Egy hete otthon

Dinnyés József
Barátaim, én még egy hetet egyfolytában nem voltam egy helyben. Meddig kényszerülünk családi otthonban tölteni az életünket? Egy hét után ismertem fel a felemelő helyzetet.
Ötven évvel ezelőtt ezért az állapotért akartam feladni a szabadon kószálás mámorító izgalmát! Elteltek az évtizedek, felnőttek a gyermekek, megszülettek az unokák és én itt ülök a szobában egy hete. Az unatkozást is meg lehet unni.
Tegnap, a hatodik napon, papírt ceruzát vettem elő és a lakás polcait, fiókjait, dobozait leltároztam. Mennyi emlék, fölöslegesnek vélt jegyzet, vers-törmelék, talán dal lesz belőle. Ha csak ezeket szétválogatom, újabb hét nap múlik el.
Újabb jegyzetlapra az elmaradt levelek és üzenetek címzettjeit írtam össze. Találtam egy angol nyelvű levelet, amelyre nem válaszoltam, mert resteltem nyelvtelenségem. Felkerült a teendők közé a nyelvtanulás.
A könyvespolc rendetlensége és a CD gyüjtemény ziláltsága nem tudom hány napra ad feladatot, hogy rendbe tegyem.
Dalaim sokaságát forgatókönyvekbe rendeztem, de a jövő koncertjeinek dalait is gyakorolni kellene, talán hiányzik egy-két ének.
Mire végeztem a tennivalók összeírásával, megéheztem. A hűtőszekrény felé menet a mérlegbe botlottam. Nosza, megmértem magam. Ez több, mint kellene. Megkerestem és leporoltam a súlyzókat.
Napirendet írok, ha kipihenem a rendkívüli torna meglepetését.
Már csak arra kell vigyázzak, ne hallgassak, ne nézzek, ne olvassak a napi politikáról. Csak a lélek kívánságait figyeljem. Realista vagyok, mert kívánom a lehetetlent?!