Levelező tagozat

Posted by

Tamás Ervin >

A miniszterelnök egyik levelét írja a másik után – az időseknek mindjárt a nekik nyomtatott lapban, köszöntőként, most az érettségizőknek fog, de mindenkit megnyugtatok, van még bőven célcsoport.

Felesleges azon lamentálni, hogy ezek a hol konzultációnak álcázott, hol postai küldeményként érkező, s személyesnek mutatkozó sorok mennyibe kerülnek, ma éppen nem kórházi berendezésekhez, hanem a Lánchíd felújításához hasonlítva – hagyjuk ezt már. Örvendezzünk, hogy unos-untalan megszólít minket a főnök, törődik velünk, s ezt hogy tehetné másként, mint közpénzen.

Éppen az volna üdvözítő, ha a főpolgármester úr is venné magának a fáradságot és írna nekünk valamit, sőt, a nagyobb városok elöljárói is, de nem ám drótpostán, hanem klasszikus úton, egyesével valamennyi helyi lakosnak. Ettől valószínűleg kedvet kapnának a szolgáltatók, amelyek anonim módon, rideg tömörséggel afféle hirdetményeken közlik velünk a lomtalanítás időpontját, vagy a féregirtást, óraleolvasást – az igazgatók megszólíthatnának bennünket kedves közvetlenséggel, mindenkit a saját nevén, hogy például használjuk szelektíven a kukákat. Ez utóbbival könnyen mérni lehetne a hatásfokot, mit is indít meg bennünk a sok-sok főnök levele.

Múzeum- és színházigazgatók, koncertszervezők szintén megújíthatnák így nyitás táján a közönségükkel való személyes kontaktust – hamarjában egy nagy levelesládává válna az ország, a kézbesítők és borítékgyártók, de a büszke címzettek is reneszánszként élnék meg a tradicionális forma újjáéledését. A reklámfüzetek, a direct mail vevőcsalogatók álságos világa különben is a dekadencia melegágya, a polgár másként bont borítékot, ha pontosan tudja ki miért fordul hozzá, miben tart igényt tanácsára, mire kéri.

Fontos tehát, hogy válaszoljunk is ezekre a levelekre, ne csak a konzultációk alkalmával éljünk a visszacsatolás eszközével hanem mindig, mindenkor. Később azért fogjuk várni a postást, hogy vajon miként reagál a megannyi főnök a sorainkra, s ez már maga a fél megoldás, enyhítő balzsam hétköznapi gondjainkra. Politikai hozama szintén kézzelfogható, a módszer felmutatásával ezután senki nem oktathat ki bennünket demokráciából. A helységnévtáblákon hamarosan megjeleníthető, hogy itt levelező tagozatú a község, a város, az ország. Természetszerűleg rovásírással is