COVID19, avagy a nyugdíjkassza szanálása

Posted by

Boris János
Ma reggel csak úgy a kényelem kedvéért felvettem a fogason függő (rozsda marta) fóliasisakomat, és abban a pillanatban: Flash! Hirtelen mindent megértettem, egyszerre csak valahogy minden a helyére ugrott: összeállt a kép.
Szóval: az egész koronavírust kifejezetten abból a célból fejlesztették ki, és engedték rá a világra––a kínaiak, az oroszok, Soros György, vagy a CIA, és nehogy kifelejtsem: a MOSZAD meg a tuggyukkik––HOGY A VILÁG VÉGRE MEGSZABADULJON AZ ÖREGEKTŐL.
Pofonegyszerű. Kik halnak bele? Az öregek. Kikből van túl sok?  Az öregekből. A fiatalok és középkorúak, ha megkapják, átesnek rajta, mint egy náthán. Sőt, rejtélyes módon minden eddig ismert vírustól eltérően, amelyek általában mindig a gyerekekre és öregekre a legveszélyesebbek, a COVID 19 mintha észre sem venné a gyerekeket.
“Elöregszik” a világ–halljuk naponta. Még egyes igen népes országok is. Kína is. A nyugdíjrendszerek világszerte összeomlóban. A fiatalok tisztában vannak vele, hogy minden jel szerint rosszabbul fognak élni idős korukban, mint most a szüleik.
És akkor: bang! Koronavírus.
Mennyi megtakarítható nyugdíj! Mennyi feleslegessé váló egészségügyi kiadás! Nem kellenek idősotthonok, ápolók, a kórházak felét le lehet szerelni, nem kell annyi orvos, ápolónő, gondozó!
Egy bonanza a világ minden kormányának! Arra költik az adófizetők pénzét, amire csak akarják.
Nyugalom és békesség minden, idős szülőkkel bajmolódó fiatalnak!
Régóta küszködik a világ ezzel a problémával. Dino Buzzati már évtizedekkel írt egy elbeszélést, amelyben évente egyszer nyílt vadászszezont hirdetnek öregekre. Spíró Györgynek is volt egy drámája, amelyben egy kellemes otthonban végeztek velük. De most, most megszületett az igaz, az átfogó végső megoldás (final solution, Endlösung) az öregek problémájára, amely csak teher a világnak: a koronavírusjárvány! Mire vége lesz, nem lesz öregember. Eljön a földi paradicsom. Csak arról kell gondoskodni, hogy olyan 10-20 évenként megismételjék, és probléma egy szál sem.
Soha többé.