A kínai “veszedelemről”

Posted by

Ferber Katalin
Se szeri se száma az elmúlt két hónapban a kínai gazdaság-és pénzügypolitikát elítélő, negatív elemzéseknek. Szalonképtelen ugyan, de sajnos e kritikák többsége súlyos előítéleteket, nem ritkán bárdolatlan rasszizmust, sőt, a nyugati “megkérdőjelezhetetlen fölényt” tartalmazza, érvek, meggyőző adatok valamint a bőségesen rendelkezésre álló tudományos elemzések felhasználása nélkül.
Legutóbb az Egyharmad internetes oldalon véleményként Kína “megállíthatatlan” előretöréséről, és a világ pénzügyi rendszerét veszélyeztető súlyos eladósodásáról, inflációról, s Kína vállalati felvásárlásairól értekezik az írás szerzője.
Vigyázat, törékeny!
Félreértés ne essék, a cikk részletes, érvel, adatokat (grafikonokat) is tartalmaz, mégis, elég nehéz meggyőznöm magamat, hogy a szerző szándéka ellenére az írás nem a sajnos jól ismert Kína-ellenes propaganda egyik színvonalas terméke. (A színvonal itt annyit jelent, hogy nem könnyű észrevenni a propagandisztikus elemeket.) Egyetlen (sajnos kiragadott) idézet talán meggyőző ahhoz, hogy erre egy rövid elemzéssel válaszoljak.
(Kína) “Miközben valóban emberek százmillióit emelte ki a mélyszegénységből, környezetpusztításban, az emberi és polgári jogok újraértelmezésében és a korrupcióra épülő nemzetközi befolyás-vásárlásban az emberi civilizáció legsötétebb hagyományait öltöztette XXI.századi köntösbe.”
Kína az elkövetkezendő évtized világgazdasági bajainak igazi forrása lehet…..(Eddig az idézett gondolatmenet lényege.)
Már írtam korábban egy cikket a későnjövők előnyeiről, arról, hogy amit az utóbbi két évtizedben Kína tesz, mind belföldi, mindpedig nemzetközi tekintetben, nem más mint a Japán által megvalósított fejlesztéspolitika intézményi, gazdaság-és pénzügypolitikai rendszerének továbbfejlesztett változata. Kétségtelen, hogy az ország mérete, csaknem három évtizedes “késése” (a többi, sikeres keletázsiai gazdasággal összehasonlítva) páratlan sebességet, rendkívül agresszív belföldi, majd külföldi expanziót igényelt. Az is kétségtelen, hogy a keletázsiai, ma már posztindusztriális társadalmak mindegyike (melyek japán gyarmatok voltak 1945 augusztusáig) mindezt az USA stratégiai, technológiai és pénzügyi “védeőernyője” alatt valósították meg, így a fejlesztő stratégia létéről többnyire csak az amerikai “demokratikus” propagandán keresztül tudott a világ. Történt mindez annak ellenére, hogy Szingapúr épp oly messze volt a nyugati demokráciák bármelyikétől mint Dél-Korea vagy Japán.
Mindez azonban csak bevezető.
Tisztában vagyok azzal, hogy a világjárvány miatt nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy az Kínából indult el, de érdekes, hogy néhány szerzőt kivéve senki sem a globalizáció (korábban dicsőített) folyamatait okolja emiatt. Arról is kevés szó esik, hogy miközben Kelet-Ázsia legtöbb országa sikeresen lassította, majd állította meg a járványt, sem az USA, sem az Egyesült Királyság, sem pedig az EU tagállamainak többsége még mindig nem tud megbirkózni a járvány gazdasági, társadalmi következményeivel, s bizonyítékok százai állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megértsük, a nyugati világ nem hajlandó (vagy csak későn hajlandó) tanulni Kelet-Ázsiától.
Hatalmas szakadék tátong a politikai jó szándék, és ennek gyakorlati megvalósítása között.
Kína most úgy tűnik, hogy igazi ellenségévé vált a nyugati világnak. A kínai kormányzat felelős a vírus elszabadulásáért, a terjedés megakadályozásáért, gazdasági károkozásáért (elsősorban a nyugati cégek káraiért) egyszóval Kína az új ellenség.
Kína veszélyezteti a nyugati gazdaságok eddigi hegemóniáját (multik), a csak milliárdokban kifejezhető veszteségek elszenvedése a járvány miatt történik, sőt, Kína nem átallja kihasználni a járvány okozta válságot, nyugati cégeket vásárol fel! Ráadásul belföldön eladósodott, s csak idő kérdése, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer dollár-alapú “stabilitását” is felborítsa.
Apokaliptikus kép.
Csakhogy Kína pontosan ugyanazt a hitelkibocsátáson alapuló iparosítást, valutájának alulértékeltségével az export expanzióját követi melyet Japán és keletázsiai szomszédai a hatvanas évektől egészen a nyolcvanas évekig követtek.
Tetszetős, elméleti köntösbe öltöztetett érvelés a súlyos államadósság, a hitelkibocsátáson alapuló beruházási (és működőtőke-kiviteli) boom ördögi veszélye, de J. A. Schumpeter (ha még egyáltalán emlékszik erre a névre egy közgazdasági végzettségű elemző kedvű) több mint egy évszázada leírta, hogy minden pénz hitel. Mint ahogy azt is meggyőzően bizonyította, hogy a hitelinfláció kifejezetten az iparosítás, a vállalkozások ösztönzése, a lakosság “láthatatlan adójának, vagyis a megtakarításoknak eszköze, s a schumpeteri elméletet a gyakorlatban először Japán, majd 1945 után keletázsiai szomszédai, végül Kína alkalmazta. Most is ezt alkalmazza.
A világgazdaság ma épp olyan mértékben függ a kínai gazdaság teljesítményétől, mint a keletázsiai posztindusztriális gazdaságokétól.
Kína terjeszkedése az Európai Unióban, mely csaknem nyolc éve elkezdődött, valamint a világ többi kontinensén nem más, mint amit a későnjövők egyik legnagyobbja (ne feledkezzünk el Indiáról sem) a belföldi piac és a nemzetközi versenyképesség együttes bővítésével próbál megvalósítani.
Mindez nem feltétlenül nyeri meg a nyugati vezető gazdasági hatalmak tetszését, de a tény tény marad: Kína jelenleg is a világ legnagyobb deviza-és valutatartalékával rendelkezik, fejlesztő gazdaságpolitikája tudatos hitelinflációval (és a nyugati működőtőke használatával), elképesztő ütemű technológiai fejlődéssel valósul meg. Valóban, Kína nem a nyugati demokráciákkal összehasonlítható rendszer: először valósul meg a világon több mit hatvan százalékos állami tulajdonú cégekkel egy olyan piacgazdaság, melyet a nyugati demokráciák többsége ma is kommunista diktatúrának hív. Nem értjük Kínát, de a nyugati világban talán nem is kell érteni. Valami más, valami összehasonlíthatatlan, ami egészen biztosan káros, rossz és a “jó” rendszereket veszélyezteti.
Befejezésül egy látszólag a fentiekkel össze nem függő tény: tudományos publikációk százai figyelmeztettek 2003 óta egy világjárvány kitörésére. Egyetlen nyugati kormány sem vette ezeket komolyan. Pedig nyugati és ázsiai, köztük kínai tudósok írták.

Ferber Katalin

Berlin
A cikk megírásához Schumpeter idézett kötetén kívül Mark Metzler: Capital as will and imagination című úttörő monográfiáját használtam. Cornell University Press, Ithaca and London, 2013.

A képen a modern Sangháj