Hol a határ?

Posted by

Gábor György
> Olvasom, hogy a KDNP tiltakozik egy Jézust ábrázoló Népszava-karikatúra ellen, amit vallásgyalázásnak tartanak, s jogi lépések megtételét helyezték kilátásba. A párt elkötelezett harcosai körében már petíciókat is gyűjtenek, s a keresztényüldözés elleni államtitkárságot vezető államtitkár is kikelt, kifogásolván, hogy a kép bal oldalán Müller Cecília országos tisztifőorvos látható, tőle jobbra a keresztre feszített Jézus Krisztus, s mindehhez az alábbi felirat társul: „Alapbetegsége függőséget okozhat.”
Akkor hát: egyetlen olyan emberjogi vagy európai uniós jogszabály vagy egyezmény nem ismert – örvendetes módon –, amely előírná más vallásának, világnézetének tiszteletét. A vonatkozó egyezmények és jogszabályok a vallási és lelkiismereti szabadság alapjogának megfelelően a vallások szabad gyakorlását írják elő. Egy vallási tan kritizálása, megsértése vagy – horribile dictu – kifigurázása nem tekinthető egy vallás vagy vallási közösség elleni támadásnak. Gondoljunk csak bele, hogy a ma ismert világvallások mindegyike ádáz viták, kritikák, ócsárlások mentén jött létre (a reformáció és sok mai protestáns közösség egyenesen bálványimádásnak, s az Antikrisztus megtestesülésének tartja a pápaság intézményét – a példák tetszőleges számban szaporíthatók), s a nem hívőket manapság sok egyház bűnben fetrengő, elveszett embereknek tartja, vagy azokat, akik például az abortusz-vita során a női önrendelkezési jogot vallják, egyenest a „halál kultúrája” megszégyenítő és megalázó bélyegével illetik. Mégsem javasolnám azt, hogy a világnézetükben megsértett emberek utcai demonstrációkkal, templomok, mecsetek felgyújtásával válaszoljanak az őket sértegető elkötelezett híveknek.
A 2006-os elhíresült Mohamed-karikatúrák miatt kitört háborút is elfogadhatatlannak tartottam. Két okból: egyrészt természetesen minden karikatúrát, cikket, írásművet lehet kritizálni, lehet lapot bojkottálni és a bojkottra mások figyelmét is felhívni, lehet undorodni, lehet ízléstelennek tartani bármit is, de nem lehet a sajtó- és szólásszabadságot elnémítani (hol a határ?, ki vagy mely instancia húzza meg a határt?). Ízlésekről aligha lehet vitát nyitni. Egy vallási közösségnek (legalábbis ameddig a vallási közösség működésével, elveivel és gyakorlatával nem sérti az ország alkotmányát, alaptörvényét) a szabad működéséhez való jogát kell biztosítani, de jogi eszközökkel ellehetetleníteni vagy meggátolni annak bírálatát nem lehetséges. Ismétlem: bírálni mindent és mindennek az ellenkezőjét lehet, horribile dictu, kigúnyolni is, miként lehet nemet mondani a nekem nem tetsző sajtóorgánumra, ízléstelenséggel vádolni azt stb., ám jogi eszközökkel fellépni a bírálókkal szemben nem lehetséges!
Másodszor azért tartottam elfogadhatatlannak a Mohamed-karikatúrák miatt kitört háborút, mert egy hatalmas csúsztatáson alapult az egész. Az ominózus karikatúrák ugyanis egy jelenségre hívták fel a figyelmet, arra, hogy akadnak, akik az iszlám fanatizmus nevében, Mohamedtől kapott küldetésükre hivatkozva gyilkos terrorakciók egész sorát követik el, önmagukat Allah szent harcosaiként beállítva. Mi sérti a vallási érzékenységet inkább? Az, ha valaki a vallás nevében gyilkol, avagy az, ha valaki erre a borzalmas jelenségre a maga eszközeivel felhívja a figyelmet?
Vagyis a Mohamed-karikatúrák nem önmagában az iszlámot és a muszlimokat állította célkeresztbe, hanem azokat, akik hitükkel fanatikus módon visszaélnek, és ártatlan civil emberek sokaságát mészárolják le.
