Emberi hibák sorozata okozta a lelőtt ukrán repülő tragédiáját

Posted by

Írta: Euronews 

Emberi hibák sorozata okozta a lelőtt ukrán repülő tragédiáját

Rosszul kezelt katonai radar, nem megfelelő kommunikáció a katonák és a parancsnokaik között, valamint az engedély nélküli tűzparancs. Ezek együttesen vezettek 176 ember halálához január 8.án, amikor az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-esére az iráni Forradalmi Gárda légvédelme tévedésből 30 másodperces különbséggel két rakétát lőtt ki.

Ez áll az iráni polgári repülési igazgatóság szombat este közzétett jelentésében, ami csupán egy tényfeltáró munka, és nem jelenti a vizsgálat lezárását.

Az eddigi vizsgálat több olyan momentumot is felfedett, ahol elkerülhető lett volna a tragédia.

Például:

– A jelentés szerint a Boeing 737-800-at megcélzó föld-levegő rakéta indító állványát áthelyezték, és utána nem megfelelően állították be.

– Ezek után a katonák nem tudtak kommunikálni a parancsnoksággal, fenyegetésként értelmezték a polgári repülőt és kétszer tüzet nyitottak anélkül, hogy a rangidős tiszttől jóváhagyását kaptak volna

Iráni hatóságok kezdetben tagadták a felelősséget, csak néhány nappal később változtattak az álláspontjukon, miután a nyugati nemzetek több bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy Irán lőtte le a gépet.

Ezzel a mostani beszámolóval az események feltárása új szakaszba léphet, mert a lelőtt gép fekete dobozát Párizsba küldik, ahol nemzetközi nyomozók végre elkezdhetik az adatok megvizsgálását.

Szerzői jogok AFP