet az „ellenzéki program” része.

Mielőtt bárki defetizmussal vádolna, csupán arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy aki valódi rendszerváltást akar, alaposan gondolja át, mire van ehhez szükség, melyik politikai alakulathoz csatlakozik. Kik lehetnek a szövetségesei és milyen érdekek mentén. Kik azok, akik a Fidesz legyőzésére vagy épp ellenkezőleg, az ellenzék gyengítésére és a hatalom megerősítésére szövetkeznek.

Címkép: A Milla tüntetése 2012-ben