Csak elégedett emberek sokasága válik elégedett országgá

Posted by

Holoda Attila 2013-ban azzal lett ismert, hogy alig negyedéves tevékenység után lemondott az energiaügyi helyettes-államtitkári posztjáról. Előtte 23 évig dolgozott a Molnál a hazai kőolaj-, és földgázbányászat vezetőjekét, és a Magyar Bányászati Szövetség elnöki pozícióját is betöltötte. Az Orbán-kormány helyettes államtitkáraként olyan “lobbiszínezetű” megbízásokat kapott, és olyan szabályok megalkotásában kellett volna részt vennie, melyek mögött egy bizonyos érdekcsoportot sejtett, ehhez pedig indoklása szerint nem tudta az arcát adni. A Munkások Újsága interjút készített vele. Ebből közlünk részleteket.

Munkások Újsága: Mind munkáltatói, mind szakszervezeti oldalról volt, van kapcsolata a munkásokkal, dolgozókkal, munkavállalókkal kinek, hogy tetszik. Mit lát ma alapvető különbségnek több évtizedre visszatekintve, ha a munkás oldalát nézzük?

Holoda: A leginkább alapvető különbség a kiszolgáltatottságuk mértéke. Az elmúlt 10 évben kizárólag csak a munkavállalók, a melósok hátrányára változott a munkakörülmények, a munkához való jog és az érdekképviselet szabályozása. A szocializmusban erősen devalválódott szakszervezeti mozgalmat sikerült annyira ellehetetleníteni, hogy mára már alig-alig van valódi érdekképviselet, a melósok hangja nem jut el a vállalatok vezetéséhez, s miközben a technológiák fejlődésével, a robotizáció erősödésével sokkal inkább szükség lenne arra, hogy a gyártás, termelést, vagy éppen szolgáltatást ténylegesen végzők véleménye, javaslata eljusson a felsővezetéshez és ezáltal részvételük a vállalat teljesítményében, valamint saját elismertségük emelkedjen, ehelyett a menedzsment próbálja mindig kitalálni, hogy tudnak jobbak, hatékonyabbak, olcsóbbak lenni. Aminek a vége persze mindig a létszám csökkentés, vagy éppen a tapasztalt, évtizedek tudását és alapos ismeretét hordozó vezetőket felváltják olcsóbban dolgozó, nyeretlen kétévesekkel, akik aztán az első adódó válság helyzet idején összeomlanak a problémák súlya alatt. Ők, az ifjú titánok kizárólag sikerre készültek, pedig válságok, kudarcok hordozta tapasztalás nélkül nincs stabilan fenntartható fejlődés sem.

A dolgozó ember nem csupán egyik eleme a gyártási, vagy szolgáltatási folyamatnak, hanem aktív részese és formálója is egyben. Én, személy szerint sokat tanultam minden munkatársamtól, akikkel dolgozhattam együtt, teljesen függetlenül attól, hogy mérnök, vagy éppen fizikai dolgozó volt, mert tudtam, hogy a saját szakterületével kapcsolatosan olyan dolgokat tudhat, amik máshonnan nem, vagy nem úgy fedezhetők fel. Vezetőként és menedzserként is mindig gondosan ügyeltem arra, hogy erős, szakmailag felkészült szakszervezettel tárgyalhassak, mert akkor tudom magam mellé állítani a munkavállalókat, ha valódi partnernek tekintem őket. Sok válságos szituációt oldottunk meg együtt, én ugyanis nem hiszek abban, hogy majd jön valami „nagyon okos ember”, aki mindenre tökéletes választ tud adni.A munkahelyi közösség nem emberek sokasága, hanem egy olyan vállalati kultúra hordozója és közege is, melyben éppen olyan fontos szerepe van a „fehérgalléros” és a „kékgalléros” munkaerőnek.

Ehhez egyrészt olyan nyelven kell beszélnünk egymással, amelyet mindketten egyformán megértünk. Sosem szerettem azt, ha felsővezetők mindenféle angolszász közgazdasági kifejezéssel dobálóztak egy szakszervezeti tárgyalás során, mert azt tapasztaltam, hogy ez zavarja és ellenségessé teszi a tárgyalópartnereinket, ahelyett, hogy – még ha eltérő indíttatásból és mérlegelési szempontból is -, de egy közös nyelven beszélnénk, mert akkor nem beszélünk el egymás mellett! Mivel szakszervezeti vezető is voltam korábban, én azt munkáltatóként sem felejtettem el, hogy egy sikeres tárgyaláshoz alaposan ismernem és értenem kell a másik érveit, szempontjait, tudnom kell, hogy mi a fontos, mi a kevésbé lényeges elérendő cél számára, és annak megfelelően kell a saját érvrendszeremmel előhozakodni. Ha el tudom fogadtatni a tárgyalópartneremmel, hogy vannak számomra is kiemelten fontos és kritikus célok, akkor egy idő után fogunk tudni egymást megértve kommunikálni.

Amíg csak kinyilatkoztatások, egymás mellett elbeszélés, asztalcsapkodás, sztrájkkal fenyegetés van, az nem tárgyalás. A tárgyalópartneremet legelső sorban is tisztelnem kell. Nagyon fontosnak tartanám, ha belátnák a munkavállalók is, hogy erős, egységes érdekképviseletre van szükségük a munkáltatóval való tárgyalásokhoz. Nem fognak minden egyes munkással leülni egyezkedni sem a munkakörülményekről, sem a fizetésről, de egy erős szakszervezet megkerülhetetlen lehetne. A kiszolgáltatottságot akkor lehet csökkenteni, ha van érdemi párbeszéd, ha van olyan Kollektív Szerződés, ami érdemben szabályozza a munkáltató és a munkavállalók közötti viszonyt. Túl kellene már lépni azon, hogy a dolgozók maguk becsmérlik a szakszervezeteket és folyton a szocialista időszakra, meg a rosszemlékű „üzemi négyszögre” utalgatnak vissza. Ez a mostani helyzet ugyanis kizárólag a munkáltatónak jó, a melósnak biztos, hogy nem lesz belőle haszna.

