A dolgok állásáról

Posted by

Fábián András
> Hallgattam a minap egy beszélgetést a rádióban Fekete-Győr Andrással annak apropóján, hogy a Századvég (!) felmérése szerint, a biztos szavazó pártválasztók körében, a Momentum hirtelen megerősödött. Már-már beérte a Demokratikus Koalíciót. Előbbi 10%-os utóbbi 11%-os támogatottsággal bír. Természetesen egyik sem fenyegeti a toronymagasan vezető rendkívül népszerű Fideszt, amely 54%-kal áll az élen. Az eredmények – legalábbis számomra – elgondolkodtatóak.
Mielőtt bárki az orromra koppintana, hogy: Ugyan kérem! De hisz ez a Századvég! Fidesz cég! Megrendelésre dolgozik! – sietek kijelenteni, hogy tudom. Éppen ez sarkantyúzta meg a gyanakvásomat. Mire megy itt ki a játék? Mit akar a Fidesz azzal, hogy az eddig 5-6%-on álló ifjúsági párt (szerintem nyugodtan nevezhetjük így) támogatottsága, hirtelen mintegy a duplájára nőtt? Természetesen azt, hogy a Momentumot fellelkesítse, aktivizálja és saját erejének tudatában szembefordítsa a többi párttal.
Ezért is lettem figyeltem nagyon arra, hogy hogyan reagál Fekete-Győr András. Meg kell mondanom, nagyon visszafogott és realista volt az eredmények tekintetében. Nem tulajdonított a felmérésnek túlzott jelentőséget. Elmondta viszont, hogy a színfalak mögött, a nyilvánosság mellőzésével folynak az ellenzéki egyeztetések. Gondosan ügyelnek arra, hogy ezek a megértés, az elfogadás az egység megteremtésének szándékával történjenek. Nem az a cél, hogy a látszólag erősebb ráerőltesse az akaratát a látszólag gyengébbre. Sem a Momentumot, sem a többi pártot nem ez motiválja. Kemény viták is vannak természetesen, arra azonban vigyáznak, és ebben meg is állapodtak, hogy nézetkülönbségeiket nem viszik ki a nyilvánosság elé.
Gyorsan megjegyzem, hogy a nemrégiben a XIII. kerületben lezajlott időszaki önkormányzati választások során sajnálatos módon éppen nem ez a visszafogottság érvényesült, de spongyát reá.
Azt is mondta a pártelnök, hogy igyekeznek olyan kormányváltó programot kidolgozni, amely valamennyi ellenzéki párt javaslatát és véleményét igyekszik visszatükrözni, ha azokban konszenzus mutatkozik. Gyorsan hozzáteszem, hogy utánanézhettem volna pontosan, mit is mondott Fekete-Győr, de szándékosan nem tettem, mert úgy gondoltam, sokkal fontosabb számomra, számunkra az, hogy mi ragad meg az éterben elszálló szavakból bennünk. Így aztán csak remélni merem, hogy nem csal meg a memóriám, vagy ha mégis, az olvasó majd kiigazít.
Minden esetre ebben a beszélgetésben volt két pozitív hír. Van egyeztetés és nincs kibeszélés. Nem lennék meglepve túlzottan, hogy Semjén új spiontörvényének is az lehetett az egyik motivációja, hogy az istennek sem tudják, miről sutyorog az ellenzék és ez már-már dührohamot váltott ki a kedves vezetőből. Nincs beszédtéma, nincs kit szapulni. Némiképp kilóg ebből a sorból a Jobbik „meggondolatlan”igen-szavazata az említett törvény elfogadásakor, de hát a ló is nyerít néha, pedig annak négy lába is van. Mindegy. Bocsánatkérés elfogadva. Nem rajtuk múlt ennek a spiontörvénynek az életbe léptetése, és ők is szívni fognak miatta.
Ezzel el is jutottunk a mai másik problémahalmazhoz. Újra és újra felvetődik a kérdés és a kritika: mit keres az ellenzék még mindig a Parlamentben?! Rutinból röppen a válasz: azért kell ott lenni, hogy hallassuk a hangunkat, hogy elmondhassuk a véleményünket.
Most éppen Gyurcsány Ferenc töltött fel erről egy videót, amelyben egy igen távoli ismerőse által küldött SMS-sel és részben még önmagával is vitatkozva érvelt amellett, hogy miért van szükség az országházban való jelenlétre. Számomra a legtisztességesebb érv a pártelnök által elmondottak közül az volt, hogy igen, valóban, a pénz, a fizetés és a párttámogatás is attól függ, hogy benn vannak-e a Tisztelt Házban. Ha ugyanis távol maradnak – ugrik a lóvé. Akkor pedig nem tudják fizetni a bérleti díjakat, alkalmazottakat, a szakértői munkát. És megint az obligát érv: ragaszkodnak a demokratikus parlamentarizmus eszméjéhez. A Parlamentben ugyanis legalább elmondhatják a véleményüket a diktatórikus (!) miniszterelnökről, kormányáról és politikájáról.
