Nem magánvélemény

Posted by

Fábián András

> Olvasgatom a joggal felháborodott megszólalásokat Kaleta Gábor ügyében. Tudom, sokaknak már a könyökén jön ki, unja, elege van belőle. Mint apuka és nagypapa, sok-sok apuka, anyuka és nagyszülő nevében is mondhatom azonban: nincs jogunk unottan rálegyinteni az ügyre. Nem mondhatjuk, hogy na és, uncsi! Ez van! Ha dühöngünk, attól jobb lesz?

Nem mondhatjuk, mert nem Kaleta Gáborról van szó, hanem azokról a kaletákról, akiknek a viszonylagos érinthetetlenségét a rendszer garantálja. Hiszen lényegében az történt, hogy az emberi faj egyik leggusztustalanabb, legundorítóbb bűncselekményét elkövető humanoid pusztán a korábban betöltött pozíciója, és joggal feltehetjük, politikai és egyéb „kapcsolatai” révén, lényegében megúszta a méltó büntetését. Más kérdés, de persze ide tartozik, hogy a védőbeszédben elhangzó „jó keresztény, buzgó vallásos hitéletet él és gyakran jár gyónni” érvrendszer hathatott a bíróra. Az sem kizárt, hogy már nem annyira a joghoz, hanem sokkal inkább a rendszerhez hű bíró ült a pulpituson. Vannak már ilyenek, és az ügyek már megtalálják őket, ők pedig tudják, hogy mit kell tenniük. Ha esetleg nem tudnák, akkor majd a főnök eljuttatja hozzájuk a megfelelő időben az üzenetet a legmagasabb helyről. Eszébe sem jutott a független bíróságnak például, hogy pótnyomozásra adja vissza az ügyet az ügyészségnek. Ezzel is kell majd foglalkoznunk egyszer, nem is sokára.

A Büntető törvénykönyv 204§-a részletesen szabályozza a gyermekpornográfia bűncselekményét. Ha az ember veszi magának a fáradságot ahhoz, hogy alaposan áttanulmányozza a törvényhelyet, tüstént szembesül a ténnyel: a vádat képviselő ügyész itt bizony alapos mérlegelés után választotta ki azt az elkövetési magatartást, amely védence, akarom mondani a vádlott számára a legenyhébb büntetést garantálja. A hivatkozott paragrafus (1) bekezdése ugyanis kimondja:

Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt
a) megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig,
b) készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, egy évtől öt évig,
c) forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Van még tovább is, de szerintem nekünk ennyi elég is. A bírónak is elég volt, semmi többre nem volt kíváncsi. Elég volt a legenyhébb, nem tagadható tényeket beismerni és már jöhetett is az ítélet – tárgyalás nélkül. Semmi tanú, semmi kényelmetlen faggatódzás, semmi bizonyítási eljárás.

Szakemberek, szakpszichológusok szerint a pedofil nem áll meg a képek gyűjtögetésénél és azok nézegetésénél. A nyomozóhatóság az, amely megáll, ha megállítják. Nem nyomoz tovább, ha az ügy ura, az ügyész azt mondja, hogy köszönöm, elég. Másrészt ki tudja, mi történhetett a messzi Peruban, kinek van arra ideje és pénze, hogy ott kutakodjék. Ja, hogy már a kihelyezése előtt, itthon is elképzelhető, hogy… De hiszen az meg olyan régen volt már. Ki emlékezhet mindenre? Maradtak tehát annál, amit a külföldi rendvédelmi szervek fehéren, feketén bizonyítottak. Az is épp elég, minek tovább bolygatni az ügyet. A Borkai ügyből is mi lett, ugyebár. Úgynevezett „ügy” nem.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy bizonyos Békési Marcell nevezetű tollnok statisztikát készített, miszerint a „függetlenobjektív média” (SIC!), ami alatt ezúttal kizárólag az INDEX szerepel, és ő tudja, miért, csupán 14 írásban foglalkozik a pedofil nagykövet ügyével. Összevetésképp Borkai Zsolt nevére 1384 (!) találatot dobott neki a gép. Ebből is látszik – vonja le a következtetést az oknyomozó – hogy valaki leállította őket. Hiszen „Kaleta végülis a Gyurcsány érában lett felépítve. Erre rájöttek a libsik és most utasításra kussba vágták magukat”.

Valószínűnek tűnik, hogy egy dologban ez a Békési nevezetű nem téved. Jelesül abban, hogy a „függetlenobjektív médiát” lassan már valóban csak az éppen végnapjait élő INDEX képviseli.

Volt alkalmam találkozni egy a Kaletáéhoz hasonló üggyel, ahol a pedofil a saját gyerekeit zaklatta, és ez a felesége tudomására jutott, aki azonnal elvált tőle. Bejelentést is tett a munkahelyén, ahol az illető magas beosztásban, bizalmi állásban dolgozott. Nagy suttyomban az illetékes vezető külföldre küldte emberünket, hogy elüljenek a hullámok, elfelejtődjék az eset. Az illető ugyanis magas politikai körökkel volt közeli kapcsolatban. Kisvártatva azonban híre jött, hogy a messzi távolban is gyermekeket zaklatott. Amikor lelepleződött, kalandos utakon hazaszökött. Azt hihetnénk, hogy itthon aztán elérte őt jól megérdemelt büntetése, de nem. Ma is él és virul, továbbra is magas beosztásban. Alig néhányan tudják róla, ki is ő valójában. Viszont a legérzékenyebb testrésze azóta is a főnök markában pihen.

