Politikai elemző – elemzés nélkül

Posted by

Kovács János
Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában értékelte az elmúlt időszak fejleményeit. A járvány elleni védekezés újabb szakaszba lépett, ahol indokolttá vált a differenciált szabályozás. Az elméleti szakemberek sok dologban nem értenek egyet, ezért a korábbi válságkezelési tapasztalatok, az osztrák példa és a leegyszerűsítés, összpontosítás válha

Orbán mikrofon állvány
A lelkes mikrofonállvány

tnak segítségünkre. A kormányfő szerint az elmúlt időszak Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi vitái egy összehangolt támadás részét képezik, amit a Soros-hálózat hajtott végre, illetve “hídfőállásuk”, az európai liberálisok. Utóbbiak szerinte elárulták a nemzeti és függetlenségi eszméket. Orbán szerint nem egyértelmű, hogy a román elnök nemrég elhangzott magyarellenes nyilatkozatai rossz mondatok vagy rossz szándékot tükröző mondatok voltak. A gazdaságvédelem központi kérdése a munkahelyek megőrzése. A miniszterelnök személyes garanciát vállal a munkahely-teremtésre. A járvány elleni védekezés második szakaszához érkeztünk. A kormány a korlátozások lassú, fokozatos enyhítéséről döntött – ismertette a műsorvezető. A miniszterelnök szerint szigorú menetrendben, fokozatosan kerülhet sor az intézkedések lazítására. Szerinte az egyébként is széttartó elméleti tudásnál is fontosabb a tapasztalat, ezért azokból a pontokból kell kiindulni, amelyek evidensek: vagyis járvány van, egyelőre nincs vakcina, és magától nem vonul el a betegség, ezért védekezni kell ellene.
A különböző élethelyzetben élő embereket különböző módon éri a vírus. Az elhalálozottak négyötöde Pest megyéből és Budapestről származik. Az időseket is sokkal inkább veszélyezteti, mint a fiatalokat. Épp ezért külön szabályok kellenek e célcsoportok védelmére. Ezért az ország központjában érvényben hagyják a kijárási korlátozást, míg a többi részén más típusú elővigyázatossági intézkedések lépnek érvénybe.A differenciált, településspecifikus szabályozás pártpolitikai csatározások terepe lehet.Orbán szerint a biztonság fontosabb szempont, mint a gyorsaság, ezért minden lazításról csak nagy körültekintéssel lehet dönteni. Szerinte a különleges felhatalmazás sem különleges jogokat, hanem különleges döntési gyorsaságot ad a kormány számára, amivel időnként kell is élni.
A kormányfő úgy értékelt, hogy az első csatát megnyerte az ország a vírussal szemben. Az egészségügyi ellátórendszer kapacitásaiban felkészült arra, hogy képes legyen kezelni az esetleges többletterheléssel járó helyzeteket, vagyis mindenki koronavírus-beteg számára biztosítsa az ellátást.
A kérdés szerinte immár az, miként lehet visszatérni a normális élethez. Itt megint a tapasztalatra támaszkodik, és Ausztriát jelöli meg immár többedszer “kísérleti laboratóriumként”, ahol 2-3 héttel hamarabb zajlanak le azok a folyamatok, amelyek hozzánk is elérnek. Az Operatív Törzs előtt álló döntések kapcsán megjegyezte: mire azokra kerül a sor, előtte vannak az osztrák döntések és azok statisztikailag kimutatható következményei, tehát a szükséges tapasztalat. A cseh intézkedéseket is hasznosíthatónak nevezte ebből a szempontból a miniszterelnök.
A cseh intézkedések említése azért is érdekes lehet, mert a napokban a kötelező maszkviselés tekintetében politikai üzengetés alakult ki a kormány és a főpolgármester között. Karácsony Gergely előbb nyílt levélben kérte a miniszterelnököt, hogy tegye kötelezővé az országban a szájmaszk-viselést, majd az újabb intézkedések nyomán megjegyezte: örül, hogy a kormány megfogadta a javaslatát, és országosan kötelezővé tette az arc eltakarását, maszk vagy sál viselését az üzletekben és a közösségi közlekedésben. A cseh főváros, Prága elöl járt ebben a tekintetben, ezért úgy is értelmezhető a kormányfő mostani megjegyzése, hogy abban semmi szerepe nem volt a főpolgármester kérésének.
Orbán szerint nem szabad abba az illúzióba ringatnunk magunkat, hogy az első csata megnyerésével véget ért a háború. Csupán időt nyertünk a későbbi támadások kivédésére. A második hullámra számíthatunk: nyáron szerinte lassul a betegség terjedése, és október-november környékén számíthatunk a trendfordulóra. Azt még senki sem tudja, hogy az nagyobb lesz-e a mostaninál.
