A vívók elnöke

Posted by

Radnóti László MOB Médiadíjas újságíró-sportriporter írása

> A sport világában is ismerünk (tiszteletre)méltó és kevésbé méltó figurákat. Előbbiek azok, akikre felnéznek a fiatalabbak, példaképül választják őket, mert valami olyat produkáltak – világversenyeken, olimpiákon – amitől duzzad a honfiúi/honleányi kebel. Igaz, hogy egy kimagasló sporteredménytől nem lesz jobb sok százezer ember sorsa, életek százait sem mentik, mint a jó orvosok, mégis tisztelettel adózunk nekik, mert teljesítményük mögött tisztes munka áll. Mindentől függetlenül a sport mégis a világ legszebb mellékes dolga.

Ebben nincsenek kivételezettek, szerzett jogokkal pályára lépők: a két métert akkor is át kell ugranod ,ha képességeid alapján csak alatta bújhatnál át. Nem elég, mondjuk, csak arra hivatkozni, hogy „nem tudok ekkorát szökkenni, de a szüleim a ’szoc.hazáért’ kitüntetettjei voltak. Többnyire rokonszenves demokrácia honol ebben a szférában. Akár a közlekedésben. Csak éppen nem biztos, hogy ha jobbról érkezel, feltétlen elsőbbséged van. Nos, itt a baj a sportban, mert a tiszteletre kevésbé méltó társaság tagjait bizony „ejtőernyősként” pottyantják a magas pozíciókba, néha bal felől, máskor jobb felől fújó széllel.

Nem lenne ezzel semmi gond, hiszen a földgolyó minden táján napi gyakorlat, hogy a sportolók tőkét, azaz tőkéseket igyekeznek megnyerni a működésükhöz. Ha nem pénzes potentátokat, akkor legalább olyanokat, akik kapcsolati tőkével rendelkeznek, ergo alkalmasnak tűnnek a „kijáró ember” szerepére. Sportéletünkben is akad szép számmal, aki ilyen-olyan párt képzeletbeli zászlaja alatt , jobbára demokratikusnak tűnő szavazás útján lett egy sportág első embere. Közülük sokan beletanulnak a „szakmába”,a terület nyelvezetébe-szabályaiba-követelményeibe, tehát jó és hasznos elnökök lesznek. Mások mögött viszont összesúgnak és elnézően összenevetnek a bástyákon belüliek, mert a nyakukba ültetett jövevény a tituluson kívül semmit sem tud felmutatni. Például ilyen a legsikeresebb magyar olimpiai sportág ,az intelligenciát is követelő emberek sportja, a vívás.

Évek óta figyelhetjük a fehér-ruhások kínlódását, amelynek egyik fő oka a fentről áramló „vezérkari” dilettantizmus. Vajon mi alapján került elnöki székbe a jelenleg regnáló úr? A vívásban ismerünk szúró-vágó fegyvert. Hoppá, megvan! Világos a döntés háttere: legyen ő, mert kitűnően eligazodik eme vasak között. Tanult szakmájában forgatta ezeket. Mármint a szúrásra való kést és a vágóbárdot, lévén egykor hentessegéd Gödöllőn. Aztán valahogy fölkapaszkodott az uborkafára. Csakhogy a nemzetközi tekintélynek örvendő magyar vívósport főembereként nem elég csak megjelenni valahol, hanem meg is kell szólalni, és viselkedni is tudni kell(ene). Emberünk annyit még megtanult valahol, hogy például egy temetésen nem kell elsőként és azonnal fölkérnie az özvegyet, ha megszólal a zene. És talán azt is tudja már, hogy egy fogadáson nem veszik jó néven, ha a magyar sportvezető a függönybe törli az orrát. De itt nyilván véget is ér az etikettje.

Sajnos senki sem meri megmondani neki, hogy zsebre tett kézzel nem beszélünk egy gyűlés résztvevői előtt, s hogy hölgyeknek nem nyújtunk előre kezet a bemutatkozásnál. Az igék megengedő módja sem „láthassuk, tudhassuk”, hanem láthatjuk, tudhatjuk. Az már túlzott elvárás lenne, hogy az illető legalább egy idegen nyelven többet tudjon kommunikálni egy Jónapot!-nál. Sok elnököt, komoly embereket láthattunk ezen a poszton: minisztert, köztiszteletben álló egyetemi professzort, rádió és tévéelnököt, kutatóintézeti igazgató-világbajnokot, bankvezért, Tarlós főpolgármester mellett a legismertebb hazai polgármestert. Ők voltak Valakik. A honi rendezésű világbajnokságon láttam utoljára „csámpáskodni” ezt a minden szempontból abszolút alkalmatlan fickót, azóta – nem egyedüliként – messze elkerülöm a nagy vívóversenyeket, mert kínos és feszélyez őkelme otrombasága. A kard-döntő utáni tájékoztatón kérdezte tőlem egy külhoni kolléga, hogy ki az az ember ott fönn a pulpituson, aki az orrát túrja? Herr Tahó – válaszoltam szégyenkezve. Ő az MVSz-President. Megköszönte, majd így jelent meg a tudósításában: „Tacho elnök úr látványosan elégedetlen volt a magyarok szereplésével.”

Végül egy momentum a közelmúltból: nagyhírű, öreg vívók mutatták a szakszövetség jubileumán kapott egyen-váza nyakára akasztott táblácskát, miszerint az XY elnök adománya. Ez már több mint gusztustalan. Ez kapitális bunkóság! A magyar vívás és annak csúcsszerve nem Cs.Zs.,ő csak egy funkci. Nem ő, hanem a Szövetség adja az elismerést, ő legföljebb átadja azt. A pénzt a kluboknak nem ő adja, hanem a kormány. Ja, kérem, az igekötők jelentésmódosító szerepével is illenék tisztában lenni. A kés meg a villa használatáról nem is beszélve.

Megosztotta Kovács Tamás a Facebookon

A kép illusztráció