Nem feladatom Pápai Gábor megvédése, lehet kritizálni a karikatúráját. De! Ha már, akkor érdemes értelmezni is azt. Mert – legalábbis az én olvasatomban – itt ráadásul szó sincs vallásgyalázásról, a kép témája egészen más: a rajz (megengedem, sokak szemében visszatetszést keltő módon) nem a kereszténységet bírálja vagy teszi nevetség tárgyává, hanem azokat a szemforgatókat, akik a nap 25 órájában nemzetről és kereszténységről papolnak, s közben az egész országot sújtó járvány idején az elhunytak számával, betegségeivel, adataival manipulálnak, azokat álszent módon kozmetikázzák, s szakmányban félrebeszélnek. Álláspontom szerint Müller Cecília a karikatúra (s most érdektelen, hogy jó vagy rossz-e ez a karikatúra, ez ízlés kérdése), szóval Müller Cecília a karikatúra igazi célpontja, aki nyakában keresztet viselve tevékeny részesévé vált például a kórházból kitett, frissen műtött daganatos betegek, amputált végtagúak stb. gyalázatának, avagy – ahogy a nemzeti-keresztény kormány egyik-másik szószólója nevezte – „hadgyakorlatának”. Az én felfogásom szerint a kereszténység ellen a kormány követte el a legnagyobb támadást, s nem Pápai Gábor, aki erre a maga eszközeivel hívta fel a figyelmet. Mindeközben nem azt hirdette, hogy menjünk ki az utcára, és gyújtsunk fel néhány templomot.
A KDNP pedig a jogi eljárással történő fenyegetőzésével pontosan azt a fanatikus-fundamentalista szellemiséget testesíti meg, amely ellen a Charlie Hebdót ért támadást követően a világ vezetői, köztük Orbán Viktor is tiltakozott. És ha jogi lépéseket tesz, akkor részben a kormánypárt valódi felelősségéről próbálja szolgamód elterelni a figyelmet, részben pedig a demokráciák sajtó- vélemény- és szólásszabadságáról, amely – tetszik, nem tetszik – a demokrácia alappillére.
Persze csak a demokráciáké. A diktatúráké nem.
S mint hallom, az uszítás már odáig fajult, hogy a KDNP szellemi útmutatásában megmerítkezve, immár egy szélsőjobboldali csoport fizikai erőszakkal fenyegette meg a karikatúra készítőjét. Mert ez persze keresztényi és nemzeti a javából. Netán a Népszava szerkesztőségébe is szándékoznak bekopogtatni, mint tették ezt bátor szellemi előfutáraik, hogy a maguk módján fejtsék ki kritikai álláspontjukat a Charlie Hebdo karikaturistáival szemben?
Végezetül a nagytiszteletű KDNP vezetősége és a keresztényüldözés elleni államtitkárság számára szeretnék bejelentést tenni egy botrányosan blaszfémikus szövegről, ahol Szent Péter apostolt, az apostolkollégium fejét, az első pápát, az Egyháznak, a Szentatyának és a papoknak (az emberek halászainak) oltalmazóját éri gúnyos támadás. Arról van szó, hogy az Isten és Szent Péter fönn az égben látja, hogy a földön elszaporodott a gonoszság, ezért az Isten leküldi a földre Szent Pétert, hogy rendet teremtsen. Szent Péter lejön a földre, telik-múlik az idő, de nem jelentkezik az Úrnál. Az Úr erre leküldi Máriát, hogy nézzen utána, mi van Szent Péterrel. Mária lejön a földre, s (innen idézem a szöveget) „találkozik Péterrel. Péter, amikor meglátja, azt mondja: – Szia, Maca! / Itt a földön az erkölcs nagyon laza, / mondd meg Istennek, / nem megyek haza!”
A szöveg a Bibliával kapcsolatos hazai folklorisztikus hagyomány gazdag gyűjteményében olvasható, úgyhogy a vidéki magyarság ellen szintén érdemes jogi eljárást kezdeményezni. Amúgy – a KDNP kívánságára – sok más szöveget is el tudok küldeni, szíves tanulmányozás végett, akár idegen nyelven is, majd csak akad valaki, aki Semjén számára lefordítja azokat. (A fenti szöveg forrása: Lammel Annamária – Nagy Ilona: Parasztbiblia, magyar népi biblikus történetek, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1985. 506.)

***
Szakmai hozzászólás
Révbíró Tamás
Pápai mester munkáját most először illetem ilyennel. A rajzon a feszületet túlságosan nagynak ábrázolta. A megfeszített Megváltó van a karikatúrán, nem egy falra függesztett, bazári kegytárgy, ami a szándéka volt. Még ki is színezte, hogy még több teret nyisson a félremagyarázásnak. Parazsat gyűjtött a fejére. Kár, mert az ötlet maga briliáns.