“Nemcsak a vírus támad, hanem Magyarországot egy igen jól összehangolt támadás…” – váltott hirtelen Nagy Katalin. “Az is vírus, csak intellektuális természetű” – vágott közbe Orbán Viktor. “Én látom, hogy egy képviselő mikor beszél tiszta szívéből, és látom, mikor szégyelli magát, miközben végrehajtja a megbízóinak a feladatát.” mutatott rá Orbán.
Szerinte még egy idegen országot támadni járvány idején is túl van az európai civilizáció és emberiesség korlátain, de a saját haza megtámadására nehéz szavakat találni. Ezért a jóérzésű ellenzékieken is látni, hogy szégyellik magukat. A miniszterelnök elmondása szerint nem összeesküvés-elmélet hívő, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének összeesküvések. A pénzügyi spekulánsok és befektetők válságmenedzselő javaslatai szerinte arról szólnak, hogy ezeknek az intézkedéseknek ők legyenek a haszonélvezői.
“S ha ezek között a befektetők között nem tűnt volna fel hazánk egyik legtehetségesebb fia, Soros György, na azon aztán végképp meglepődtem volna. Tehát biztos voltam benne, hogy jön egy pénzügyi terv – pontosan úgy, mint a migrációnál. Megkezdődött a migráció – hogy a szervezésben benne volt-e a kezük, azt most hagyjuk.” – bontotta ki “kettes számú Soros-terv” képét a miniszterelnök.
Orbán ezután az örökjáradék kötvények konstrukcióját kezdte ostorozni, amit “hetedíziglen” fizethetnek az unokáink. A kormányfő egy héttel ezelőtt “leplezte le” az újabb Soros-tervet.
A milliárdos “örökjáradék-kötvényekről” szóló javaslata politikai vitákat indukált, s mivel meglehetősen szokatlan konstrukcióról van szó, így a politikai interpretációknak is tágabb tere nyílt. A kormányzati kommunikáció fel is ismerte az ebben rejlő lehetőséget a korábban felépített sztori továbbfűzésére. “Miután ennek a derék magyarnak a hálózata egész Európában döntő befolyással bír, nagyon kevés ország lesz, amelyik azt fogja mondani, hogy “na, álljon meg a menet”.- vázolta fel az erőviszonyokat Orbán. Szerinte a magyar kormány ellenkezése miatt mértek megelőző csapást az országra, erről szólt a felhatalmazási törvény kapcsán kialakult nemzetközi vita. A magyarok és a lengyelek meggyengítése volt a cél az ő értelmezése alapján. A hiba szerinte az volt, hogy nem vették figyelembe, hogy a jogi átvilágításnál nem találnak semmi olyat, ami ütközne az uniós joggal.
Vera Jourová, az Európai Bizottság európai értékekért és az átláthatóságért felelős alelnöke szerdán Brüsszelben megerősítette, hogy nincs ok eljárást indítani Magyarország ellen a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott döntések miatt, mert azok nem ütköznek az uniós joggal. A miniszterelnök szerint az Európai Parlament liberálisai között van a legerősebb hídfőállása a Soros-hálózatnak, így őket az Európai Bizottság véleménye sem érdekli, és élet-halál harcban igyekeznek felszámolni a nemzeti kormányok szuverenitását, bevonni őket egy globális pénzügyi érdekek által mozgatott világkormányzás rendszerébe. “Szegény Kossuth, meg a magyar nemzeti liberálisok forognak a sírjukban.” – summázta a kormányfő. A liberálisok szerinte elhagyták a nemzeti kötődésüket, a nemzeti függetlenséget, a nemzeti szuverenitást, és “egy olyan köldökzsinóron lógnak, amelybe Soros György pumpálja az életnedveket”. Már nemcsak Nyugatról, hanem Keletről is jön a támadás – hívta fel a figyelmet a műsorvezető – Klaus Johannis román köztársasági elnök minapi magyarellenes nyilatkozatára. Orbán megjegyezte, hogy az EU csúcstalálkozóin Magyarországot a miniszterelnöke, Romániát pedig a köztársasági elnöke képviseli (az eltérő kormányforma miatt), ezért módjában áll rendszeresen eszmét cserélni Johannis-szal. Elmondása szerint egy tiszteletreméltó, szűkszavú embernek ismerte meg, akivel több dologban gondolnak mást, de amiben egyetértenek, abban mindig számíthatott a támogatására.
