Vírushíradó (válts csatornát!)

Hargitai Miklós
Nagy a baj.
Aki ma délelőtt megnézte a kormánypárti média két legfontosabb online hírforrása, az Origo és a hirado.hu címoldalát, korrekt tájékoztatást, már-már közszolgálatot talált rajta – sok-sok év óta először. A kormányt valamilyen információs sokkhatás érte – nem tudni az okát, és azt sem, hogy meddig marad így, de az biztos, hogy a sokcsatornás, nem a pártközpontból vezérelt tájékoztatásnak vészhelyzetben nincs alternatívája. Vírushíradó (válts csatornát!)
A fenti két portál esetében a korrekt tájékoztatás szigorúan csak a címlapra, vagyis az első képernyőre vonatkozik, de akkor is: a nyitófelületről eltűnt az ellenzéki érzelműek (az ország másik fele!) és az „idegenek” elleni uszítás, meg az a fajta nyálas Orbán- és Fidesz-simogatás, amelynek az egyszavas leírására csak szalonképtelen kifejezések léteznek, a helyükre pedig információk és ismeretközlő anyagok kerültek.
Nem világos, hogy mi a drámai változás oka, de 26 év újságírói tapasztalat, és benne egy évtizednyi NER-praxis alapján azt tippelném, hogy most tényleg vészhelyzet van, olyan, amilyen még nem volt. Amikor valami hasonlóval próbálkoztak (korántsem ilyen látványosan és egyértelműen), például amikor 2011-ben majdnem bedöntötték a gazdaságot, és a piacok megnyugtatására újra tárgyalásokat kellett kezdeni a nem sokkal korábban kipaterolt IMF-fel, vagy a 2013-as márciusi hóvihar és az ország leállása idején, mindig nagyon szorított a cipő.
Most, 25 magyar koronavírus-fertőzöttről tudunk hivatalosan. A valós szám ennél egészen biztosan sokkal magasabb – a kormány által kommunikált 1000 körüli teszteléssel nem lehet átfogó képet kapni egy 10 milliós ország „átfertőzöttségéről”. Az is egyértelmű, hogy a kormányzat többet tud, mint amennyit elmond – ez egy bizonyos határig normális, de hogy hol van az a bizonyos határ, azt nagyon nehéz meghatározni. A tegnapi napon – a miniszterelnök reggeli bejelentése, miszerint a legfontosabb tudnivaló a járványról, hogy a migránsok terjesztik, az iskolák nyitva maradnak, és a tanárok hallgassanak, mert úgyis legfeljebb fizetés nélküli szabadságra mehetnének, illetve az esti nyilatkozat (minden bezár, megkezdünk végre védekezni a fertőzés terjedése ellen) között történt valami, ami minden bizonnyal a kormány fejéhez eljutott információkkal és a meccs megnyerhetőségével van összefüggésben.
Nem magától értetődő, hogy milyen mélységű és mennyiségű információ szolgálja a leghatékonyabban az emberek megvédését. Tanulságos Vuhan és Milánó példája, ahonnan rengetegen elutaztak a korlátozások hivatalos bejelentése előtt, szerteszét hurcolva a kórokozókat. Az viszont biztos, hogy ha egyetlen párt, egyetlen szűk hatalmi csoport monopolizálja az információterjesztést – a saját politikai érdekének megfelelően cenzúrázva a híreket és az adatokat –, az szó szerint életveszélyes. A pártállami Kína bizonyíthatóan rengeteg emberéletet veszített amiatt, hogy a már novemberben felbukkant betegségről csak januárban kezdtek el (szűrve és manipulatívan) kommunikálni – és rengeteg életet nyert meg azon, hogy az elektronikus csatornáknak hála, még egy diktatúrát sem lehet hermetikusan elvágni a hírektől.
Magyarország most valahol ott tart, mint a Kínai Kommunista Párt januárban, amikor fölismerte, hogy a hallgatással nem lehet megállítani a járványt. A magyar hatalmi központot tegnap valamilyen információs sokk érte, ennek hatása látszik most (a pártállami logika szerint csak átmenetileg) a tájékoztatási csatornákon. Százak vagy ezrek élete múlik azon, hogy milyen lesz az információáramlás a következő hetekben/hónapokban; hogy visszatérnek a Habony-műhelyben kimunkált álvalóság közvetítéséhez, vagy tartósan megmaradnak annak bemutatásánál, ami ténylegesen történik az országban.
A kilátásaink rosszak: a közmédiát, az állami hírügynökséget és a KESMA-médiamamutot (az összes megyei lapot, az összes nagy elérésű kereskedelmi rádiót stb.) továbbra is a Habony-Rogán központból irányítják, a szerkesztők politikai utasítások alapján dolgoznak, a lakosság kétharmadához csak a Fidesz által előnyösnek tartott hírek és hírmagyarázatok jutnak el.
A sajtó maradék részére óriási felelősség hárul. Látjuk az olvasottsági adatokon, hogy megtöbbszöröződött a hírigény: az emberek hiteles, hasznos információkra vágynak, hogy megalapozottan hozhassák meg az életükre vonatkozó döntéseket; eljött az a pillanat, amikor nem fogadják el a kétféle valóságot, és ha dönteniük kell, akkor nem az álhíreket választják. Aki tegnap 21 óráig a pártmédiára hallgatva elhitte, hogy az iskolák bezárása nemzetellenes bűntett, és nem fog megtörténni, az sok napos késében van azokhoz képest, akik más, szabad hírforrásokból tájékozódva régóta tudták, hogy a lépés elkerülhetetlen, és aszerint szervezték az életüket (és ez csak egyetlen, még nem élet-halál súlyú példa a sok közül).
A Fidesz pártmédiája tíz év óta egy olyan világot épít, amelyben a hatalom – és elsősorban Orbán Viktor – tekintélye a legfontosabb vonatkoztatási pont. Ez a logika azonban egy időre érvényét vesztette: egy halálos veszélyt jelentő világjárvány idején a legnagyobb tekintélyű politikusnak is meg kell hajolnia más, szakmai típusú tekintélyek és teljesítmények előtt (tegnap meg is hajolt, valószínűleg azért, mert nem volt más választása).
Tudjuk, hogy a kormány környékén is megy a kötélhúzás, hogy merre induljanak, az MTI korábbi vezetője már fölvetette a cenzúra bevezetésének lehetőségét. Nekünk, állampolgároknak ugyanakkor – ahhoz, hogy a lehető legkevesebb legyen az áldozat – tudnunk kell, hogy mi és miért történik. A sokcsatornás, nem a pártközpontból vezérelt tájékoztatásnak vészhelyzetben nincs alternatívája: most lesz igazán létfontosságú, hogy a nyilvánosságot kiszabadítsuk a tíz év alatt ráerőltetett kényszerzubbonyból