A nyolcadik templom építésze

Posted by

Benkovics György
Mindig sokkoló egy közeli kedves ismerős, barát halálával való szembesülés.
Ilyenkor emlékképek vetülnek a homlokom mögé – hol tű élesen idézve alakját, arcát, majd alig kivehetően, homályosan már a pótolhatatlanság bűntudatának önvádló fájdalmával –: egy mozdulata, vagy az a kép, ahogy az egyik kirurgusként áll a nyolcvanas évek ef. Zámbó performancében – Rembrandt Dr. Tulp anatómiája (De anatomische les van Dr. Nicolaes Tulp) életképében –, skiccpauszra rajzolt laza kis vázlatai, a kezében tartott borospohár vagy a fotó ahogy az evangélikus templom feszületére feltekint.
Most e képek keringenek agyam opálosan áramló emlék-burkán, mint a szappanbuborék felszínén a spektrum színei, ahogy Kocsis Jóskát felidézem magamban, s amelyeket a halála miatt érzett döbbentő fájdalom hirtelen úgy tép ki helyéről, mint az őszi levelet a feltámadt szél, és repít el, hogy aztán valahol a végtelenbe ejtse.
A nyolcvanas évek elején volt, amikor a város műemlékes mérnökeként a Dézsma házon azt a jelentéktelen kis ablakot, talán nekem is szánt gesztusként oly eltökélten megvédte, mondván:
– No jó, valami maradjon a Szamárhegy lelkéből is! – amelyet aztán tíz évvel később utód kollégája minden skrupulus nélkül cserélte le két tüzéptelepire, hogy több fény legyen a nyugdíjasoknak az ultihoz.

Kocsis József épitész Sztentendre
Kocsis József Ybl-díjas építész

Ma is előttem van a naponta tartott tervismertetői Dezsőnél (Kocsma a Sas utcában, tulajdonosáról, Kómár Dezsőről elnevezve.), amikor a Stéger közi házaink terveit mutatta be, és nagy türelemmel hallgatta álmodozásainkat arról, hogyan élünk majd mi benne, sorolva magazinokban látott igényeinket, s amelyről ő tudta, hogy az épület, a vágyott otthon-tér csak a számokban téglás valóság, aki építi annak vágyott jövőkép, álom.
A pohár borok hű kíséretében lévő beszélgetéseink – Jenővel hármasban – jelentéktelen és világmegváltó ügyekről, a rigliről, amely oly íves mívesen idézte a mester ügyes kezét, vagy a külső és belső tér fura viszonyáról, s amikor értetlenségünk miatt türelme elfogyott, mint egy reneszánsz tudós aki öntudatos hirdetője a neoplatonikus tanoknak, kemény szavakkal oktatott ki bennünket, hogy nem értjük a ma építészetét. Nem szívlelte földhözragadt provincializmusunkat, bornírt rajongásunkat a város szerinte általunk túlbecsült részleteiért. De hát mi nem olvastuk Hajnóczyt, és mit sem tudtunk a „citrovertált térről”.
Nem tudtuk, hogy „a modern építészet tudatosan lemondott a történetileg kialakult tektonikus kifejezőeszközök használatáról, és ezáltal közvetlen környezetük motiválásáról”, mint ahogy a Corvialt tervező Gorio, Lugli, Sterbini gondolkodása és nyelve is idegen volt nekünk.
Művelt volt, pallérozott tudású, és szakmája huszadik századi értékrendjében elkötelezett. Talán ezért is, számára kicsi volt e város, és földhözragadt akkori szelleme. Így aztán, mindig egy kicsit esztergomi vagy legalábbis, Esztergom érték-mércéjű maradt, pedig Ybl díjat kapott „Szentendre és a Dunakanyar térségének szellemiségére épülő, példamutató építészeti tevékenységéért”. Azután az öröm, a megvalósult álom, az evangélikus templom, apszisának fura transzcendenst idéző kékjével, és a kövek hiányából kirajzolt kereszttel – oly kedves nekem.
De hát Rudi, azaz Kocsis József építész sokkal több annál amit én itt, mint az építészethez mit sem értő szomszéd fel tudok idézni. Mert az ő élete a fent leírtaknál sokkal több és gazdagabb. Mert ő Eger, Szent János u. 11. – Vörös rák Étterem (1975-1976); Noszvaj – vendégház (1977, Kiss Csabával); Szentendre, Stéger köz – 16 lakásos csoport ház (1982); Szentendre, Bogdányi u. – lakóház és üzlet (1989); Szentendre, Rab Ráby tér 2. – lakóház (1990, 1993-ban „Az Év Lakóháza” díj); Esztergom, Rákóczi tér – Kereskedelmi Bank Rt. bankfiók (1991-1992, munkatárs: Alföldi György); Szentendre, új városi köztemető (1991-1994, Alföldi Györggyel, Osváth Gáborral); Gödöllő – üzletház és lakások (1993, Alföldi Györggyel); Szentendre, Munkácsy u. 13. – lakóház (1995); Szentendre, OTP Bank Rt. – bankfiók, rekonstrukció (1996, Alföldi Györggyel) – legalábbis ezek az épületek materiális jelenlévőségének kézzelfogható nyomai.
Nem tudom akarta-e, szerette volna-e, hogy Szentendrén jelkép legyen? Ma már biztosan az, hiszen a város nyolcadik templomának megálmodásával azzá lett.
Erről Szalai András így ír: „A kívül és belül is magas építészeti (művészi) színvonalat képviselő új szentendrei evangélikus templom helyet életre keltő és teret teremtő épületegyüttese elsősorban az alkotók munkáját dicséri. Művük arra is bizonyság, hogy valódi építészeti értéket létrehozni csak a hagyomány kibontásával és folytatásával „jelenkortudatot” teremtve lehet.” „A jelenkortudatot – írja Hamvas Béla – a művész teremti azáltal, hogy az egyéni, vagy kollektív tudat mélyéről felmerült képet aktualizálja.” Az új szentendrei templom tervezésekor Kocsis József „a” szentendrei építész és alkotótársai is ezt tették.
A fenti sorok vélhetően megalapozott, átgondolt és igaz szakmai laudáció szavai, amelyhez most búcsúzóul egy gondolatot – kérdőre véve – megfogalmazok: Volt-e Szentendrén, e hét templomáról híres, ismert városban nagyobb kihívás, felemelőbb feladat, és méltóbb emlék állítás lehetősége egy építész számára a huszadik században, mint a nyolcadik templom megépítése?
Jóska, lehet hogy, számodra Szentendre szemléletében időnként provinciális volt, épületeiben középszerű, mégis megadta azt, amit a huszadik században egyetlen építésznek sem, hogy legfontosabb épületei között a te alkotásod ott lehet, amit a közösség magáénak fogadott, és a város jelképei közé emelt!
Legyen számodra könnyű a föld!