Munkások Újsága: Állt ön elé a múltjában egy dolgozó, hogy márpedig nekem nem felel meg ez a munkakörülmény, fizetés, időbeosztás, bármi, és kérte segítségét?

Holoda: Hát persze, sokszor kerültem ilyen helyzetbe. Persze, azt nem tanítják az egyetemen, hogy miként vezessük a munkavállalóinkat, miként irányítsuk a ránk bízott embereket. Úgy vélem, az első és legfontosabb, amit ezen a területen megtanultam, az a humánum. Vezetőként felelősséggel tartozom értük, így ha problémájuk, gondjuk, vagy éppen kérésük adódott, akkor leültem és meghallgattam őket. Persze, nem mindig és mindenkin tudtam segíteni, de törekedtem arra, hogy megértsük egymás álláspontját és ha lehet találjunk mindannyiunk számára kielégítő kompromisszumost megoldást.Az én ajtóm mindig nyitva állt minden munkatársam előtt, akkor is, amikor művezetőként dolgoztam, akkor is amikor főmérnökként, amikor egy nagy szervezet igazgatójaként, de még a minisztériumban is, helyettes államtitkárként is. Ez utóbbi okozott ugyan némi értetlenséget, de hamar „megtanultuk egymást”, így a nyitottságom egy-két kivételtől eltekintve őszinte munkatársi fogadtatásra talált.

Munkások Újsága: Az a kánon, hogy azért nem emelkednek a bérek, mert akkor a multik elvinnének innen a gyáraikat? De akkor miért nem készül minden Kínában vagy Indiában? Helyes az érvelés?

Holoda: Ez hazugság és demagógia. Ezek a „féltve óvott” multik szinte nem is fizetnek bért saját pénzükből a munkavállalóknak, hiszen „pártunk és kormányunk” olyan mérhetetlen nagyvonalúsággal vállalja át (a mi közös pénzünkből persze!) tőlük a bérek és közterhek fizetését, csak azért, hogy idejöjjenek, amit a haza kis és középvállalkozásoknak soha, de soha nem tesz lehetővé. A nagy gumiipari, autógyártó és egyéb elektronikai multicégek, akik itt vannak nálunk, Magyarországon átlagosan 15-40 millió forintot kapnak minden egyes munkahelyért, így nekik gyakorlatilag egyetlen fillérjükbe sem kerül 4-5 évig a munkavállalók alkalmazása. Munkahelyet teremtenek? Persze, a mi pénzünkből. Azt a hazai vállalkozások is tudnák. A kedvezményezettek megtalálhatók a PM (korábbi NGM) honlapján is, így bárki ellenőrizheti nyugodtan. Ezen kívül számos olyan kedvezmény, ingyen feltételt kapnak (például több betáplálási oldalú villamosenergia ellátás kiépítése állami pénzből, gyár telephely előkészítése tíz-húsz milliárdokért önkormányzati hitelből), ami miatt kizárt, hogy olyan gyorsan itt hagynák ezt az aranytojást tojó tyúkot! Stratégiai partnerséget is csak velük köt a kormány, nem a hazai vállalkozásokkal, azokat inkább kötelező fegyelemmel tartja kordában a bábjaként mozgatott Kereskedelmi és Iparkamara segítségével.

Munkások Újsága: Meg tudja fogalmazni mit jelent az, hogy munkás büszkeség?

Ha az ember tisztában van azzal a hozzáadott értékkel, amit ő maga tesz hozzá saját cége működéséhez és sikereihez, akkor legyen is arra büszke, ne „csakúgy” tudomásul vegye. Minden egyes láncszemnek, minden egyes kis fogaskeréknek megvan a maga szerepe egy rendszerben, ki-ki képességei, végzettsége és tudása szerint vesz részt a nagy egészben. Az eredmény, legyen az egy autó, egy gép, vagy egy szép épület, vagy éppenséggel egy jól működő szolgáltató vállalkozás az ő teljesítményét is dicséri, ezért joggal lehet és legyen is büszke arra, amit hozzátett. Töltse el büszkeséggel az is, ha olyan szervezethez, céghez tartozhat, amelynek a teljesítménye elismerést vált ki a piac többi szereplőjében és elégedettséggel tölti el a vásárlót is. Csak felemelt fejjel lehet előre nézni, ha folyton a cipőnk orrát bámuljuk, egyre kisebb lépésekkel botorkálunk, sőt a végén elvéthetjük a célt is!

Csak elégedett emberek sokasága válik elégedett országgá, az ország vezetőinek és családtagjainak, haverjainak egyéni boldogsága és boldogulása nem közös örömünk, még ha a propaganda ezt állítja is. Ez csak szemfényvesztés, aminek nem szabadna bedőlni! Olyan új munka törvénykönyvre van szükség, mely a munkavállalót védi, a munkáltatónak pedig jogbiztonságot és kiszámíthatóságot jelentő eszközt jelent a kezében, nem tesz kiszolgáltatottá sem munkavállalót, sem munkáltatót sem egymással, sem pedig az állammal szemben!

Munkások Újsága. http://muon.hu/