Nix ugribugri. Ugye tetszik érteni? Hogy azóta hol, kivel, mit csinál, nem tudom. Úgy tűnik, az elmúlt időszak alatt vagy ügyesen konspirált, vagy ügyesen falaznak neki. Más esetben egy prominens illetőt a titkosszolgálat lopott haza külföldről, hogy aztán gyorsan továbbküldjék egy másik országba, ahol még egyelőre nem bukott le. Vagy ki tudja.

Nos, többek között ezért sem derül ki nagyon sok ügyről, hogy van, létezik. Sok elkövetőről az ügyesen bogozott szálak miatt, a kéz kezet mos, ma nekem, holnap neked sunyi érdek-összefonódások apropóján soha, vagy csak nagyon ritkán derül ki, hogy nem áll meg a képek nézegetésénél. Pláne, ha azok, akiknek dolga lenne az ügyek végére járni, maguk is megállnak azon a ponton, ahol megszakad a tagadhatatlan bizonyítékok láncolata. Nem kotornak mélyebbre a mocsokban.

Ez a rendszer velejéig romlott. A pedofil pedig, hiába próbálkozik a G. Fodor féle bagázs, nem lesz egyik napról a másikra. Viszont ha lebukik, és bármely okból nem tárják fel a bűncselekményt teljes egészében, akkor senki nem mossa le a regnáló hatalomról, hogy ő mosta ki a fekáliából. Pláne, ha tíz évre titkosítják az ügy egyes részleteit. Joggal vetődik fel a kérdés: ugyan miért? Talán mégsem állt meg ez az illető a képek nézegetésénél? Talán a tíz év leteltével előlép néhány hajdani kisfiú, vagy kisleány és elmondja, hogy a bácsi mit tett vele? Tíz év alatt sok minden elévül, sok minden bizonyíthatatlanná válik. Tudunk ilyen esetről ebben a rendszerben. A bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának áldozatai csak évekkel később tettek vallomást az ügyben, pedig már korábban is felmerült ellene a gyanú. Valahogy azonban mindig a helyén maradt. A gyerekek rettegése, a kollégák és a felettesek hallgatása tartotta a helyén.

Joggal feltételezhető, hogy a titkos pedofil hálózatok tagjai sok helyen jelen vannak, és őrködnek azon, nehogy néhány prominens „klubtag” lebukjon, mert akkor bukhat az egész hálózat. Az utóbbi időszak egyik eklatáns példája Jeffrey Epstein esete. Igen magas helyekre, egészen András brit hercegig nyúltak-nyúlnak a mind kínosabbá váló ügy szálai. Nem véletlen, hogy többen kételkednek abban is, hogy Epstein, a szigorú, 24 órás őrizet ellenére önkezével vetett véget életének. Sokan gondolják úgy, hogy volt, aki vezesse azt az önkezet azért, hogy a titkok titkok maradjanak.

Sokan ma a halálbüntetést követelik vissza, csonkításos javaslatok hangzanak el, hóhért kiáltanak. Mások, a józanabbak, kényszergyógykezelést követelnek, de mindenképpen méltó büntetést és egy olyan nyilvántartás felállítását, amelyben ellenőrizhetőek azok, akik gyermekmolesztálási ügyekben érintettek. (Az USA-ban van ilyen.) A transzszexuálisok ma már el vannak zárva a nemváltoztatás utáni névváltoztatás lehetőségétől. A pedofilokra ez a korlátozás nem vonatkozik. Az ítéletet követő nap hajnalán az inszomniával küzdő Semjén miniszterelnök-helyettes nem rohant be törvénymódosító javaslattal a házelnök úr hivatalába. E családbarát kormány 133 bátor támogatóinak körében valakiknek valamiért nem érdeke a gyerekek szigorúbb törvényi védelme. Az iskolarendőr az más. Az veri a gyereket, nem „szeretgeti”.

Pedig ha a pedofil mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, nyugodt szívvel jelentkezhet óvó néninek, óvó bácsinak, csecsemő gondozónak, gyermekápolónak. Kvázi legálisan fogdoshatja, zaklathatja a gyerekeinket és unokáinkat. Az újszülötteket is beleértve. A gyermeki félelem, a szégyenkezés és a kikényszerített függőség pedig befogja a gyerekek száját. A jelenlegi rendszer lényegében ehhez asszisztál. Mondhatnánk, valószínűleg máshol igyekszik kézben tartani a dolgokat. Persze mindenki csak addig vonogatja a vállát, amíg egyszer a szűkebb család kiskorú gyermeke kisírt szemekkel jön haza az óvodából, és elmeséli, hogy mit csinált vele a Laci óvónéni…