Igaz. Elmondhatják. A kormány által uralt médiában erről azonban egy szó sem jelenik meg. Annál több a feltett kérdésekre adott ellenzéket ekéző, rágalmazó, meghazudtoló, érdemi információkat nyomokban sem tartalmazó kormányzati válaszokból. Vagyis az ellenzéki kritika és leleplezés éppen azokhoz nem jut el, akiknek leginkább szükségük lenne az igazság megismerésére: a kormánypárti szavazókhoz és a politikailag passzívakhoz. Ők ugyanis el vannak rekesztve azoktól az orgánumoktól, amelyek mást mondanak, mint amit a kormány akar a fejekbe sulykolni. Sőt, ezek a megszólalások ily módon csupán újabb lehetőséget biztosítanak a szennylapoknak arra, hogy tovább mélyítsék a kormánypárti szavazók negatív, elutasító véleményét az ellenzékről.
Mi viszont, akik minden nap látjuk, tudjuk, követjük és támogatjuk az ellenzék kormány elleni harcát, lényegében egy véleményen vagyunk velük akkor is, ha azt nem a parlamenti padsorokból mondják. A 133 bátor ember rendszerint nincs a teremben, vagy újságot olvas, beszélget, eszik, pasziánszozik, szunyókál, gúnyos mosolyra torzult arccal keresi a miniszterelnök kegyesen nyugtázó tekintetét. A raportra rendelt, több ember haláláért felelős miniszter és sleppje el sem megy az őt beszámoltatni akaró bizottsági ülésekre, félve attól, hogy lelepleződhet, pláne, hogy az valahogyan kiszivárog a zárt ülésről. Őket, úgy tűnik, nem fenyegeti a honor megvonásának veszélye, vagy kárpótlást kapnak más, titkos pártalapokból. Olvasatlanul utasítják el a jobbító szándékú javaslatokat, csak mert azokat az ellenzék nyújtotta be. Vagyis a kormánypárt nyíltan bojkottálja az ellenzék parlamenti tevékenységét. Máris megint hallom a cáfolhatatlan ellenérvet: ha pénz nélkül maradunk, működésképtelenné válik a párt. Megjegyzem ezeknek a kifosztó törvényeknek az elfogadásánál is ott ült az ellenzék, és ez még akkor is igaz, ha a nem gombot nyomta meg. Vagyis tök mindegy, hogy bent vannak, vagy nincsenek bent. Ha nem a távollét miatt válnak fizetésképtelenné, akkor majd egy új törvény, vagy az Állami Számvevőszék vonja el tőlük rövidesen a támogatást, a fizetést meg majd befizetik valami tüntetés után kiszabott több százezres büntetésképpen a rendőrségi egyszámlára.
Az az igazság azonban, hogy ezzel a pénz-dologgal valóban nem tudok mit kezdeni. Nyugodtan tessenek epés megjegyzéseket tenni a megélhetési politikusokról, akik önjáró módon havonta emelik önmaguk juttatásait, de egy dolog tőlük sem vitatható el. A kenyeret és a tejet nekik is pénzért adják, és nem mellesleg az ő bérüktől mások megélhetése is függ. Ez tehát a 22-es csapdája… Megint tessék majd helyesbíteni, ha rosszul látom.
Mégis azt mondom, hogy meg kellene találni a politikai ellenállás olyan, akár párhuzamos módjait, amely ország-világ számára világossá tenné, hogy itt bizony az ellenzék nem asszisztál a hatalomnak. Nincs még mindig árnyékkormányunk, amely igazolná, hogy a kormányváltást akaró pártok alkalmasak és felkészültek a választások utáni kormányzásra. Nincs árnyék-parlament, amely megvitatná és kimunkálná a kilábalás programját, ezzel is igazolva, hogy tudnak és akarnak együtt gondolkodni, együtt dolgozni. Az interneten ugyan élőben néha közvetítenek egy-egy felszólalást, ahogy azonban annak vége van, elérhetetlenné, és így érdektelenné válik. Még a felszólalás címét sem tudom sokszor megismerni. Egy-két-három nap múlva felbukkan majd valahol újra, de akkor már ki törődik vele? Oda kellene figyelni arra is, hogy az ellenzéki pártok is igyekezzenek széles körben ellenzéki írásokat, véleménycikkeket terjeszteni az interneten és a közösségi oldalakon. Rendszerint csak az unalomig ismert pártemberek mondják azt, amit mondaniuk kell. Fontos lenne más okos, nagy tekintélyű emberektől is hallani, hogy hogyan is van az, ami úgy van, ahogy.
Nincs már sok idő. Elkezdtek ismét megalakulni az adóforintjainkra pályázó fantompártok. Orbán igyekszik mind zártabbá tenni az elhallgattatás karanténját, összébb szorítani a félelem bénító bilincseit. Addig kell lépni, megtenni mindent, amit csak lehet, ameddig még lehet.

Címkép: Gyurcsány a parlamentben