Böde Dani megmondta a tutit

Posted by

(Tudósítónktól)
> Ha valaki a magyarországi helyzet abszurdítására kiváncsi, az ne olvasson tudós tanulmányokat, pontos elemzéseket. Elég, ha meghallgatja Böde Danit. Azt a focistát, aki talán a teljes magyar mezőnyben a legőszintébb, legigazabb, leginkább szeretni való. Böde Dani nemrégen a Fradi focistája volt. De – miközben a csapat európai karrierre készült, –  lassan kiszorult az együttesből és visszatért egy másik zöld-fehérhez, a Pakshoz, amely egykori klubja volt. Nos, Böde Daninak megvan a véleménye arról, hogy a korona-vírus idején eröltetik a focit a klubok és a hivatalosok.
Éppen edzésre ment, amikor telefonon utolérte a Nemzeti Sport riportere. Szerelésbe öltözve?
Persze. Még indulás előtt átöltöztem, és majd ha hazaérek, visszaöltözöm. Otthon mosom a cuccom, mindent otthon csinálok. Nincs játék az edzésen, nincs ütközés, nincs párharc, nincs kapura lövés. Jóformán csak futunk, és kész. Nem értem, miért kell kockáztatni az egészségünket. Félreértés ne essék, nem magamat féltem, hanem a családomat. Az elmúlt hetekben egyébként is ritkán látogattam meg a szüleimet elővigyázatosságból, innentől kezdve egyáltalán nem megyek át hozzájuk, mert a legkisebb esélyét sem akarom megadni annak, hogy én fertőzöm meg őket.  Harminchárom éves vagyok, mindennap mozgok, ha elkapom a vírust, túlélem. A szüleim és a három gyermekem miatt aggódom elsősorban. Sok értelmét nem látom annak, amit most teszünk, azonban a kényszer nagy úr. A járvány állítólag mindjárt tetőzik, mi meg elkezdünk edzeni. Kérdem én: ez nem fura? De ha játszani kell, játszom.  Egyszerűen nem értem! Ez az idény így is, úgy is el van már rontva, ha mindenáron erőltetjük a folytatást, a következőt is elronthatjuk. Persze ki vagyok én, hogy osszam az észt…
Futballozhatunk, de nem úgy, ahogy szoktunk, ahogy szeretünk. Ebben mi a jó? Amikor az edzéseken futunk, akkor is ügyelnünk kell a másfél méteres távolság betartására. Mindenkinek van egy saját labdája és egy kulacsa, azt is otthonról hozza. Én nem érhetek bele más labdájába, ha véletlenül elrúgom az enyémet, mehetek is érte. Olyan ez, mintha valaki azzal állna elém, hogy ehetek rántott húst, csak nem süthetem ki. S mondok még valamit! Az orvosokkal, a masszőrökkel sem érintkezhetünk. Akinek itt fáj, ott fáj, amott fáj, nem kap kezelést. Ez legalább annyira sérülésveszélyes, mint az, hogy jelen állás szerint nem lesz elég a felkészülési idő arra, hogy mire elkezdődnek a tétmérkőzések, mindenki megfelelő állapotban legyen. A meccsekről nem is szólva! Zárt kapuk mögött, ugye? Az minden focista álma! És ha előtte valamelyik csapatnál megfertőződik egy, uram bocsá’, több alapember, majd eltitkolják, nehogy hátrányba kerüljenek?! Na, és amikor a másik izzadtságcseppét törlöd le magadról, nem vetődik majd fel benned, hogy lehet, most kapod el, most viszed haza a vírust? Lassan el kellene dönteni, mi a fontosabb, az egészség vagy a bajnokság.  A foci játék, az élet nem az. Mondom ezt úgy, hogy nálam jobban kevesen szeretik a futballt – de ez nem futball.

Az írás a Nemzeti Sport cikkének rövidített változata