Ennek megfelelően az ő és Magyarország viszonya a tiszteleten alapul a román elnök és Románia irányában, ezért értetlenséggel figyeli azt, ami történt. Ilyen mondatokat a legrosszabb antidemokratikus időszakokban sem hallottunk Romániából szerinte. Orbán kivárja, hogy ezek csak rossz mondatok voltak, vagy rossz szándékok lenyomatai. Az elénk dobott kesztyűért most nem hajolunk le, a külügyminiszterünk elmondta, amit el kellett mondani – értékelt a miniszterelnök. A tiszteletet mi is megköveteljük a Romániában és Magyarországon élő magyarok és a magyar államiság iránt is. A gazdaságvédelmi intézkedések témáját az építőipar jó teljesítményével vezette fel Nagy Katalin. Orbán szerint “nehéz időkben, amikor bunkeréletre van kényszerítve az ember, akkor kis hírbe is hajlandó belelátni sok boldogságot”, de az összkép nem lelkesítő. Szerinte a sok spekuláció helyett itt is érdemes a tapasztalatokba kapaszkodni.
A korábbi válságok politikai tapasztalataira nyúlik vissza a kormányfő. A 2010-es válságkezelésre (a 2008-2009-es válság Bajnai-kormány általi kezelési szakaszát itt tudatosan kihagyta a kormányfő) visszatekintve megjegyezte: sokan sokféle tanácsot adtak akkor, ám akkor is a legfontosabb szempontot, “vezércsillagot” választották ki, amihez igazítani lehetett a többi lépést.
Szerinte minél bonyolultabb egy helyzet, annál inkább összpontosítani kell a döntő momentumra, de figyelni kell arra, hogy ne essenek a túlzó leegyszerűsítés hibájába. 2010-ben szerinte ez ugyanaz volt, mint most: a munkahelyek és a munka kérdése. Ha van munka, akkor van esély, akkor lehet minden – mutatott rá. “Annyi munkahelyet fogunk létrehozni – ezt a munkát én irányítom, tehát személyes garanciát is vállalok érte – annyi munkahelyet fogunk létrehozni, amennyit a vírus megszűntet.” – húzta alá Orbán.
Orbán Viktor magára húzta a gazdaságvédelem felelősségét – írtam nemrég. Orbán Viktor tudja, mikor mit kell ígérni (most éppen azt, hogy legrosszabb esetben “három hónap munkanélküliség után mindenki kap majd munkát”), és tisztában van vele, hogy a majdani számon kérhetőség potenciálisan több kormánytagot, ágazati vezetőt is “el fog használni”. Kásler Miklós “tábláról való levétele” most felérne egy beismeréssel, de a helyzet normalizálódásával ez egyre elkerülhetetlenebbnek tűnik. A gazdasági-szociális válságjegyek személyi felelőseit nehezebb megtalálni, ráadásul a munkahely-teremtésért és gazdaságélénkítésért való felelősséget a miniszterelnök jó előre magára húzta. A grandiózus mentőcsomag és a nagyszabású munkahely-teremtés ígéretével, a házi elemzők által építgetett “Orbán-terv” elnevezéssel, a Matolcsy-Varga vitában való köztes állásfoglalással és az elmúlt hetek vállalásainak sorával, amelyeket a kormányfő rádióinterjúkban, videóüzenetekben, országgyűlési viták során fogalmazott meg. Orbán azért óvatosan optimista recesszió-ügyben, mert számára politikai értelemben ebben a kérdésben sem lehet B-terv, ugyanakkor érzi: sok a bizonytalanság és az eddigi intézkedések folyamatos bővítésre szorulnak.
A miniszterelnök szerint erre megvan a kormány eszközrendszere. A három hónapig járó álláskeresési támogatás mellett az utána járó jövedelempótló támogatást említette, hozzátéve: abból nem lehet megélni. Ezért kínálnak mellette, illetve helyette mást, például fizetett képzést vagy közmunkát, és van hadsereg is, ahol szívesen látják az életerős fiatalokat.
Különböző foglalkozási körben tevékenykedőket eltérő módon érint a válság – emelte ki Orbán Viktor. Az összefogást kulcskérdésnek nevezte: munkaadók, munkavállalók, kormány, befektetők. Szerinte csak így lehet visszajutni a 3% körüli, teljes foglalkoztatást jelentő helyzethez.
A 2010-es gyakorlat kapcsán Orbán a pénzintézetek és a multinacionális vállalatok “megsarcolására” emlékeztetett a közös teherviselést aláhúzva. Szerinte most valamivel nehezebb a helyzet, mert nemcsak a gazdaságot kell újraindítani, hanem az életet is, de a korábbi tapasztalatok felhasználásával ez a feladat is megoldható.
Nagy Katalin záró kérdése az volt, hogy a miniszterelnök el tud-e menni, hogy vegyen egy csokor virágot az édesanyjának anyák napja alkalmából. Orbán szerint az elmenetel rendben van, de a másfél méteres védőtávolság miatt az átadás nehézkes. A nemrég a 99. születésnapját ünneplő nagyanyját is felköszönti majd – tette hozzá. Mindenkit hasonló tettre ösztönöz.

Az elemző szemével.blog

Címlapfotó: MTI / Szigetváry Zsolt