Búcsú

Posted by

Ferber Katalin
> Álma vitte át tőlünk egy messzi világba .
Hosszú és küzdelmes élete volt, de mindenkié az volt a korosztályában.
Hat gyerek, egy kíméletlen anyós, évtizedekig a kuporgatós lét, no de sokan éltek így, nem volt ebben semmi rendkívüli.
Három nappal korábban nekem megsúgta, hogy hamarosan elmegy, jó messzire. Tréfásan biztattam, de ő határozottan mint mindig, megismételte, érzi hogy mennie kell. S most ott ültünk mellette, arca kisimult, derű látszott rajta vagy csak én képzeltem, hisz csak derűsen láttam, mióta ismertem.
Lányai csendesen sírdogáltak, elsőszülött fia, aki most “családfő” lett a szokásoknak eleget téve, intézkedni kezdett.
Egy órával később megjelent a temetkezési vállalat embere, kellően komoly de udvarias arckifejezéssel, halkan beszélt, az alkalomhoz illően.
Annak ellenére, hogy a társadalom minden tagja nagyon ügyel a magánszféra és a nyilvánosság közötti különbségtételre, (szavaik vannak erre vagyis komolyan kell venni), az emberélet talán két legintimebb eseménye intézményekre van bízva, s mielőtt bárki félreértené, mindezért rengeteget kell fizetni. Intézményesített rítus: Japánban a temetés és az esküvő a két legjövedelmezőbb “üzletág”.
A temetkezési vállalat forgatókönyvet készít, mindent megrendel, mindent beszerez ami szükséges. A két nap eseménysorozatát időbeosztással együtt kaptuk tőlük meg. A második nap már a ravatalozóban történik, ott a cégnek már nem sok dolga maradt.
Fényképes katalógus, csokrok kiválasztása, a ravatal megtervezése. Én az első alkalommal vettem részt egy temetés előkészítésében.
A szerepek láthatóan elkülönültek. A virágokat én, az elsőszülött fiú felesége válogattam ki, a ravatal díszítését a férjem, az otthoni elsiratást és a halotti tort a két lánytestvér szervezte az ügynök ajánlatai alapján.
Megérkezett a buddhista szerzetes is, aki először otthon, aztán a hamvasztás után újra elűzi a rossz szellemeket, így akadályozva hogy a halott lelke visszatérjen az élők közé.
Másnap volt az otthoni szertartás, csak a családtagok részvételével.
Nem egy családtag nyitott ajtót, hanem egy ismeretlen, sötét öltönyös elegáns fiatalember.
Az előszobában egy sötét kosztümös elegáns fiatal nő irányított a nagyszobába. Zavarban voltam, hiszen évek óta rendszeresen jártam ebben a házban és nem értettem hogy miért egy ismeretlen ember kalauzol engem.
Minden a szomorú eseményt megszervező cég instrukciói alapján zajlott.
A ravatal melletti egy percig tartó búcsú, az újonnan érkezettek elirányítása a megfelelő helységbe, a halotti tor megkezdése, s én őszintén szólva megkönnyebbültem amikor ezen a cég emberei már nem voltak jelen.
Kultúrák, szokások között nincs minősítés, csak különbségek.
Ennek ellenére nekem furcsa és elidegenítő volt mindaz amit két nap alatt láttam.
Hetekkel később derült ki, hogy a férjem édesanyja, bár nagyon szerény nyugdíja volt, évtizedeken át titokban és havonta spórolt a saját temetési költségeire hogy ne a hat gyerekét és annak rokonságát terhelje a búcsú költségeivel.
Nincs nagyobb szégyen, mint másoktól függeni. Nincs zavarbaejtőbb, mint bármilyen helyzetben gyengének mutatkozni.
A férjem édesanyja az egyik legerősebb nő volt akivel a sors összehozott, ma is törékeny, derűs, szűkszavú királynőként él az emlékezetemben. Mindent tudott arról, amit ma már kevesen: életünk legfontosabbja az öröm, s én őt annyiszor láttam örülni, hogy biztos voltam benne, jó helyre ment el, de a derűjét itt hagyta nekem, s mindazoknak akik ismerték őt. i
Kilencvenhárom éves volt, soha nem volt beteg, s kórházat csak kívülről látott.
Végigélte a huszadik századot mégis megőrizte a derűjét.
Van ennél több?

Címkép: Japán temetési virágdíszítés