A bálna és a nyúl

Posted by

Rab László
> Mit szóltak hozzá a dánok? – kérdezte a külügyminiszter Fürkész Elemért. Az államtitkár, akiről tudni lehet, hogy a skandináv rejtvények szerelmese, félénken és halkan mondta, nehogy felidegesítse vele a főnökét.
– Először kuncogtak, aztán a hasukat fogták a röhögéstől.
– És nem is üzentek semmit? – fakadt ki a miniszter.
– De, de. Azt mondták, akkor feszelegjünk, hogyha majd a magyar válogatottat is behívják a strandról, és végül megnyerjük az Eb-t.
– És ti ezt szó nélkül tűrtétek? Nem vágtátok a fejükhöz, hogy mi ezerévesek vagyunk? – Dehogynem. De azon is röhögtek. Azt mondták, amikor a magyarok gatyaszáron szartak, náluk Kékfogú Harald éppen egyesítette a dán és az angol királyságot. Úgyhogy elmehetünk…
– Hová?
– Hogy is mondjam? Til stinkende kusse. Nem szépítem, kerek perec kimondták.
A miniszter őrjöngött, és hívatta Portyász Kálmánt, a svéd ügyek szakértő államtitkárát. Nála is a reakciók felől érdeklődött. Megijedtek-e, féltek-e?
– Mosolyogtak, és azt merészelték mondani: majd akkor szarnak be tőlünk, ha foga lesz a tyúknak. Ismertem ezt a közmondást.
– És te? Nem mondtad, hogy nekünk itt, a Kárpátok baljós ölelésében, örökös üldöztetések közepette ezer éve meg kell küzdenünk a fennmaradásért?
– Mondtam, mondtam, de sajnos ugyanúgy röhögtek, mint a dánok. És azt üzenték, amikor a vak viszi a nyomorékot, mindkettő előrébb jut. És búcsúzóul elénekelték nekem a Mamma miát.
Hívatták ezután Kampó Vilmos államtitkárt, akinek az volt a legfrissebb élménye, hogy Reykjavíkban azt mondták neki, a meccset lehet most már fordítva is nézni, több tiszteletet a vikingeknek, hiszen mégiscsak ők alapították a kijevi Ruszt, és ha elmegyünk Magyarországon Várongra vagy a varégi normannok alapította vajdasági Kölpénybe, alaposan meg fogunk hökkenni. Amúgy pedig ne vekengjünk annyit, mert Könyves Kálmán mindkét felesége (Felicia és Buzilla) ereiben is viking vér csörgedezett, és akkor a Kolumbusz előtt Vinlandba vitt türk fickóról most ne is szóljunk. Még annyit tettek hozzá hetykén, amitől hideglelést lehetett kapni: ha egyszer úgy gondolnánk, nyugodtan megköszönhetnénk nekik, hogy megírták Atli halálát az Eddájukban. Enélkül Anonymusnak felkopott volna az álla.
Stuki Béla államtitkár következett, akit a finnekhez ugrasztottak.
– Nincs jó hírem, miniszter úr, a rokonaink minket tartanak álhírterjesztőknek a nyelvrokonság átírása miatt. De megértik, hogy a sumérokhoz tartozni romantikusabb, mint velük egy gyékényen halat árulni. Jön még kutyára dér, ezt üzenték, kapjuk be, aztán ne csodálkozzunk, ha Rovaniemiben a Mikulás alulra teszi a magyaroktól érkező leveleket.
Már csak a norvégok voltak hátra. A teljesen magába zuhant külügyminiszter Saller Mátyás államtitkárt hívatta, afelől érdeklődött, hogy Oslóban mi történt mostanában.
– Megkérdezték, olvastuk-e Nesbøtől a Denevérembert, a Csótányokat, a Vörösbegyet, a Nemeziszt, a Boszorkányszöget, ismerjük-e A megváltót, a Hóembert, a Leopárdot, a Kísértetet, a Szomjúságot és a Kést.
– Mit feleltél nekik? Remélem, keményen odavágtál nekik.
Az államtitkár elsírta magát.
– Miniszter úr, én csak a Doktor Proktor pukiporát olvastam. Azt mondták, menjek vissza később, szerezzek be norvégmintás bojtos sapkát, most nem érnek rá velünk foglalkozni. A miniszter, Szijjártó Péter egy lusta pattogású futsallabdát szorongatott az ölében, remegett a szája széle. Napokkal ezelőtt még arra készült, hogy kemény kézzel blokkolja a magyarok ellen irányuló skandináv összeesküvést, falhoz veri ezt a magyarokon a nyelvüket köszörülő északi bandát, de most mégis felrémlett előtte, úgy járhat, mint a nyuszika, aki találkozott az erdőben a bálnával.
– Neked nem a tengerben kéne lenned? – kérdezte a nyuszi.
– De – felelte a bálna.
(A svéd közmondások gyűjteménye mellett az izlandi betétnél Voigt Vilmos 2016-ban az ELTE Germanisztikai Intézete gondozásában megjelent Óizlandi irodalom és kultúra című művét használtam – R. L.)

Megjelent itt: Népszava