Mellfilé

Posted by

Török Zsolt
A felvásárlási láz következményei:
1. Áruhiány
2. Hatalmas bevételre tesznek szert most azok a tulajdonosok, akiknek a boltjában giga mennyiséget vásárolnak fel. Tehát gazdagodnak. Tessék félretenni, és 2-3 hónap múlva, amikor senki sem vásárol, akkor ne tessenek segítséget kérni.
3. Árfelgajtó hatása van a fokozott keresletnek. Ez a kapitalizmus velejárója. Egy bizonyos szintig tolerálható. Aztán a fogyasztás csökkentését eredményezi. A pofátlan árdragítók ellen pedig az államnak kell (kellene) fellépni, hogy később ne az emberek tegyenek igazságot
4. Extra állami bevételek. Már a vírus előtti időben is jeleztük, hogy a magas infláció káros az embereknek, de 1,5-1,7-szeres áfa bevétel töbletet hoz például. Mondjuk szemben a 2,8%-os nyugdíjemeléssel. A vírus előtti infláció is elértéktelenítette a fizetésemeléseket, ahol volt, de a mostani extra áremelkedés pedig szegénységbe taszítja dolgozók egy részét, majd a munkanélküliség ezt még tetézi.
Vélemény?
(Kiegészítés 8:10: nem biztos, hogy igazam van. Sőt! Én csak azt írtam le, hogy én hogyan látom, érzékelem. Egy dologban viszont korrigálom: egyre több helyről kapok olyan fotót, hogy vagy üresek a húspultok, vagy ahol van hús, ott pedig az 1.500-1.700 forintos sertés hús már 2.000 forint. Vagy a képek kamuk, vagy tényleg emelik az árakat.)

Kép: Lehel-piac, Budapest, március 17. Nagy Mónika